Múzeum körút 27. lakóház

A korábban Országútnak, majd Mehmed szultán útnak is nevezett Múzeum körúton álló ház nagy történelmi túlélő: ma egyszerre visel neoreneszánsz jegyeket és a Kádár-kor nyomait, és megőrizte mind a neobarokk stílus, mind a szocialista társadalom miliőjét. A házban lakott többek között Péchy Tamás, a Képviselőház elnöke (1880–1893) és Pásztor (Pikler) Árpád író és műfordító (1877–1940). A nagy Pásztort Molnár Ferenc róla mintázta a Pál utcai fiúk című regényében.

Az épület

Az egykori középkori városfal mentén futó út az 1800-as évek első felében még távol állt a mai belvárosi pozíciójától. Az akkor még Országútnak nevezett környék benépesülését a Magyar Nemzeti Múzeum mai épületének megépülése (1837–1846) hozta magával.  1874-ben végül a nevét is erről az intézményről kapta s viseli a mai napig a későbbi Kiskörútnak az Astoria és Kálvin tér között futó szakasza. Ez alól csak egy egészen rövid időszak (1915–1918) volt kivétel, amikor Mehmed szultán útként jegyezték.^[1]

A Múzeum körút 27. számú telek a Múzeumkert Bródy Sándor utcai sarkával szemközt helyezkedik el. A telken 1785-ben oldalhatáron álló ház állt, egy 1867-72 közötti állapotot rögzítő térképen körülépített udvaros ház látható. Levéltári iratok alapján Deutsch Sámuel építtető 1871-ben földszintes házra történő három emelet ráépítésére kért engedélyt,^[2] majd 1872-ben háromemeletes bérház építésére.^[3] Mivel az eredeti tervek nem lelhetők fel, nem lehet tudni, hogy végül a földszintes épületet megtartva vagy azt elbontva épült fel a bérház.

A zártsorú beépítésben álló, körülépített udvaros ház utcai és két oldalsó szárnya ma ötemeletes, s bár az 1928-as emeletráépítés homlokzatkialakítása követte a meglévő struktúrát, mégis finoman elkülönül a felső két szint. A földszinti, lábazati szinten üzletportálok nyílnak, a bejárat melletti falszakaszokat mozaikburkolat borítja, a felsőbb szintek azonban közel eredeti állapotot tükröznek. Az egyenes záródású nyílások kőkeretezésűek, az első emeleten baluszteres erkélysor fut végig előttük, a harmadik emeleten könyöklőpárkány. A harmadik emelet fölött megjelenik az egykori főpárkány tagozata. E fölött, a negyedik emeleten szintén könyöklőpárkány fut az ablaksor alatt, az ötödik emelet fölött kőkonzolos, nagy kiülésű koronázópárkány zárja a homlokzatot. A negyedik emeleti ablakokat korábban szemmel láthatóan timpanonos szemöldökpárkány egészítette ki, ezeket mára eltávolították. A földszintet kivéve a teljes homlokzati felületet kőkvádert imitáló vakolatminta díszíti. A héttengelyes homlokzat középső tengelyébe esik a mára kissé hangsúlytalanná vált bejárat, ugyanakkor az első emeleten kőkonzolos, kovácsoltvas mellvédes erkély hangsúlyozza a középső mezőt

A házban eredetileg szintenként két, igen nagyvonalúan, külön cselédbejáróval kialakított lakás lehetett (az átalakítási tervekből következtetve), a későbbi lakásfelosztások során ezeket sorra megfelezték. Az utólag épült két szint eleve több lakással számolt. Az épület külső szemlélő számára rejtett különlegessége a háromemeletesnek meghagyott hátsó udvari szárny tetején kialakult tetőterasz, mely a Duna irányába enged kilátást a háztetők rengetegére és az egyetemi templom barokk tornyaira.

Az építész és a tulajdonosok

A háromemeletes épületet Buzzi Bódog (1829–1875) itáliai származású építőmester építette. Buzzi Bódog sokoldalú mester volt, nemcsak lakó- és középületekkel foglalkozott, de vasút-, út- és magasépítési munkák is kapcsolódnak a nevéhez. Nagy teherbírását jellemzi, hogy a városegyesítés évében közel negyven épület kapcsán merül fel a neve. Ekkoriban (1869-től) Kéler Napóleon építésszel dolgozott együtt, hivatalosan 1871-ben társultak. Fontosabb közös munkáik a Posta és Távírda Igazgatóság épülete, az Alföld-fiumei vasút igazgatósági épülete, az Erdélyi vasút igazgatósági épülete, valamint az Ördög-árok beboltozása. Buzzi vezette az egykori, Rákóczi úti Népszínház (később Nemzeti Színház, 1965-ben lebontva) és a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga építkezésének kivitelezését is. Az 1928-as bővítésre két tervváltozat is készült, az elsőt Biró László építőmester, a másodikat Halász András okleveles főmérnök jegyezte.

