1/1
Tartalom

    Adatok és leírás

    A neobarokk lépcsőházban látható címeres kandallópárkány is emlékeztet arra, hogy az épület 1868–1945 között a Zichy-család tulajdonában volt a 23. és 25. számú házzal együtt. A különleges hangulatú kertben sétálva képzeletünkben megelevenedhetnek az 1461-ben épült zsinagóga látogatói csakúgy, mint az 1920-as években a palotában tartott Napkelet-estek vendégei.

    A Táncsics Mihály utca a 25. sz. háztól, 1890 körül Weinwurm Antal felvétele. BTM Kiscelli Múzeum Fényképgyűjtemény
    A Táncsics Mihály utca a 25. sz. háztól, 1890 körül. Weinwurm Antal felvétele. Kép forrása: BTM Kiscelli Múzeum Fényképgyűjtemény [A budai vár]

    Az egyemeletes barokk lakóház jelenlegi formáját a 21-es számú lakóházzal együtt 1965-ben nyerte el a Vincze Zoltán építész által vezetett műemléki helyreállítás során.[1] Az épület története szorosan összefonódik a 25. számú házéval. A 21. és 23. telkeken álló ingatlanok egyesítése 1744-ben történt meg, amikor Horányi Gábor, Pest-Pilis-Solt vármegye alispánja, királyi tanácsos tulajdonába kerültek.[2] A mai homlokzati elrendezés a csigavonalú szemöldökpárkánnyal, illetve a domború mellvédmezőkkel díszített ablaksor 1745 körül készült el. Ekkor a 25-ös számú ház még külön ingatlanként Sigl Márton építőmester és felesége tulajdonát képezte.[3] Az 1771-es felmérések szerint a 21, 23. és a 25. számú ingatlanok viszont már egyetlen helyrajzi számon szerepelnek.[4]

    1805-ben az épületek Almásy Antal helytartótanácsi tanácsos és családja birtokába kerültek. Az ő gyűjteményéből származtak az épület falában elhelyezett, Aquincumból és környékéről előkerült római oltár- és sírkövek, amelyek az első emeleti előtérben és a hozzá tartozó udvari folyosón voltak befalazva. Ezeket az 1964-65-ös felújítás során vitték el, de részletes leírás lelhető fel róluk.[5] Az 1940-es évekből származó fényképen a 21-es számú ház homlokzatán még látható az a sírdombormű, amely kagyló alakú keretben egy családot ábrázol.

    1868-ban az épületkomplexum Zichy Jenő tulajdonába került, aki 1869-ben kisebb átalakításokkal bízta meg Ybl Miklóst.[6] Az 1890 körül készült fénykép az épületet három kapubejárattal és egységes homlokzati kialakítással mutatja.[7] A 21-es és 23-as épületek jelenleg is ezt az architektúrát követik.

    1906-ban Zichy Jenő halálával fia, Zichy Rafael lett a Zichy-hitbizomány kezelője, aki Hochhauser Ferenctől 1909-ben nagyobb átalakításokat rendelt meg a 23. és 25-ös épületekre.[8] Ekkor került kialakításra a 23-as épületen az ívelt kapuzat és a jelenleg is látható neobarokk lépcsőház balluszteres korláttal, az előcsarnokban pedig a kandalló, párkányán a Zichy-címerrel. Ugyanekkor a 21-es számú épületet leválasztották, a barokk homlokzat és ablakosztás eltűnt róla. Aigner Sándor szecessziós stílusban építette át,[9] majd 1939-ben újra átépítik. A megszelídített változatot az 1941-42-ben készült fénykép mutatja.

    A Verbőczy (ma Táncsics Mihály) utca 21. 1941-1942 körül. Ismeretlen szerző felvétele. Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum
    A Verbőczy (ma Táncsics Mihály) utca 21. 1941-1942 körül. Ismeretlen szerző felvétele. Kép forrása: FSZEK Budapest Gyűjtemény  [Budapest-képarchívum]

    A Zichy család 1945-ig élt a palotában, de a háborús sérülések kijavítására vonatkozó, Frankfurt József építész által 1947-ben készített terveken tulajdonosként még „Zichy Rafael örökösei, hagyatéki gondnok Zichy Nándor dr.” megnevezés szerepel.[10] Az épületet ezután államosítják. 1990-től az I. kerületi Önkormányzat tulajdonában van, jelenleg is bérlők lakják.

