Veres Pálné utca 30. négyemeletes ház
Adatok és leírás
A mai Veres Pálné 30. szám alatt korábban egy Ybl Miklós által 1867-ben tervezett kétemeletes ház állt, melynek címe egykor Zöldfa utca 26. volt. A Belváros régi múltú utcájában álló ház építtetője Visontai Kovách László földbirtokos, országgyűlési képviselő volt. A ma álló épületet Gót Jenő tervezte, a megvalósítása azonban nem volt zökkenőmentes, a telekszomszéd orvos próbálta Schiffer Miklós építtetőt meggátolni a létrehozásában. A ház 1914-ben négy emeletesre épült, műteremmel a részben beépített tetőterén. Ma már öt emeletesnek mondható, mivel lakások találhatóak a volt padlás területén is. Alaprajza négyzetes elrendezésű, közepén belső udvar található. A terveket szemlélve megállapítható, hogy a házban már a megépülés pillanatától kezdve lift működik. A belső udvarba benyúló hátsó lépcsőház lebontására a ház 1941-ben kapott engedélyt, de ez végül nem történt meg, ma is eredeti formájában áll. Az eklektikus ház homlokzatának díszítőrendszere visszafogott, historizáló elemeket is tartalmaz. A bejárati kaput kovácsoltvas elemek díszítik. Az utcai üzletportálok az 1914-es terveken is szerepelnek, bár kissé más elosztással, az évek során feltehetően átalakították őket. Ma ezek jórészt üresen állnak. Az utcai homlokzat az építés óta nem volt tatarozva, így a második világháborús bombatalálatnak és belövéseknek is köszönhetően nagyon rossz állapotban volt az 1999-es felújításig. Akkor az eredeti állapot visszaállítására törekedtek a megmaradt díszítőelemek alapján. A ház ma nagyon jó állapotú.
Tudsz valamit erről a házról? Oszd meg velünk a budapest100@kek.org.hu email címen!