A már említett Deutsch Sámuel két ütemben vásárolta meg az ingatlant: 1871-ben a 9/12-ed tulajdonjogot szerezte meg, majd 1872-ben a maradék 3/12-edet. A megépült bérház sűrűn és jól nyomon követhetően váltotta tulajdonosait. Deutsch 1879-ben már túl is adott rajta: Kohn Therézia (szül. Schossberger) vásárolta meg, majd tőle örökölte 1897-ben özv. Freund Nándorné (szül. Kohn Róza). 1917-ben özv. Freund Nándornétól öröklődött tovább Pikler Henkrikné (szül. Freund Edith dr.) és Pásztor Árpádné (szül. Freund Mária dr.) részére.^[4] Az 1940-es években a Magyar Vasút Forgalmi Rt. tulajdonában volt, majd a cégtől 1965-ben a főváros vette át az épületet.^[5]

Számos Deutsch Sámuel működött ekkoriban Pesten és országszerte, közülük legnagyobb valószínűséggel a Rumbach Sebestyén utcában épülő zsinagóga Építő Bizottmányának „kultuszelőljáró” elnökével lehet azonos a Múzeum körúti ház építtetője – a zsinagógaépítés kapcsán már ismeretségben lévén az azt kivitelező Buzzi Bódoggal.^[6] A sorban következő Kohn Teréziáról és Freund Nándornéról kevesebbet tudunk, utóbbi lányainak, Freund Editnek és Máriának neve inkább felbukkan az 1910-es évektől. Mindketten rendszeresen publikáltak művészeti, művészettörténeti témájú tanulmányokat, Freund Mária írásai több alkalommal a Nyugatban is megjelentek. A két Freund-lány egy testvérpárhoz ment feleségül: Edit Pikler Henrik gépészmérnökhöz, Mária Pásztor Árpád újságíró, riporter, műfordítóhoz (nevét 1912-ben változtatta meg). Pásztor a Pesti Napló, a Magyarország, a Budapesti Napló és Az Est munkatársa volt, több verseskötete, regénye és útleírása jelent meg.^[7] A hagyomány szerint barátja, Molnár Ferenc a Pál utcai fiúk című regényében az egyik Pásztor-fiút róla mintázta.

Lakók és üzletek

A korabeli lakcímjegyzékek tanúsága szerint egyik háztulajdonos sem élt a Múzeum körúti házban. Laktak azonban itt szép számban országgyűlési képviselők, magánzónők, hivatali tisztviselők, mérnökök és orvosok, ügynökök és kereskedők. Az Alsó- és Felsőház itt élő képviselői a teljesség igénye nélkül: az 1800-as évek végén Péchy Gábor és Péchy Tamás, Bernát Béla, Takácsi Sándor, és az 1882-83-as ülésszak idején Széll Kálmán későbbi miniszterelnök neve is felbukkan; az 1900-as évek elején dr. Ragályi Lajos és dr. Reich Aladár; az 1910-20-as években dr. Baross János, az 1930-as években Bodó János. Bár a neve nem szerepel a lakcímjegyzékben, azonban a Kossuth Ferenc – Kossuth Lajos idősebbik fia  – által vezetett Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt székhelye a Múzeum körút 27. szám alatt volt. Hozzá kapcsolódik az az egészen bizarr hír, hogy 1914. májusi halála után újsághirdetés jelent meg az alábbi szöveggel: „Kossuth temetése alkalmára a múzeummal szemben erkélyek és ablakok kiadók”.