    A II. világháborút követő helyreállítás alkalmával a 25-ös számú épületet választották le, a 21-23. számúak pedig visszanyerték egységes barokk homlokzati architektúrájukat. Ez a két lakóház a 19. század végi állapotnak megfelelő arculatát a homlokzati díszek és a kapu tekintetében viszont csak 1965-ben kapta vissza azt követően, hogy 1959-ben a 23-as ház homlokzatának megkutatása során napvilágra került az eredeti, egyenes záródású kapukeret.[11] Belső kiképzésüket tekintve a 23. és 25. számú épületek dongaboltozatosak, míg a 21-es kapualját barokk fiókos donga fedi.[12]

    A 23-as ház udvarán az utcafrontra merőleges romos déli épületszárnyat teljes hosszában nem építették vissza, így a 21. és a 23. számú épületek udvara átjárhatóvá vált. A 23-as lakóházhoz tartozó nagy méretű, kétszintes udvar a budavári lakóházak többségétől eltérően hajdanán a várfalig futott ki és jelenleg is a Babits Mihály sétányig tart. Innen kovácsoltvas kapun keresztül juthatunk az udvar felső szintjére. A több mint egy méteres szintkülönbség miatt lépcső vezet az alsó utcaszintre. A kertkapunál jobbra és balra valamikor maszkos, volutás talapzaton Herkules és Ceres barokk szobrai álltak.[13] A maszkos talapzatok jelenleg virágládákat tartanak. A kapu bal oldalán borostyánnal befutva Herkules erősen megkopva még állja a sarat. Jobbjában bunkósbotjának már csak töredékei látszanak. Ceres, a búza és a termékenység istennője azonban már az enyészeté lett. A szobrok a Műemlékvédelem 1969. évi 1. számában közölt fénykép[14] szerint még szinte épségben álltak.

    A kaputól balra a felső szinten néhány lépcső vezet egy beton szarkofághoz, amely a Zolnay László és munkatársai által 1964-65-ben feltárt, késő gótikus kéthajós nagyzsinagóga maradványait rejti. Az északi és déli hosszfalon egy-egy falpillér, a csarnok középterében pedig egy középpillér került felszínre. A 1696-os telekösszeírás, a Zaiger szerint az épület külső hossza 26,26 méter volt, szélessége pedig – az ásatás adataival egyezően – 10,73 méter.[15] Innen tudjuk, hogy a kéthajós templomteret eredetileg három középpillérből álló sor tagolta négy-négy boltszakaszra. A falívek kiszerkesztéséből a templom 8,5–9 méteres eredeti boltozatmagassága adódik. A feltárt középkori padló szintje 5 méterrel van a jelenlegi bástyasétányé alatt. A felszínre hozott gótikus oszlopmaradványok a Táncsics Mihály utca 26.-ban, a zsidó imaház udvarán tekinthetők meg. A Babits Mihály sétány felőli kapu mellett a kertet övező kőfalon a zsinagógáról szóló emléktábla olvasható.

    A Táncsics Mihály utca 21., 23., 25. lakói

    A középkori zsidóság és a Mendel család
    A Táncsics Mihály utca északnyugati szakaszát a XV. század közepétől nevezték Zsidó utcának és egészen a XVIII. század közepéig ezen a néven emlegették, holott 1686-ot követően itt már nem laktak zsidók. A zsidó közösség 1364 után Nagy Lajostól itt kapott letelepedési engedélyt azt követően, hogy korábban vallási türelmetlenségében elüldözte őket egész Magyarországról. Luxemburgi Zsigmond, majd Hunyadi Mátyás uralkodása idején emelkedett jólétre és igen megbecsült helyzetbe az itt élő zsidóság. A Mátyás király által létesített zsidó prefektúra betöltői a budai Mendel család tagjai voltak. A prefektus hatalma alá tartozott az ország minden zsidó lakosa. Az ő telkükön állt a késő gótikus nagy zsinagóga[16], és itt voltak saját palotáik is, amelyet utcahíd kötött össze. Ennek maradványait, egy közel két méter vastag falrészletet az 1961-es ásatások során az épület előtti járda alatt találták meg.[17]

