Adatok és leírás

A belső udvaros, kétemeletes, klasszicista épületet Kimnach Lajos építőmester építette saját magának 1835-ben az addig üres, erődítési területen lévő telken. Az épületet az örökösök 1855-ben eladták a Kincstárnak. 1876-ban Ámon József tervei alapján átalakították és kibővítették az államigazgatás és a hadsereg nyomtatványait, illetve értékcikkeket előállító Magyar Királyi Állami Nyomda számára, amely 117 évig, 1993-ig működött itt. Az épületegyüttest a nyomda kiköltözése után a Budavári Önkormányzat vásárolta meg városháza céljából.

Az átalakítás, illetve helyreállítás az Országos Műemléki Hivatal előírásai szerint történt. Az ipari célú toldalékokat visszabontották, az udvart üvegtetővel fedték be. A földszinti részeken helyreállították az eredeti festéseket, s az épületet műalkotásokkal díszítették.

Kapualjában a pestisjárvány borzalmait ábrázoló féldombormű, a Szentháromság-emlékmű egyik eredeti darabja látható. Az aula négy, erényeket ábrázoló neoklasszicista szobra Bauer Mihály és Uhrl Ferenc alkotásai, melyek a régi pesti Városházát díszítették egykor. Az aula két oldalfalán egy-egy nagy méretű képet helyeztek el: Iványi Grünwald Béla (1867–1940) Budavár alapítójának állít emléket a „IV. Béla hazatér” című alkotásával, Vágó Pál (1853–1928) pedig az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc előtt tiszteleg „Budavár bevétele 1849. május 21.” című képével.

Tudsz valamit erről a házról? Oszd meg velünk a budapest100@kek.org.hu email címen!

Ez történt a házban

    • 2023 February 5
      vasárnap
       
    • 6:00
       
    • 10:00 - 11:00
       
      Épületbejárás
      séta
      [BETELT!] Épülettörténeti séta [*REG]

      Regisztráció: https://forms.gle/jg1TdRC8tSVZYwxL8 [BETELT!]

    • 2023 February 5
      vasárnap
       
    • 12:00
       
    • 12:00 - 13:00
       
      Épületbejárás
      séta
      [BETELT!] Épülettörténeti séta [*REG]

      Regisztráció: https://forms.gle/jg1TdRC8tSVZYwxL8 [BETELT!]

    • 2023 February 5
      vasárnap
       
    • 9:00
       
    • 11:00 - 14:00
       
      Épületbejárás
      séta
      Hol dolgozik a polgármester? Váradiné Naszályi Márta polgármester személyesen megnyitja irodáját az érdeklődők előtt
    • 2023 February 5
      vasárnap
       
    • 9:00
       
    • 11:00 - 14:00
       
      Épületbejárás
      séta
      Próbálja ki, milyen egy testületi ülés! Üljön be a polgármesteri, jegyzői székbe, szólaljon fel mint képviselő, szavazzon igennel, nemmel vagy tartózkodjon: a Városháza Testületi Ülésterme nyitva áll, mini testületi ülésre invitáljuk a látogatókat!
    • 2023 March 5
      vasárnap
       
    • 19:00
       
    • 14:00 - 15:00
       
      Épületbejárás
      séta
      [BETELT!] Épülettörténeti séta [*REG]

      Regisztráció: https://forms.gle/jg1TdRC8tSVZYwxL8 [BETELT!]

    • 2023 March 5
      vasárnap
       
    • 28:00
       
    • 16:00 - 17:00
       
      Épületbejárás
      séta
      [BETELT!] Épülettörténeti séta [*REG]

      Regisztráció: https://forms.gle/jg1TdRC8tSVZYwxL8 [BETELT!]

Házak a közelben

BESbswy