1/1
Tartalom

    Adatok és leírás

    A Phönix-ház funkcionálisan és jogilag is nyolc épület: négy utca által határolt teljes háztömb. A tömb belsejében nemrégiben felújított kertet találunk, amely – bár közepén az eredeti szökőkút már nincs meg – nagyszerű pihenőhely az itt lakóknak. A ház földszintjén üzlethelyiségek vannak, ezek közül a Pannónia utcai patika berendezése ma is az eredeti.

    Az OTI és a MABI hatalmas ügyfélkörének árnyékában számos magán biztosítótársaság is működött Magyarországon, közöttük a Phönix Életbiztosító Társaság és a tulajdonában lévő Turul – Magyar Országos Biztosító Rt. Ezek a biztosítótársaságok gyakran fektették ingatlanba a befektetők pénzét. Így került a tulajdonukba a Duna partján álló Thonet-ház, amelyet még a híres hajlítottbútor-gyártó család építtetett 1869-ben. És ők építtették fel a Pannónia utca – Katona József utca – Tátra utca – Raoul Wallenberg utca (azelőtt: Phönix utca) által határolt jókora tömbön azt a lakóházat is, amely ma is itt áll.[1] Építése villámgyorsan zajlott le: 1928 júliusától 1929. augusztus 1-ig, tehát egy év alatt teljesen elkészült. A nyolc lépcsőháznak köszönhetően nincsenek nyitott folyosók, minden lakás lépcsőházból nyílik. Eredetileg 146 bérlakás volt benne,[2] de azóta felszabdalásukkal még több lett. A hatemeletes ház keretes beépítéssel épült, belül méretes belső kertre lelhetünk. A tömb két oldalán, a két főbejárat felett a társaságok nevei és az azokat megjelenítő madarak láthatók ma is: a Turul és a Phönix.[3]


    Kép forrása: Pesti Napló Képes Melléklete, 1929. 5. évf. 40. sz. p. 10. [ARCANUM]

    A házat Jónás Dávid (1871–1951) építész tervezte testvérével, Jónás Zsigmonddal (1879–1936). Jónás Dávid 1871-ben született Budapesten, a Műegyetemen tanult építésznek, majd Bécsben König professzornál a Fellner és Helmer építészirodában és Dick Rudolf műépítész irodájában is dolgozott. 1900-ban vált önállóvá. Tervei között említhetők a Magyar Általános Hitelbank tisztviselőinek Böszörményi úti bérpalotája, a Tolnai Világlapja épülete (Dohány utca 10-14.), Budapest Székesfőváros Jászberényi úti bérháza, a Phönix Biztositó bérháza a Pannónia utcában, a Magyar Általános Ingatlan Bank Vilmos császár (ma: Bajcsy-Zsilinszky) úti bérháza.[4] A ház vasbeton szerkezetét Gergely Jenő tervezte, aki 1901-ben a Műegyetemen szerzett diplomát, majd Zielinszky Szilárd irodájában dolgozott. 1908-ban társasirodát nyitott, főleg vasbeton tervezésekkel foglalkozott. Közel ezer épület vasbeton vázát tervezte meg az egyre sikeresebbé váló iroda: köztük a Párisi Nagy Áruház, a Gellért fürdő és szálló, az Astoria szálló, a debreceni Aranybika szálló, a siófoki, mátyásföldi és kolozsvári víztornyok, a Kvassay-zsilip, a lillafüredi Palotaszálló szerkezete is az ő terveik szerint épült.[5] A Phönix-ház kivitelezése az Ast Ede és Társai Vasbetonépítési Rt. vállalkozásában valósult meg,[6] a kertet a Margitsziget parkosításában is közreműködő Jonke Kálmán tervezte.[7]


    Kép forrása: Pesti Napló Képes Melléklete, 1929. 5. évf. 40. sz. p. 11. [ARCANUM]


    Kép forrása: Magyar Építőművészet, 1931. 31. évf. 4-6. sz. p. 31. [SZTE Miscellanea]

    A bécsi székhelyű, 1882-ben alapított Phönix korának egyik legnagyobb biztosítótásasága volt, szinte minden baj ellen lehetett náluk biztosítást kötni. Huszonegy országban voltak jelen, mígnem beütött a krach. A harmincas évek közepére több biztosítótársaság is csődbe jutott: ekkor lett vége itthon az Ankernek, amelynek Alpár Ignác tervezte egykori székházán, a Deák téren ma is kivehető még a felirat. A bécsi székhelyű Phönix Életbiztosító Társaság tulajdonában levő Turul – Magyar Országos Biztosító Rt-t az Anker vette át, a Phönix csődje okozta kár mérséklésére a magyar állam pénzügyi felügyelete is közbelépett. Sorsát végül egyik társaság sem kerülhette el: a második világháború után sorra szüntették meg vagy államosították a magán biztosítótársaságokat. A Turul az Állami Biztosító része lett.[8]

    A modern tömegformálású háztömb két átellenes oldalán historizáló díszítményekkel ékített főkapukkal épült. A földszint felett kettős párkány, a negyedik emelet fölött hangsúlyos, vastag párkány keretezi a homlokzatot. Az ötödik emelet feletti zárópárkány egyben a hatodik emeleti erkélyek mellvédjeként is szolgál. A Pannónia utcai és a Tátra utcai homlokzat közepén találjuk a két főbejáratot, ezek díszesen faragott műkőből készültek, rajtuk a Phönix, illetve Turul feliratokkal. Legfelső részükön egy-egy timpanon tetején egy főnix, illetve turul szobrával emelkednek ki a földszint és az első két emelet magasságában. Az udvari oldalon a tetőtér is beépített. A szürkére vakolt sarkok bástyaszerű rizalitokkal kiemeltek. A sarokszekciókban szintenként négy lakás, a középső szekciókban szintenként két lakás épült.[9]