    A második budai zsidó negyed virágzó élete a mohácsi csatavesztéssel ért véget. 1526-ban a zsidókat Szulejmán a török birodalom belsejébe szállíttatta és csak 1541-ben, amikor a törökök Budát elfoglalták, szivárogtak vissza régi lakhelyükre. A Mendel család azonban már korábban, 1515 körül Ausztria felé vette az útját. Ebben az időszakban a zsinagóga gótikus boltozatrendszere az ostromok kemény ágyútüzében beomlott. A török világ beköszöntével a zsidók továbbra is szabadon gyakorolhatták vallásukat, űzhettek ipart és kereskedhettek, de gazdaságilag kiváltságos helyzetük megszűnt. A hajdani Mendel-ház területén álló templom gótikus boltozatát a visszatérő zsidók csak sík födémmel pótolták. A középkori budai zsidó negyed és egyben a nagy zsinagóga sorsát Buda 1686-os visszafoglalása végleg megpecsételte. A zsinagógába menekült felnőtteket és gyerekeket az egyesült európai seregek katonái, a muskétások és huszárok kardélre hányták. Az ostromlók ágyúi, a vaskosarú gyújtóbomba – melynek maradványait a régészek megtalálták –, beomlasztotta és felgyújtotta a templomot, ami maga alá temetett élőket és holtakat egyaránt. A szörnyű pusztítást, öldöklést, és saját kalandos megmenekülését a prágai születésű Schulhof Izsák rabbi örökítette meg Budai krónika című művében.[18]

    A zsinagóga Narmer Építészeti Stúdió által készített 3D látványterve
    A zsinagóga Narmer Építészeti Stúdió által készített 3D látványterve. Kép forrása: Egy betemetett zsinagóga Budán. Bubryák István filmje, 2009 [A film a YouTube-on]

    Betelepítés Buda visszavétele után és barokk újjáépítés
    A visszafoglaló ostromot követően néhány raktár és a dzsámivá alakított Nagyboldogasszony-templom kivételével nem maradt ép ház Budán. A felméréseket készítő mérnökök 388 romos épületet számoltak össze. Mivel a törökök még az ország területén voltak, a palota területén sürgősen megkezdték a romok eltakarítását és a várfalak megerősítését.[19] Joseph de Haüy császári hadmérnök 1687-re elkészítette az egész budai vár térképét. E szerint a Táncsics Mihály utca 21-25-ös ingatlanok területén öt épület állt, a rajzon még az utcahíd maradványa is be van jelölve.[20] „Az összeomlott templom épületanyagát nem hordták el, romjaira több méter vastag törmeléket borítottak” – írja Zolnay László a ‘60-as években végzett feltárások tapasztalatai alapján.[21]

    A romvárost a bécsi udvar túlnyomórészt németekkel népesítette be, de Európa minden területéről érkeztek betelepülők, akik a házhelyeiket ajándékba kapták. A protestáns vallású magyarokat és a nem katolikus vallásúakat kitiltották a várból.

    Buda visszavételét követően az 1696. évi telekkönyvi felmérés, a Zaiger szerint a Táncsics Mihály utca 23-25. számú telkeken első lakóként H. Johann Pauckhenhaider postamestert, Johann Schwartz császári jegyzőt és Wolff ezredest találjuk.[22]

