1/1
Tartalom

    Adatok és leírás

    Már a középkorban is lakóház állt itt, amelynek nyomait a kapualj első szakaszán ma is látni. A ház mai formáját 1815-ben nyerte el, amikor Vörösné Hiemer Katalin akkori tulajdonos számára klasszicista stílusban átépítették. Az ablakok fölé ekkor kerültek az antik mitológiai ábrázolások, valamint ekkor egészült ki a ház Schmelhegger Mátyás kovácsoltvas remekműveivel, köztük a lépcsőfeljáró ajtajával.

    Az egyemeletes, klasszicista stílusú polgári lakóház földszinti homlokzatán egyenes záródású ablakot és oroszlánfejes kopogtatóval díszített kaput látunk. Kapualjának első szakasza és pincéje középkori eredetű, dongaboltozatos kiképzésű. A két szintet osztópárkány tagolja, az emeleti homlokzaton, az egyenes záródású ablakok felett a három tengely mindegyikén dombormű: Diana, Rhea Silvia és Athéné alakjaival. A hajdani barokk lakóházat 1815-ben alakították át klasszicista stílusban. A domborművek, az oroszlánfejes kapuveretek és a kovácsoltvas ajtók is ekkor készültek.[1] Az épület kapualja kis udvarba torkollik, melyből kétmezős csehsüveg boltozatos átjáró vezet a kis udvarba. Ennek végén baloldalt található a lépcsőfeljáró, jobboldalt pedig a pinceajtó, melyet klasszicista díszítésű, vas ajtószárnyak takarnak el.[2]

    A telek első ismert birtokosa 1385-ben Nikolaus Zollnecker volt. Kanizsai János esztergomi érsek 1391-ben az általa alapított Szent István protomártír káptalannak adományozta az itt álló házat, azt azonban nem tudjuk, ő kitől vette meg. A káptalantól János aranyhímző bérelte a házat a 14. század végén. Ezután egy Péter nevű késgyártóé lett az épület, mely aztán az örökösök között öt részre darabolódott 1481-ben. A 15. század végén egy ónkorsógyártó lakhatott itt: a Péter nevű mester Szent György piaci házát 1481-ben és 1487-ben is említik. Szórványos középkori források az ónkészítőkről Budáról, Sopronból és Pozsonyból maradtak fenn, a legkorábbi forrás Budán a 15. század második feléből származik. A tér több házában is laktak ilyen mesterek, így – az óneszközök népszerűségén túl – többek között ennek is köszönhető, hogy erről a területről több ónból készült használati tárgy is előbukkant a régészeti kutatások során.[3]


    Dísz tér 13. (1941-1942)
    Kép forrása: FSZEK – Budapest Gyűjtemény [HUNGARICANA] [leltári szám: bibFSZ01488258]

    Az épület később egyházi tulajdonba került, (Túroni) Mihály esztergomi érseki helynök az esztergomi káptalanra hagyta 1502-ben.[4] A török hódoltság korából nem maradtak fenn jelentős emlékek. Az 1696-os Zaiger 8-as számmal jelzi a Dísz tér 13. számú házat, amely egy ,,kayl. Pichsenmaister Corporaller quartier” volt, vagyis a puskaművesek kvártélya.[5] 1761-ben az épület akkori tulajdonosa Beer József Kajetan „Udvari” (eredetileg „Fekete Sas”) néven patikát alapított itt, ami egészen 1906-ig működött.[6] 1881-ben kaszinóhelyiség működött a címen, az említett év március 3-án itt tartotta közgyűlését a Magyar Országos Segélyező Nőegylet.[7] A Magyar Királyi Honvéd Főparancsnokság 1868. december 12-én alakult meg, hivatali helyiségei 1893-tól 1896-ig a Dísz tér 13. szám alatti bérleményben működtek.[8]

