2017. december 29. Csatlakozz a Budapest100 Önkéntes csapatához!

Jelentkezz az itt található kérdőív kitöltésével 2018. január 15-ig.

A Kortárs Építészeti Központ – KÉK szervezésében 2018. május 5-6.-án nyolcadik alkalommal rendezzük meg a Budapest100-at. A  témánk Budapest terei, szomszédságok és lakóközösségek.  Ismét várjuk az önkénteseinket!

Jelentkezési határidő: 2018. január 15.

Mint tudjátok, a Budapest100 egy rendhagyó, az egész várost megmozgató esemény, igazi civil ünnep, kialakult hagyományokkal és komoly rajongó táborral.

2018-ban a téma: Budapest terei és a téren található épületek, valamint természetesen az ott élő lakóközösségek. Az épületek idén is életkortól függetlenül csatlakozhatnak,   a közösségek bevonását nagyon fontosnak tarjuk, és új szempont a szomszédságok hangsúlyozása, hiszen a téren könnyű összeismerkedni egy padon ücsörögve.

Több feladatkörre keresünk olyan önkénteseket, akikre számítunk az alakuló találkozóktól egészen a rendezvény megvalósításáig.

 

 

Téged keresünk, ha:

  • részt vennél egy egész várost megmozgató program szervezésében
  • szeretnéd a Budapest100-zal együtt ünnepelni a városi tereket és az ott álló épületeket
  • érdekelnek az épületek, és az ott élők és van ötleted arra, hogyan lehetne erősíteni közösségüket
  • elkötelezett és proaktív vagy, kihívást érzel abban, hogy a lakókat bekapcsolod a programszervezésbe
  • a három hónapos szervezőmunkára eleinte heti, később akár napi rendszerességgel tudsz időt szakítani
  • tudod vállalni, hogy e-mailben akár napi szinten elérhető vagy

 

Amiben számítunk rád:

  • kutatás
  • cikkírás
  • lakók bevonása, folyamatos kapcsolattartás és közös programszervezés
  • szakmai programszervezés

Mit nyújt a Budapest100?  

  • kiváló kapcsolatépítési lehetőséget
  • publikációs és megjelenési lehetőséget
  • egy vidám csapat tagja lehetsz
  • jó ügyet szolgálhatsz
  • igazolható önkéntesség és szakmai gyakorlati lehetőséget

Ha a fentiekkel felkeltettük az érdeklődésed és szeretnéd munkáddal a Budapest100 szervezését segíteni, jelentkezz az itt található kérdőív kitöltésével 2018. január 15-ig.

A kérdőív célja, hogy minél jobban megismerjünk téged és segíthessünk testhezálló feladatot találni a Budapest100 projektben.