    Az építkezés és a helyreállítás lendületét nagy mértékben megakasztotta az 1723. évi nagy tűzvész. Húsvét vasárnap a Bécsi kapu tér északi oldalán álló egyik ház kigyulladt, s a viharos északi szél következtében alig egy óra alatt a polgárváros jelentős része leégett. Az akkori Telekkönyvi Hivatal felmérte a károkat, innen tudjuk, hogy a Táncsics Mihály utca (akkor még Zsidó utca) 21-23-25. számú ingatlanokban nem esett kár. A felmérés szerint a 23-25-ös számú telken Schmidt Augustin belső tanácsos özvegye, Singhammer Simon császári haditörvényszéki írnok és felesége, Anna Regina, valamint Wolff ezredes örököse, Johann Kaspar Wolff, a belső tanács tagja lakta. Ez utóbbi a 21-es számú ingatlant is birtokolta.[23]

    Az épület jelenlegi barokk megjelenését Horányi Gábornak, Pest–Pilis–Solt vármegye hites ülnökének és feleségének, Seybold Erzsébetnek köszönhetjük. Ők 1744-ben vették meg az ingatlanokat és 1745-ben egyesítették a jelenlegi 21. és 23. számú telkeket.[24] Horányi alighanem azonos volt azzal a Gabriel Horányival, aki mint Grassalkovich Antal tanácsadója és barátja 1750–1755 között vezette a Budavári Palota építkezésének számadásait.[25] Horányi Gábort 1768-ban fia, Antal követte. 1805-ben viszont már zsadányi és törökszentmiklósi Almásy Antal császári és királyi kamarást találjuk itt, aki megveszi a szomszéd ingatlant is és így az épület megkapja a végleges terjedelmét három kapualjra kiterjedően. Az Almásy család egészen 1847-ig lakik itt, amikor is Almásy Eduárdtól Geörch János ezredes és felesége, Szakonyi Amália veszik meg az ingatlant. Tőlük 1868-ban kerül a palota gróf Zichy Jenő tulajdonába.[26]

    A Zichy-korszak (1868–1945)

    Gróf Zichy Jenő portréja. LHAS Photo D3913.
    Gróf Zichy Jenő portréja. LHAS Photo D3913. Kép forrása: “A Kelet bűvöletében: Stein Aurél (1862-1943)” (Hongkongi Egyetemi Múzeum és Művészeti Galéria, 2008. március 18. – május 4.) [A kiállítás weboldala]

    Gróf Zichy Jenő, az „ipargróf”
    Amikor gróf Zichy Jenő 1868-ban megveszi a három egybefüggő épületet, 31 éves és már ismert politikus, a Deák-párt parlamenti képviselője, emellett jó néhány külföldi tanulmányutat tudhat maga mögött. A Fehér (ma: Fejér) megyei Sárszentmihályon, a Zichy-kastélyban született, a gimnáziumot Székesfehérváron a cisztercieknél végezte, Németországban tanult jogot. Székesfehérvár közéletébe már fiatalon bekapcsolódott. Ő kezdeményezte a Vörösmarty-szobor felállítását és szorgalmazta egy állandó színház felépítését is, 1876-tól az intézmény vezetésében is közreműködött.[27] 1879-ben Székesfehérvárra országos iparkiállítást szervezett. Az Oetl-gyár által erre az alkalomra készített öntöttvas pavilont megvette és a városnak ajándékozta. A pavilon a mai napig látható a grófról elnevezett Zichy-ligetben.[28]

    Politikai szerepvállalásánál maradandóbbnak bizonyult közgazdasági és iparfejlesztő tevékenysége, amiért kortársai elnevezték „ipargrófnak”. 1881-ben az Országos Iparegyesület elnökévé választották. Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter felkérésére 86 városban szervezte meg az alapfokú ipariskolákat. Oroszlánrészt vállalt az 1885-ös budapesti Országos Iparkiállítás megrendezéséből.

    A millenniumi készülődések időszakában érdeklődése a magyar őshaza kutatása felé fordult. 60 éves kora körül három expedíciót is vezetett orosz földre, a Kaukázus vidékére és egész Pekingig eljutott.[29] 1895-ben első úti célja a Nyugat-Kaukázus, elsősorban Cserkeszföld, mivel az ott élő népek körében kívánt nyelvi, néprajzi és történelmi kutatásokat végezni. A több hónapos utat saját maga vezette, finanszírozta és szervezte.