    A ház mai formáját azután nyerte el, hogy 1797-ben Vörösné Hiemer Katalinhoz került, az ő számára építették át 1815-ben. A fennmaradt terv nem szignált, így az építőmester ismeretlen.[9] Hiemer Katalin farádi Vörös Ferenc nemes második felesége volt [10], a szerteágazó és befolyásos, Fejér megyei Hiemer-családból származott. Az asszonyt a Nemzeti Képcsarnok alapító egyesület tagjai között említik 1848 és 1851 között,[11] valamint kifejezetten bőkezűen adakozott a Jóltévő Asszonyi Egyesületnek is. Az egyesület bevételeinek hozzáférhető adatai szerint 1833-ban Vörösné Hiemer Katalin „többet adott, mint a király és Károly főherceg, mert 1050 forinttal támogatta az egyesületet”.[12] Mindezek a jótékony tevékenységek tipikusak voltak a korszak tehetős polgárai körében, de a művészeti mecenatúra arról is árulkodik, hogy nem véletlenül kerültek római istennőket ábrázoló domborművek az ablakok fölé.

    A homlokzat domborművein kívül a vasrácsos kapuk is ekkor készültek, amik minden valószínűség szerint Schmelhegger Mátyás (1788-1879), a korszak jeles kovácsmesterének alkotásai. Neki 1819-től működött műhelye Budán, de nem zárható ki az sem, hogy már néhány évvel korábban kapott mesterjogot, ebben az esetben valóban ő készíthette a Dísz tér 13. díszes rácsait. A Dísz tér 13. számú ház díszes lakatosszerkezete kiemelkedik a korban, az első emeleten lévő ajtó és lépcsőkísérő rács geometrikus rozettái magas mesterségbeli tudásra utalnak. Ezeken kívül a Bécsi kapu tér 8. címen lévő ház díszes korlátját, valamint a Táncsics Mihály utca 13. lépcsőházának lándzsás klasszicista kovácsoltvas korlátját is Schmelhegger Mátyásnak tulajdonítják.[13] Az Országház utca 27. alatti műhelyt fia, Nándor örökölte, aki továbbvitte apja mesterségét egészen 1912-ben bekövetkezett haláláig.[14]


    Dísz tér a Honvéd-szoborral, előtte bekerített park. Klösz györgy felvétele (1896-1900 között)
    Kép forrása: FSZEK – Budapest Gyűjtemény [HUNGARICANA] [leltári szám: bibFOT00000109]

    1882-től Walheim János volt budai polgármester (1848-1854) és felesége, Kratky Róza (Rozina)[15] birtokolták a házat fiukkal, Walheim Nepomuk Jánossal együtt. A korabeli címjegyzékek szerint ők nem itt éltek, hanem a szintén az ő tulajdonukban lévő Országház utca 21.-ben, [16] a Dísz téri ház lakásait pedig bérbe adták: lakott itt ekkoriban özvegyasszony, ügyvéd, földbirtokos, miniszteri tanácsos és több más hivatalnok.

    Ebben az időszakban történt egy kalandos eset, amiről a Pesti Hírlap számol be: 1898. július 20-ai cikkük szerint az előző napon, kedden este

    | Pálmay Károly vasúti hivatalnok […] kilenc óra tájban fölment a Dísz tér 13. sz. ház első emeletére, s ott elkezdte verdesni az ajtókat. A lakók rendőrt hívtak, aki aztán Pálmayt be is kisérte a főkapitánysághoz. Itt azonnal látták, hogy Pálmay meg van őrülve. A szerencsétlen ember nagyon kedélyesen viselkedett, mindenkit tegezett, s folyton arról beszélt, hogy Dreyfus ártatlan. Elmondta, hogy ő spiritiszta, van neki egy kitűnő házi szelleme, akiről egész bizonyossággal tudja, hogy Dreyfus ártatlan. Attól fél, hogy egy barátja őt is elküldi az Ördög-szigetre, vagy hogy úgy jár, mint a sógora, aki főbelőtte magát. A rendőrség telefonált a mentőkért, hogy Pálmayt az őrültek házába szállíttassa, de a mentők csak másfél óra múlva jöttek, mert nagyon el voltak foglalva. Addig ott tartották Pálmayt az őrszobában. Időközben a második emeleten egy szobában lámpát gyújtottak. Amint ezt Pálmay meglátta, rögtön dühöngeni kezdett: – Látjátok? Ez a delejes áram! Megjelent a szent Szűz! S aztán térdreborulva buzgón imádkozott a szent Szűzhöz, hogy mentse meg az ártatlan Dreyfust.

