Budapest100 x ModernTéka Sétanap 2024

Az 1970-es években Józsefváros volt az egyik legnagyobb mértékű szanálásra ítélt kerület a budapesti általános rendezési terv szerint. A józsefvárosi kertek alatt barangolva tervezővállalatok pontszerű nagy dobásaitól a meseszerű és telepszerű beépítéseken át jutunk el a jelenbe. Átfogó felújítási programok, alulról jövő kezdeményezések: a kisebb-nagyobb kerteknek történetük van.

A hagyományairól ismert Erzsébetvárosban ezúttal a modernitás nyomaival szembesülünk. A Madách sétány történetét ismerve az lehetne a benyomásunk, hogy a Belső-Erzsébetvárost kicsit elfelejtették a háború utáni évtizedekben, ez azonban koránt sincs így. Néhány száz méteren belül lakóházak, középületek, szakrális helyszínek és a városrehabilitációs akcióterület egyaránt azt mutatja, hogy ez a városrész az építészet aktív laboratóriuma volt az időszakban. Nem is akármilyen: a séta helyszínei között a hatvanas évek legszebb fennmaradt enteriőrjei és egy szinte ismeretlen zsinagóga is szerepel.

A városiasodás, sőt, az építés hagyományos képzete a természetben magának helyet foglaló ember. A modernizmus nemcsak mint stílus, hanem mint eszmetörténeti (meta)narratíva mintha ezt is kikezdené: a Kis-Sváb-hegy történetében a természetnek kell szinte erőszakkal helyet foglalni, hogy a város ne kebelezze be. Akkor azt hittük, nemsokára mind Utópiában fogunk lak(oz)ni – de pontosan miben és hogyan? A séta az URBANUM Városkutatási Alapítvány PERIPATOSZ - Élő városi filozófia programjaihoz kapcsolódik.

Újbuda viszonylag fiatal környéke a fővárosnak, és bár a Bartók Béla út a századfordulós és szecessziós bérházairól ismert, a kerületben számos modern építészeti értéket is találhatunk. Egy saját városközpont létrehozásának az igénye már a múlt században megfogalmazódott, ennek kapcsán pedig számos fejlesztést hajtottak végre a Fehérvári út és az Október huszonharmadika út környékén a XX. század második felében. Az itt felépült társasházak jól példázzák a háború utáni modernitás játékos arcát. Eltolt ritmusok, ötletes anyaghasználat, árnyékjáték és még számos építészeti eszköz alkalmazását fedezhetjük fel, ha figyelmesen sétálunk. Sőt, egy becsomagolt brutalista piramist is megtalálhatunk, ha jó ajtókon megyünk be.

A főváros II. világháborús ostroma óriási pusztítást végzett a Budai Várban, amelynek következményeként egyrészt jelentős műemléki helyreállítási munkák, másrészt új tervezési feladatok is adódtak. A ‘60-as, ‘70-es években a korszak neves építészei terveztek új házakat a foghíjtelkekre, amelyek ugyan (a saját korukhoz hű) modern anyagaikkal és formai megoldásaikkal sok esetben elütnek a környezetüktől, léptékükben viszont mértéktartóan illeszkednek a kora újkori épületek közé. A séta során megismerhetjük, hogyan kapcsolódnak ezek a házak a város legrégebbi történelmi városnegyedéhez.

Sokan a lakótelep szó kapcsán rögtön betonelemekből épült panellakótelepekre gondolnak, pedig a hatvanas évek elejéig a panelépületek egyáltalán nem voltak jellemzőek, az ekkor épült lakóházegyüttesek téglából készültek, ahogy az Óbudai Kísérleti Lakótelep házai is. De miért kísérleti a lakótelep, mivel kellett kísérletezni? Van-e kapcsolat a hatvanas évek elejére felépült kísérleti lakóházak és a hetvenes években épült lakótelepi vagy magánlakóházak építészete között?

Az egymást követő korszakok rétegei kevés helyen figyelhetőek meg olyan gazdagságban, mint amit a Víziváros kínál. A Budai Vár lábánál elterülő városrészen rajta hagyta kézjegyét a kísérletező modern építészet minden ága. A 20. században változatos urbanisztikai koncepciók mentén alakult a negyed arculata, mely utat merész beépítések, egyedi hangulatú terek és karakteres anyaghasználatú házak szegélyezik. A séta során ennek az izgalmas történetnek a megismerésére nyílik alkalom.

A séta során Budapest korai lakótelepeit ismerjük meg az 1930-as évektől az 1960-as évekig. Összehasonlítjuk a II. világháború előtti modern kísérleteket a későbbi szocreál megoldásokkal, megkeressük az 1960-as évek egyedi épületeit és külön figyelemben részesítjük a zöldfelületek kialakítását. Értékeljük az egyes lakókörnyezeteket a mai értékrendünk szerint: megfelel-e a hely az “élhető város” követelményeinek?

Újpalota Budapest egyik legnagyobb lakótelepe, panelházai a 70-es években épültek fel. A telep sajátossága más lakótelepekkel szemben, hogy a házak nem csak a zöldfelületek között szétszórtan helyezkednek el, hanem a főbb utcák határozottabb térfalakkal határoltak, közöttük a hagyományos városi élet színtereit igyekeztek megteremteni a tervezők. A séta során megismerkedünk a lakótelep történetével és jelenével, a városnézést korabeli filmrészletek is színesítik majd.

A 70-as évektől a lakótelepek tervezésében igyekeztek szakítani az első évtized sematizmusával, mely újítást a Vizafogó lakótelep jól tükrözi. Ma azonban a lakótelep különlegessége a cikázó épülettömbök szerkesztésén jelentősen túlmutat. A városrészt bejárva a kortárs lakótelep fejlesztés kivételes hazai példájára lelhetünk.

A Budafok sziluettjébe belekarcolt három tizenegyemeletes toronyház a hatvanas évek kísérletező építészeti folyamatainak máig látványos tanúbizonysága. A messziről feltűnő, jellegzetes lőrésszerű nyílásaival egyedi karaktert hordozó tornyok egy utópikus kísérlet, egy újfajta életstílus megteremtésének emlékei. Innovatívan variálható belső tér és különleges szerkezet jellemzi a házakat, és szomszédaikat is, ahol saját kertrészes sorházzal, nagyteraszos négyemeletessel és paneles elemekből épült lakótömbbel is találkozhatunk. Üzletsor, étterem és térszín alatti parkoló kényelmi szolgáltatásai, és az elmaradhatatlan óvoda, de még nyugdíjasház felépítése is szolgálta a teljesség igényével az itt lakók életét.