    1896 nyarán második expedíciója a Kaukázus völgyeitől a Turán-síkságig vezetett. Régészeti feltárásokat nem folytathattak, a régészeti gyűjteményeket útközben vásárolták fel, de ezek a magyarok régészeti örökségéhez kapcsolható leletet nem tartalmaztak. A gróf kaukázusi és közép-ázsiai utazásairól 1897-ben megjelent könyvet elismerés fogadta, de Hermann Ottótól komoly kritikát kapott. A harmadik utazásra 1898-ban a kritikák figyelembevételével, hosszas előkészítés után került sor. Legfontosabb feladatának a finn és orosz múzeumok népvándorlás kori anyagának vizsgálatát tekintette. Az útról készült jelentés „Zichy Jenő gróf harmadik ázsiai utazása” címmel jelent meg több kötetben, Posta Béla régész, Jankó János néprajzkutató és Horváth Géza zoológus közreműködésével. A régészeti tárgyak száma ekkorra 4000-re emelkedett. A szakmai elismerés ezúttal sem maradt el, de a kritikáktól most sem mentesült. 1899-ben Zichy Jenőt a Magyar Földrajzi társaság tagjává és az MTA tiszteletbeli tagjává választotta.

    Művét megkoronázandó a gróf saját múzeumot alapított, amely 1883–85 körül épült Rózsa utcai házának kibővítésével jött létre. 1901-ben nyílt meg és 1911-ig volt látogatható ingyenesen heti három alkalommal. Fegyvertár, régiségtár XVI. Lajos korabeli bútorokkal, könyvtár, közel 500 darabos festménygyűjtemény, néprajzi anyag és a bronzgyűjtemény kaptak helyet a Múzeumban.[30]

    A “vörös gróf”, ahogy szakálla okán a családban emlegették, 1906-ban halt meg. A nekrológok megemlékeztek a nagy munkabírású gróf demokratikus nézeteiről és jó kedélyéről is.[31] Halálának évében az Iparegyesület igazgatója javaslatot tett Bárczy István polgármesternek az Iparegyesület utcájának (Új utca) Zichy Jenő grófról történő elnevezésére.[32]

    A Zichy hitbizomány örököse a gróf egyetlen fia, Zichy Rafael (1876–1944) lett. Jenő gróf végrendeletének a Zichy Múzeumra vonatkozó része így hangzott: „Budapesti Rózsa-Szegfü-utczai palotámat hagyom Budapest székesfővárosának, minden gyűjteménynyel, képekben fegyverekben, bronzokban és ékszerekben (a használati ezüst kiveendő és fiamat illeti). E gyűjtemény állami felügyelet alatt Zichy-Múzeum elnevezés alatt maradjon együtt, az soha széjjel ne vitessék, soha abból semmi el ne adassék; fiam, élte végéig különben ezt a palotát, minden bennt levő tárgyakkal — de állami ellenőrzés mellett — élvezhesse.”[33]

    A korabeli lapokból és a levéltári dokumentumokból tudjuk[37], hogy Zichy Rafael a végrendeletet megtámadta, több évig folyt a pereskedés, végül az épületet Zichy Jenőné halála után eladták. Az expedíciók során összegyűjtött leletek közel fele a világháborúk során elveszett. Mivel a székesfőváros nem tudott a gyűjtemény számára épületet biztosítani, a megoldást a különféle múzeumokban való elhelyezés jelentette. A festmények és grafikák mára a Szépművészeti Múzeumot gazdagítják, a néprajzi gyűjtemény pedig a Hopp Ferenc Múzeumban kötött ki.[38]