Az egyik, a házban rendelőt fenntartó orvos, Dr. Batizfaly István az 1920-as években többek között azzal hirdette magát, hogy a „szegénysorsúak” számára ingyen kezelést biztosít.^[10] Egy másik lakó, Dr. Székácsné Molnár Alice (férje szemorvos) európai és amerikai hírű hegedűművészként vállalt oktatást egyénileg és kamarazenei csoportok számára is.^[11] Érdekes módon egészen hosszú ideig fontos lakói voltak a háznak sajt- és vajkereskedők: 1880–1894 között Diamantstein Ármin, majd 1905-ig Tömöri Samu képviselte a szakmát. Tanítók is működtek az épületben: az 1880-as években Bartalus István zenetanár, a Kisfaludy-társaság tagja, valamint Zirzen Janka, az Erzsébet nőiskola nyugalmazott igazgatója, akiről még Krúdy is megemlékezett a Szent Terézia utcái című cikksorozatában.^[12] A tanítók közé sorolhatjuk még Müller Lajos tánc- és illemtanárt, aki 1885-ben azzal hirdette tanfolyamát, hogy magát „Valéria királykisasszonyt” (azaz Mária Valéria főhercegnőt) is tanította,^[13] valamint Horváth Lajost, aki magyar és olasz iskola szerint vívásra oktatta az érdeklődőket.^[14] Említést érdemel még a ház 1800-as évek végi házmestere, jobban mondva a felesége, Bent Györgyné, akit olyan súlyos baleset ért, hogy a napilapok is beszámoltak róla: ugyanis sepregetés közben beszakadt alatta a pince felülvilágítója.^[15]

A kezdetektől jelen voltak a vállalkozások is a házban. Jellemzően egy-egy üzlettípus évtizedekig működött különböző üzemeltetőkkel. Volt itt többek között cipő- és virágárus, bútorüzlet, vendéglő és könyvesbolt. Cipőáru-üzletet vezetett Agulár Dávid 1904-től, majd 1910-től Hölzel Gyula Teddy Shoe Company néven.

1922-ben érkezett Löwy Mór, aki a korábbiakkal ellentétben nem üzlete reklámozásával, hanem pereskedésig fajuló nemzetiségi ellentétekre rávilágító esetével került a lapokba: történt ugyanis, hogy a cipőgyárosnál alkalmazott német nevelőnő orvoshoz ment, azonban a doktor nem volt hajlandó kezelni, mert a lány nem beszélt magyarul. Ezt követően az Egyenlőség című lapban egészen a személyeskedésig fajuló levélváltás jelent meg „Egy antiszemita orvosprofesszor levelezése” címen.^[16] Az 1800-as évek utolsó évtizedeiben Váry Ágoston asztalos, kárpitos és bútorkereskedő hirdette gazdagon felszerelt bútorraktárát a házban, ami feltehetően inkább bemutatóterem lehetett az őt követő Bodonyi testvérek hirdetései alapján. Az 1907-ben alapított cég idővel már három emeleten, több mint harminc mintaszobával várta a vásárlóit^[17] – az ekkor még háromemeletes Múzeum körúti házban.

A könyvkereskedők sorában özvegy Weiszbergerné Uránia nevű könyvkereskedése és antikváriuma volt az első a századforduló környékén, őt követte Révai Leó, az 1910-es években Ruzitska Ármin, majd az évtized végén Bródy József, akinél „minden könyvet” meg lehetett kapni egy korabeli hirdetés szerint. A Bródy-könyvkereskedés neve egyébként megtévesztő, tekintve, hogy az épületünk a Bródy Sándor utcával szemközt áll, és egy 1935-ben megjelent cikk Bródy Sándor könyvesboltját említi (az anekdota azt meséli el, hogy hogyan jutott egy Bródy Sándor tulajdonában lévő, Ady által dedikált kötet egy vakmerő pincéren keresztül a cikk szerzőjének tulajdonába),^[18] azonban a források egybehangzóan Bródy József könyvkereskedőt és -kiadót említik a bolt tulajdonosaként, aki feltehetően testvéri vagy unokatestvéri viszonyban állt az íróval.

Ma a földszinti üzlethelyiségekben két antikvárium, egy ingatlanközvetítő iroda és egy borbár működik.