    A megháborodott férfit egy hasonló elmeállapotban lévő fiatal cselédlánnyal, Reskó Magdolnával egyetemben a lipótmezei elmegyógyintézetbe szállították.[17] A történet persze nem csupán azért érdekes, mert a Dísz téri házhoz köthető, hanem mert megemlítik benne a korszak botrányperét, az úgynevezett Dreyfus-ügyet, amely során minden valószínűség szerint jogtalanul, antiszemita felindulásból ítélték el hazaárulásért Alfred Dreyfus katonatisztet. Az ügy óriási sajtószenzáció volt egész Európában, és a századforduló tájékán gyakorlatilag kettészakította a francia társadalmat.

    A 20. század elején a ház Barcza György diplomata, vatikáni-londoni magyar nagykövet tulajdona volt. A II. világháborús ostrom során a ház komolyan megsérült, főhomlokzata részben leomlott, amiről az ekkoriban készült fotók is tanúskodnak. Az épületet 1947-ben építették újjá,[18] majd födémcserére is sor került 1957-ben.[19] 1958-ban a műemléki lakóépület helyreállítása és korszerűsítése is megtörtént, és ekkor találtak a hátsó lépcső és a pincelejáró közti pilléren egy szoborfülkét. A falfülkében ekkor elhelyezett, Nyakláncos lány nevű szobor Andrássy Kurta János műve, aki művészetében a népi hagyományt kutatta, s annak letisztult formavilága hatott rá. 1988-ban az elektromos hálózat teljes felújítása is megtörtént,[20] egy 2019-es beruházás során pedig több más budai épülettel együtt a Dísz tér 13. udvari homlokzata is megújult.[21]


    Szemelvény forrása: Pesti Hírlap, 1938. 60. évf. 130. sz. p. 8.


    A Dísz tér 13. és 12. romjai (1945)
    Kép forrása: FORTEPAN [HUNGARICANA] [képszám: 30132; adományozó: Fortepan]

    A ház alatt 50 négyzetméter feltárandó barlangfelület, illetve mélypince húzódik egy 1989-es jegyzőkönyv szerint.[22] Ennek a feltárására az 1990-es évek elején került sor. „A legalább háromszintes üregrendszert borító halom tetején világháborús romok voltak, míg legalul egy török kori lócsontváz pihent.”[23] 1974-ben négyméteres kráter keletkezett a Dísz téri buszmegállóban, amikor egy 200 milliméteres csőből a felszínre tört a víz, és betört a műemlékházak pincéjébe is.[24] Ekkor posta működött az épületben, melynek alapja egy részen leszakadt, de a házban lévő lakások kiürítésére nem volt szükség.[25]

    Tudsz valamit erről a házról? Oszd meg velünk a budapest100@kek.org.hu email címen!