    Zichy Rafaelné Pallavicini Edina grófnő
    Zichy Rafael 1901-ben kötött házasságot Pallavicini Edina (1877–1964) őrgrófnővel, akivel öt gyerekük született (négy fiú és egy lány). A grófné levelezéséből kiderül, hogy a ’20-as évektől kezdve ideje nagy részét adminisztratív teendői, tisztségei miatt budapesti lakásukban, a Verbőczy utcai palotában töltötte és csak a hétvégeken és nyaranta tartózkodott a sárszentmihályi Zichy-birtokon. A szociálisan érzékeny, hívő katolikus Zichy Rafaelné édesanyja, Majláth Etelka példáját követte, amikor 1909-ben belevetette magát a különféle katolikus nőszervezetekben végzett jótékonysági munkába. Az egyik ilyen szervezet az Országos Katolikus Nővédő Egyesület volt, amelynek elnöki tisztét is betöltötte. Az Egyesület gondozása alatt több mint 1500 család és közel 3500 gyermek állt. Az itt szerzett tapasztalatok vezették arra, hogy 1918. december 18-án megalapítsa a Magyar Katolikus Nőegyesületek Országos Szövetségét (1918–1949), amely alá 9 nagy országos katolikus nőszervezet tagozódott be. Zichyné kezdeményezésére és közbenjárására a szövetség már 1921-ben csatlakozott a Katolikus Női Ligák Nemzetközi Szövetségéhez. Bár Zichyné igen közel állt Horthyékhoz, de katolikus nőszövetségi vezetőként politikai célkitűzései nem voltak.

    Szerepet vállalt azonban egy másik nőszövetség, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége (MANSZ) alapításában és működésében is, mely kezdetben főként politikai szervezetként működött, revíziós célokkal. A nemzeti-konzervatív alapokon nyugvó MANSZ 1919. január 10-én alakult és néhány év alatt az egyik legjelentősebb keresztény női szervezetté vált, az 1930-as években már kb. egymillió tagot számlálva. Zichynét a szövetség elnökéhez, Tormay Cécile-hez jó barátság fűzte.

    Gróf Zichy Rafaelné Pallavicini Edina, 1920-as évek.
    Gróf Zichy Rafaelné Pallavicini Edina, 1920-as évek. Kardos Juci felvétele. Kép forrása: FSZEK Budapest Gyűjtemény [Budapest-képarchívum]

    1922-ben alakult meg a grófné elnökletével, gróf Klebelsberg Kuno és Pauler Ákos alelnökletével a Magyar Irodalmi Társaság. Maga Zichyné 50.000 koronával járult hozzá a társaság elindulásához. 1922 decemberében jelent meg a társaság folyóirata, a Napkelet, melynek főszerkesztője a MANSZ elnöke, Tormay Cécile lett. A szépirodalmi, tudományos és kritikai cikkeket havonta felvonultató Napkeletet tulajdonképp a Nyugat ellensúlyozására indították.[39]

    Mivel Zichyné négy nyelven beszélt, fordításokat is készített, melyek egy része megjelent a Napkelet Könyvtára sorozatban. Ilyen volt például Condivi Michelangelo élete (1926) című kötete vagy Mussolini beszédei (1927). Később, 1940-ben az ő fordításában jelent meg a Franklin kiadónál Baldassare Castiglione munkája, Az udvari ember is. Nem meglepő tehát, hogy a Verbőczy utcai Zichy-palota gyakran vált irodalmi estélyek, felolvasások helyszínévé. 1922 januárjában Thomas Mann is ellátogatott ide. Pauler Ákos naplójának 1923. január 3-i bejegyzése így őrzött meg egy ilyen alkalmat: „Este Napkelet soirée Zichy Rafaelnénál. Sokan ott, munkatársak közül: Tormay Cécile, Herczeg Ferenc, Vargha Gyula, Horváth János, Aradi-Szabó, Komáromi, Klebelsberg feleségével, Hekler feleségével etc. Pezsgős buffet. Fél 4-ig voltunk ott.”[40]

    Hívő katolikusként Zichy Rafaelné 1944-ben közreműködött zsidó gyerekek mentésében[41], de 1945-ben a nyilasok börtönviszonyai ügyében is felszólalt.[42] Mialatt a grófné számos közéleti, társadalmilag rendkívül fontos feladatot vállalt, magánélete válságba került. Férje beleszeretett egy elvált asszonyba és válni kívánt. Zichyné erre nem volt hajlandó, mire Zichy Rafael pert indított ellene munkatársával és egyben barátnőjével, Tormay Cécile-lel folytatott leszbikus kapcsolat vádjával. Ezt bizonyítandó a Verbőczy utcai palota személyzetéből tanúkat is felvonultatott. A bíróság 1924-ben a keresetet elutasította nem látva bizonyítottnak a felhozott vádakat. Ezzel azonban az ügy nem zárult le, mivel Tormay és a grófné hamis tanúzás vádjával beperelték Zichy Rafaelt és tettestársait. A grófot 1925-ben másfél év börtönre ítélték, de végül csak 14 napot kellett letöltenie.[43]