    Szemelvény forrása: Pünkösdi Andor (szerk.): Mindent tudok – Az Ujsag könyve 11. Az Ujsag Rt., Budapest, 1932. p. 195. [ARCANUM]

    A földszinten számos üzlethelyiség található, ezek közül kettő mondható igazán idősnek. A kezdetek óta itt működik egy húsbolt, amely a háború előtt a Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezetének húsboltja volt. Az átellenes oldalon a gyógyszertár régi bútorzata érdemel figyelmet.[10] A régi redőnyökön, rácsokon még fellelhető a Haas & Somogyi felirat. Az alsó szinteken az első években egy zsidó elemi iskola üzemelt, amely aztán 1940-ben a Hollán Ernő utcába, a későbbi zeneiskola épületbe költözött.[11] Az átadáskor még margitszigeti termálvizet ihattak az itt lakók, ez folyt a csapból, de ezt idővel megszüntették.[12]

    A ház egyik legnagyobb értéke, hogy mivel egyetlen tömb, egyetlen társasház, így belső kertje nincsen felszabdalva, egyetlen parkként, egységesen maradt meg. A hatalmas platánfák kellemes árnyékot biztosítanak, a ház zártsága pedig az utca zaját szűri ki. Valamikor még egy kis szökőkút is volt a kert középpontjában[13] – benne Körmendi Frimm Jenő szobra, egy guggoló női akt volt látható[14] –, de ez már nincs meg.

    A ház emléktáblái az egykor itt lakókról mesélnek:
    – Itt élt 1962 és 2003 között Moldován Stefánia (1929–2012) operaénekes.
    – Itt élt Gábor Miklós (1919–1998) Kossuth-díjas színművész.
    – Itt élt és alkotott Bence György (1941–2006) filozófus.
    – Itt lakott Vámos László (1928–1996) Kossuth-díjas színházi rendező.
    – Itt élt Bakó Márta (1920–2013) színművésznő, a József Attila Színház alapító és örökös tagja.
    – Itt élt Tátrai Vilmos (1912–1999) Kossuth-díjas hegedűművész, a Tátrai vonósnégyes alapítója.
    – Itt élt Szekeres György (1914–1973) publicista és műfordító, a francia ellenállás kiemelkedő személyisége.


    Az itt szereplő leírás a Fővárosi Blogon is megjelent.
    Papp Géza: Titkos udvar Újlipóciában: a Phönix-Turul ház. Fővárosi Blog, 2020.09.18.

    Tudsz valamit erről a házról? Oszd meg velünk a budapest100@kek.org.hu email címen!

    Források

    1. N. Kósa Judit: Mesebeli madarak. In: Népszabadság - Hétvége melléklet, 2012. 70. évf. 170. sz. p. 10.
    2. Magyar Építőművészet, 1931. 31. évf. 4-6. sz. p. 28.
    3. N. Kósa Judit: Mesebeli madarak. In: Népszabadság - Hétvége melléklet, 2012. 70. évf. 170. sz. p. 10.
    4. Hutvágner Zsófia: Jónás Dávid és Jónás Zsigmond műépítészek. Szecessziós Magazin.
    5. Szentmiklóssy Géza, dr. (szerk.): A magyar feltámadás lexikona. A Magyar Feltámadás Lexikona Kiadó, Budapest, 1930. p. 616.
    6. Magyar Építőművészet, 1931. 31. évf. 4-6. sz. p. 28.
    7. Kiss Eszter: Phönix és Turul: Egy "elég jó ház" az Újlipótvárosból. Index - Urbanista, 2017.01.08.
    8. N. Kósa Judit: Mesebeli madarak. In: Népszabadság - Hétvége melléklet, 2012. 70. évf. 170. sz. p. 10.
    9. HU BFL - XV.17.d.329 - 25183/1-6
    10. Bächer Iván: Phönix-ház. In: Népszabadság, 2005. 63. évf. 159. sz. p. 11.
    11. Bächer Iván: Phönix-ház. In: Népszabadság, 2005. 63. évf. 159. sz. p. 11.
    12. Kiss Eszter: Phönix és Turul: Egy "elég jó ház" az Újlipótvárosból. Index - Urbanista, 2017.01.08.
    13. Bächer Iván: Phönix-ház. In: Népszabadság, 2005. 63. évf. 159. sz. p. 11.
    14. Ferkai András: Pest építészete a két világháború között. Modern Építészetért Építészettörténeti és Műemlékvédelmi Kht., Budapest, 2001. p. 366.

    Ez történt a házban

      • 2021 November 9
        Tuesday
         
      • 6:00
         
      • 10:00 - 18:00
         
        Kiállítás
        A Phönix ház és lakói – Háztörténeti kiállítás és kapcsolódó kvíz

        Az épületbe a Katona József utcáról lehet bemenni.

      • 2021 December 9
        Thursday
         
      • 6:00
         
      • 10:00 - 18:00
         
        Kiállítás
        A Phönix ház és lakói – Háztörténeti kiállítás és kapcsolódó kvíz

        Az épületbe a Katona József utcáról lehet bemenni.

      • 2021 November 9
        Tuesday
         
      • 28:00
         
      • 16:00 - 17:15
         
        Előadóművészeti
        Gang Színház: Az új lakó – színházi lakógyűlés 70 percben – A Bethlen Téri Színház és a Pulzus Társulás közösségi színházi projektje

        Az épületbe a Katona József utcáról lehet bemenni.

         

        Kezdőlap

    Házak a közelben