    Források

    1. Horler Ferenc: A Dísz tér és a Tárnok utca. In: Budapest, 1967. 5. évf. 10. sz. p. 10.
    2. Pereházy Károly: Képzőművészetek alkalmazása a budapesti műemlék lakóépületek 1958. évi restaurálásánál. In: Műemlékvédelem, 1961. 5.évf. 1.sz. p. 51.
    3. Bencze Zoltán: Ónpohár a Budai Várnegyed egyik középkori kútjából (Dísz tér 17.). In: Budapest Régiségei 50. Budapesti Történeti Múzeum, Budapest, 2017. pp. 159–162.
    4. Pataki Vidor: A budai vár középkori helyrajza. In: Budapest Régiségei 15. Fővárosi Múzeum, Budapest, 1950. pp. 250–251.
    5. Bene Gábor: A 300 év előtti budai postamester. In: Postamúzeumi évkönyv, 1989. Magyar Posta Könyvkiadó, Budapest, 1989. pp. 83–84.
    6. Vida Mária: Történelmi és iparművészeti értékű gyógyszertári berendezések magyarországi topográfiája. In: Orvostörténeti közlemények 71-72. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1974. p. 215.
    7. Pesti Hírlap, 1881. 3. évf. 55. sz. p. 225.
    8. Hargittai Emil: A Magyar Királyi Honvéd Főparancsnokság iratai. In: Levéltári Szemle, 1987. 37. évf. 4. sz. pp. 60–69.
    9. HU BFL XV.17.a.301 - 160
    10. Kállay István: Fehérvár regimentuma 1688-1849. A város mindennapjai. Fejér Megyei Történeti Évkönyv 18. Dr. Farkas Gábor, Székesfehérvár, 1988. p. 42.
    11. Mátrai Gábor (szerk.): A Nemzeti Képcsarnokot alakitó egyesületnek Évkönyve. Második korszak VIII-XVII-dik év 1852-1861). Tratiner-Károlyi, Pest, 1872. p. 38.
    12. Pik Katalin: A szociális munka története Magyarországon (A pesti és budai Jóltévő Asszonyi Egyesület). In: Esély, 1998. 9. évf. 2. sz. p. 225.
    13. Pereházy Károly: Egy elfelejtett budavári vasműves: száz éve hunyt el Schmelhegger Mátyás. In: Műemlékvédelem, 1979. 23. évf. 3. sz. pp. 261-266.
    14. Pereházy Károly: Elfelejtett hazai kovácsművészek. In: Kohászat, 1975. 108. évf. 12. sz. p. 543.
    15. Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1882 Franklin-Társulat, Budapest, 1882. p. 9.
    16. Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1882 Franklin-Társulat, Budapest, 1882. p. 660.
    17. Pesti Hírlap, 1898. 20. évf. 199. sz. p. 8.
    18. Magyar Károly: Dísz tér 13. A budai vár online adatbázis
    19. HU BFL XXIII. 201. a. 2/7.
    20. HU BFL XXIII. 102. a. 1
    21. Budavári Önkormányzat weboldala
    22. HU BFL XXIII. 102. a. 1
    23. N. Kósa Judit: Bányászok és barlangászok a Vár alatt. Népszabadság, 1994. 52. évf. 32. sz. Budapest melléklet, p. 19.
    24. Sz. I.: Csőtörés a Várban. In: Vasárnapi Hírek, 1997. 13. évf. 27. sz. p. 3.
    25. K.B. – H. Zs. – K.R.: Barlangomlás a budai Várnegyedben. In: Magyar Hírlap, 1997. 30. évf. 156. sz. p. 6.

    Ez történt a házban

      • 2023 February 5
        Sunday
         
      • 9:00
         
      • 11:00 - 12:00
         
        Előadás
        A ház történetének rövid bemutatása
      • 2023 February 5
        Sunday
         
      • 19:00
         
      • 14:00 - 15:00
         
        Előadás
        A ház történetének rövid bemutatása
      • 2023 March 5
        Sunday
         
      • 9:00
         
      • 11:00 - 12:00
         
        Előadás
        A ház történetének rövid bemutatása
      • 2023 March 5
        Sunday
         
      • 19:00
         
      • 14:00 - 15:00
         
        Előadás
        A ház történetének rövid bemutatása

    Házak a közelben