    A nem mindennapi esetet a lapok kellőképpen megszellőztették[44] és ez nem tett jót sem Zichyné, sem pedig Tormay Cécile presztízsének. Megjegyzendő, hogy Zichyné soha nem vált el a férjétől, aki 1944-ben halt meg. A háború befejezését követően 1945-ben lányához emigrált Spanyolországba és ott is halt meg 1964-ben.

    ***

    Köszönettel tartozom Hidvégi Violettának a levéltári dokumentumok feltalálásában nyújtott segítségéért és értékes megjegyzéseiért. Tisztelettel és hálával gondolok mindazokra a régészekre, építészekre, történészekre, művészettörténészekre, műemlékvédőkre és levéltárosokra, akik kutatásaikkal és publikációikkal lehetővé tették ennek az összeállításnak az elkészítését. – Vadász Ágnes

    Tudsz valamit erről a házról? Oszd meg velünk a budapest100@kek.org.hu email címen!

    Források

    1. Antalné Czétényi Piroska: Rövid hírek. Műemlékvédelem (1964) 3. sz. p. 191.
    2. Horler Miklós – Pogány Frigyes: Budapest műemlékei I. Magyarország műemléki topográfiája 4. Budapest, 1955. p. 504.
    3. Gy. Balogh Ágnes: Buda Főváros Kőműves és Kőfaragó Céhe mesterei. Építés-Építészettudomány. A MTA Műszaki Tudományok Osztályának Közleményei (1998) 27. évf. 3-4. sz. p. 302.
    4. Felhő Ibolya – Gál Éva: Buda város topográfiai mutatója 1. Vár, Krisztinaváros. Topográfiai mutatók II., Budapest, 1980. p. 40.
    5. Kuzsinszky Bálint: Magyarországon talált római kőemlékek a vidéki múzeumokban s egyéb helyeken. Muzeumi és Könyvtári Értesítő (1908) 2. évf. 2-3. füzet, pp. 80-85.
    6. Budapest főváros levéltára iratai, jelzet: XV.17.a.302 - 785
    7. A Táncsics M. utca 21-23-25. homlokzatai 1909 előtt, fotó Horler Ferenc dokumentációjából. Budapest Főváros Levéltára iratai, XV.17.e.306a - 624 - 3, 284-es kisdoboz
    8. Budapest Főváros Levéltára iratai, XV.17.d.329 - 6557
    9. Budapest Főváros Levéltára iratai, XV.17.d.329 - 6556
    10. Budapest Főváros Levéltára iratai, XV.17.e.306a - 625
    11. Antalné Czétényi Piroska: Rövid hírek. Műemlékvédelem (1964) 8. évf. 3. sz. p. 191.
    12. Horler Miklós – Pogány Frigyes: Budapest műemlékei I. Magyarország műemléki topográfiája 4. Budapest, 1955. p. 506.
    13. Horler Miklós: Általános helyzetkép (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 1. Budapest 1988) ADATTÁR – Budapest, OMF, 1988. pp. 128-129.
    14. Csorna Antal: Kertek a budai Várnegyedben. Műemlékvédelem (1969) 13. évf. 1. sz. p. 42.
    15. Zolnay László: Középkori zsinagógák a budai várban. Tanulmányok Budapest múltjából 22. (1971) p. 282.
    16. Zolnay László: Középkori zsinagógák a budai várban. Tanulmányok Budapest múltjából 22. (1971) pp. 271-284.
    17. Nagy Emese: Jelentések - A Budapesti Történeti Múzeum leletmentései és ásatásai 1960-1961-ben, Budapest Régiségei 21. (1964) p. 306, 308.
    18. Schulhof Izsák: Budai krónika. Budapest, 1981. pp. 5-54.