Az 1928-as emeletráépítést követően panzió is nyílt az épületben, melyben a hirdetések szerint akár egy éjszakára is lehetett szobát foglalni – így ideális volt átutazóknak. Talán nem is lenne jelentősége ennek a panziónak, ha az üzletvezető nem keveredett volna zsarolási ügybe a Múzeum körút 41. alatt működő szállásadóval. 1930-ban ugyanis a rendőrség erkölcsrendészeti osztályára névtelen levelek kezdtek érkezni, melyek arról számoltak be, hogy a 41. szám alatti panzióban könnyű erkölcsű hölgyek és urak adnak egymásnak találkát, emiatt rendszeressé váltak a razziák. A levélíró szerint Nagy Gergely, a 27. számú házban működő panzió ügyvezetője segíteni akart a konkurens szálláshely vezetőjén, és felajánlotta neki, hogy bizonyos pénzösszeg fejében elintézi, hogy a razziák elmaradjanak. Sebestyén Istvánné a zsarolót feljelentette (majd később ő maga zsarolta meg a 27. szám alatt működő panzió tulajdonosát, Krausz Lajosnét, Nagy Gergely menyasszonyát, hogy visszavonná a feljelentést egy komolyabb pénzösszeg fejében).^[19] Végül Nagy Gergelyt hat hónapra ítélték zsarolásért, a névtelen levelek küldőjének kilétére pedig nem derült fény.^[20]

A bevezetőben felmerült kérdésre – tudniillik, hogy az építkezéskor megtartották-e a telken álló földszintes épületet –, talán részben választ adnak a világháború pusztításai után előkerült történeti emlékek. 1945-ben találat érte a Múzeum körút 27. mögötti, Magyar utca 36. számú házat, s ekkor került napvilágra a Múzeum körúti ház tűzfalába beépült, 27 méter hosszú, középkori városfalszakasz. Ez alapján feltételezhető, hogy a korábbi épületnek minimum ez a tűzfala megmaradt, így bármi lett is a sorsa a földszintes háznak, sokkal hosszabb távú történelmi folytonosságról beszélhetünk. A fellelt középkori városfalnak egy hatméteres szakasza helyreállítva ma is látható az 1990-es évek elején épült Magyar utca 36. számú ház délkeleti lépcsőházában.^[21]

^[1]     „Múzeum körút” szócikk. Budapest A-Z. Szerk. Ráday Mihály (szerk.): Budapest A-Z. Budapest, 2013. p. 425.

^[2]     Budapest Főváros Levéltára. Pest szabad királyi város tervei (1786-1873). HU BFL – XV.17.b.312 – 3338/1871

^[3]     Budapest Főváros Levéltára. Pest szabad királyi város tervei (1786-1873). HU BFL – XV.17.b.312 – 774/1872

^[4]     Budapest Főváros Levéltára. Telekkönyvi betétek. HU BFL – XV.37.c. – 412 – 24124

^[5]     Magyar Nemzet, 1965. szeptember 26. p. 14.

^[6]     Sisa József: A Rumbach utcai zsinagóga, Otto Wagner ifjú kori alkotása.Ars Hungarica 1982. 10. évf. 1. sz. pp. 43–49.

^[7]     „Pásztor Árpád” szócikk. Kenyeres Ágnes (főszerk.): Magyar életrajzi lexikon A-Z. Javított, átdolgozott kiadás. Arcanum Digitális Tudománytár

^[8]     Emőd Teréz: Játék- és térvesztés – A Pál utcai fiúk aktualitása. Könyv és Nevelés, 2010. 1. sz.

^[9]     Az Est, 1914. május 28. p. 7.

^[10]    Harangszó, 1929. június 23. p. 206.

^[11]    Esti Kurír, 1935. szeptember 15. p. 8.

^[12]    Krúdy Gyula: Szent Terézia utcái. Magyar Helikon, Budapest, 1978. p. 68.

^[13]    Budapest Hírlap, 1885. október 11. p. 6.

^[14]    Üstökös, 1895. szeptember 29. p. 473.

^[15]    Nemzet, 1889. július 22.

^[16]    Egy antiszemita orvosprofesszor levelezése. Egyenlőség, 1924. december 6. p. 3.

^[17]    Pesti Hírlap, 1911. december 24. p. 11.

^[18]    Viplak Vince: Egy Ady-könyv útja Budapesttől Gútáig – Egyúttal visszaemlékezés Bródy Sándorra is. Komáromi Lapok, 1935. március 23. p. 5.

^[19]    Egy előkelő Múzeum-körúti panzió üzletvezetőjének zsarolási bűnügye. Magyar Országos Tudósító, 1930. január 14. pp. 203–204.

^[20]    Börtönre ítélték egy penzió üzletvezetőjét, mert zsarolni akart. 8 órai újság, 1931. április 17. p. 4.

^[21]    Irásné Melis Katalin: Történeti, régészeti adatok a pesti középkori városfal kutatásához – I-II. In: Tanulmányok Budapest múltjából 42. (2017) p. 270.