    19. Turjányi Papp Melinda: A budavári lakónegyed. Budapest, 1988. p. 26.
    20. Weidinger György – Horler Ferenc: A budai vár 1687. és 1696. évi helyszínrajzai. Tanulmányok Budapest Múltjából 11. (1956) p. 491. 1. sz. melléklet (A budai vár lakónegyedének 1687. évi állapota Haüy adatai alapján)
    21. Zolnay László: Középkori zsinagógák a budai várban. Budapest Régiségei 22. (1971) p. 282.
    22. Nagy Lajos: A budai vár topográfiája a XVII. század végén. Tanulmányok Budapest múltjából 18. (1971) p. 110.
    23. Simon Katalin: Az 1723-as budai tűzvész. Fons (2011) 18. évf. 4. sz. p. 536, 537.
    24. Kovács Lajos – Bánrévy György: A budai vár házai és háztulajdonosai 1686-tól napjainkig. Kézirat Budapest Főváros Levéltárában, XV. 22.
    25. Czagány István: A budavári palota barokk homlokzatának helyreállítása. Műemlékvédelem (1963) 7. évf. 4. sz. p. 216.
    26. Kovács Lajos – Bánrévy György: A budai vár házai és háztulajdonosai 1686-tól napjainkig. Kézirat Budapest Főváros Levéltárában, XV. 22.
    27. Polgárdy Géza: Évfordulók - Emlékezés a százhetvenöt éve született gróf Zichy Jenőre. Honismeret (2012) 40. évf. 4. sz. pp 7-10.
    28. N. Kósa Judit: A gróf úr múzeuma. Népszabadság, 2013. augusztus 24. p. 9.
    29. Az ősmagyarság nyomába eredt, egészen Pekingig jutott Zichy Jenő, az „ipargróf”. Múlt-kor.hu, 2021. július 5. URL: https://mult-kor.hu/az-osmagyarsag-nyomaba-eredt-egeszen-pekingig-jutott-zichy-jeno-az-ipargrof-20210705
    30. Magyarságkutatás a Selyemúton: Gróf Zichy Jenő régészeti gyűjteményének kalandos története. Hoppál Krisztina Kinga előadása a Kutatók Éjszakája 2020 rendezvényen. ELTE Bölcsészettudományi Kar YouTube-csatornája, 2020. november 26. URL: https://www.youtube.com/watch?v=spi-w4NbziE
    31. n.n.: Zichy Jenő gróf. Függetlenség, 1906. december 28. p. 2.
    32. Gelléri Mór: Zichy Jenő utcza. Magyar Ipar, 1906. december 30. p. 1151.
    33. Magyar Ipar, 1906. december 30. p. 1148.
    34. Népszava, 1908. július 17. p. 4.
    35. N. Kósa Judit: A gróf úr múzeuma. Népszabadság, 2013. augusztus 24. p. 9.
    36. Bárány-Szilfai Alida: Katolikus nőként a társadalom és a kultúra szolgálatában. Gróf Zichy Rafaelné (1877-1964) munkássága a két világháború között, Egyháztörténeti Szemle (2017) 18. évf. 4. sz. pp. 49-61.
    37. Kollarits Krisztina: "Csak szétszórt őrszemek vagyunk..." Tanulmányok a Napkeletről. Magyar Nyugat Könyvkiadó, Vasszilvágy, 2014. p. 72.
    38. Az Esterházy Alapítvány felhívása. A Magyar Közlöny Melléklete, 2003. szeptember 17. p. 1788.
    39. n.n.: Ez a lélek szava? Nem, ez a nyilasok és a reakció felháborító szava! Világosság, 1945. szeptember 16. p. 5.
    40. A Zichy-Tormay per ítélete. Pesti Napló, 1926. április 18. p. 7.
    41. Gróf Zichy Rafaelék házasságának históriája. 8 Órai Ujság, 1925. november 28. p. 5.

    Házak a közelben