Programs of the house

Bécsi kapu tér 8.

Becsi_kapu_ter_8 Becsi_kapu_ter_8 Becsi_kapu_ter_8 Becsi_kapu_ter_8 +23
  • Function:

    lakóház
  • Opening hours:

    SZOMBAT 12:00–18:00; VASÁRNAP 12:00–16:00 // SATURDAY 12:00-18:00; SUNDAY 12:00-16:00
  • Researched:

    2022
  • Parcel Number:

    6618
  • Second address:

    Kard utca 1.
  • Photo:

    Dragon Tamás
  • Photo:

    Polinszky Tibor
  • Research:

    Hauenstein Mátyás
  • Volunteers:

    Kovács Katalin, Lovrity Anna Katalin, Hauenstein Mátyás

Description

Sorry, this entry is only available in Hungarian. For the sake of viewer convenience, the content is shown below in the alternative language. You may click the link to switch the active language.

Stílusok és korok harmonikus együttélése jellemzi a két külön épületből összeforrt sarokházat a középkori falmaradványoktól a biedermeier szekkókon át az 1930-ban gróf Esterházy Móric által hozzáépíttetett zárterkélyig. Lakói joggal büszkék az udvarban található szőlőtőkére: ők mentették meg és kezdeményezték védetté nyilvánítását, amikor a házkezelőség annak idején ki akarta vágatni.


A Bécsi kapu tér legdélebbi és egyben a névadó várkaputól legtávolabbi pontján, a Kard utca sarkán zártsorú beépítésben álló egyemeletes épület legalább kettő, korábban önálló ház egyesítésével jött létre. Manapság ez a két épületrész külsőleg olyannyira elkülönül egymástól, hogy első látásra két külön épületet vélünk felfedezni benne. Ez nem mindig volt így: az 1824-es átépítéstől egészen a második világháború utáni helyreállításig az utcai homlokzat végig egységes, szigorú klasszicista képet mutatott, amit 1930-tól némileg fellazított az akkori tulajdonos, gróf Esterházy Móric által a sarokra építtetett, körcikkely alaprajzú zárterkély.


Bécsi kapu tér 8. sz. sarokház (1900-as évek)
Kép forrása: FSZEK - Budapest Gyűjtemény [HUNGARICANA] [leltári szám: bibFOT00002967]

A térre néző homlokzat hattengelyes. Az épület kapuja a saroktól számított negyedik tengelyben nyílik. A Kard utcai homlokzat tengelykiosztásánál már sokkal inkább szembetűnő, hogy egy olyan épülettel van dolgunk, amely története során számtalanszor átépült és kiegészült. A tengelyek száma itt nem azonos: a földszinten tizet, az emeleten pedig tizenegyet számolhatunk, ráadásul nem csupán arról van szó, hogy a földszinten valahol hiányzik egy nyílás; hanem ezek a nyílások gyakran nem egymás alatt, egy tengelyben helyezkednek el a homlokzaton.

A Bécsi kapu téri homlokzaton két, a Kard utcára nézőn három helyen látható zsalugáterek vakablakokat fednek el. De a változatosság kedvéért van egy olyan nyílás is, amit az utcáról nem is láthatunk: amikor az amúgy három ablakkal rendelkező zárterkélyt hozzáillesztették az épülethez, létesíteni kellett hozzá egy ajtónyílást is, amihez a Kard utcai homlokzaton, a sarok mellett közvetlenül áttörték a falat.

A legtöbb budavári lakóházhoz hasonlóan a Bécsi kapu tér 8. is középkori alapokon nyugszik. A török hódoltság előtti időszakból csak a pince és néhány faltöredék maradt meg. A sarki épületrész kapualjában fellelt gótikus kőkeretet és pillérmaradványt leszámítva a középkor lenyomatát leginkább a Kard utcai hátsó épületrész utcai homlokzata őrzi. A ház feltárásának Horler Ferenc és Holl Imréné által 1960-ban jegyzett tudományos dokumentációjában olvasható, hogy az előző évben elvégzett falkutatás során itt a középkori épület keleti végét jelző sarokarmírozás mellett három téglaboltozatos pinceablakot, egy falfülkét és két földszinti ablak szemöldökkövét is találtak.[1] Utóbbi ablakok teljes rekonstrukciója tervben volt, amihez 1960-ban még részletrajzok is készültek,[2] de végül a szakemberek letettek erről a szándékról és megelégedtek a kőtöredékek bemutatásával. Ugyancsak középkori eredetű ennek az épületrésznek a kvádermintás falfestése, amely a festékmaradványok alapján az emeleten is folytatódott.


Bécsi kapu tér 8. (1942 körül)
Kép forrása: FSZEK - Budapest Gyűjtemény [HUNGARICANA] [leltári szám: bibFSZ01490267]

Mindkét épületet, vagyis épületrészt a középkori házak romjainak felhasználásával a 18. század első felében újjáépítették. Az épület vagy épületrész kérdése ebben a korszakban még nem egyértelmű, mivel Buda 1687-ben készült Haüy-féle térképén a két telek még külön szerepel, az 1696-ban Zaiger über die Vöstung und Wasser Statt címen napvilágot látott telekösszeírás viszont már egy számon említi és úgy jellemzi állapotát, hogy „van még valami a régi falakból és boltozatokból, valamint törmelékes a pince”. Ugyanezen forrás szerint a telek tulajdonosa Zehetmayr Pál kőművesmester volt.[3]

1824-ben Appl Flórián, az akkori tulajdonos jelentősen átépíttette a házat. Ez az átépítés már jól dokumentált, mivel Budapest Főváros Levéltára ma is őrzi az 1824. július 8-ára datált eredeti terveket, mégpedig egy-egy földszinti és emeleti alaprajzot, valamint egy homlokzatrajzot.[4] A terveket Weixlgärtner Mihály budai kőművesmester készítette. A legfontosabb változás a sarki épületrészt érintette: Weixlgärtner a telekhatárokhoz igazodva megnövelte ennek alapterületét és ezzel párhuzamosan ráépített egy emeletet az addig minden bizonnyal földszintes épületszárnyra, ami ezzel elérte a hátsó, már korábban is emeletes rész magasságát. Az emeletráépítéshez kapcsolódóan épült a mai főlépcső is, továbbá a hátsó épületrész egy földszinti nyílása részlegesen be lett falazva. Elképzelhető, hogy akkor szűnt meg a Kard utca felé a kapu, de ez csak feltételezés. Ami viszont biztos, hogy az épület ezzel a klasszicista átépítéssel érte el nagyjából mai kiterjedését, a bő egy évszázaddal későbbi utolsó nagy átalakítás a ház külsejét tekintve inkább csak esztétikai szempontból volt jelentős.

Az épület egészen az 1920-as évtized elejéig az Appl család tulajdonában volt, majd több résztulajdonostól 1929-ben[5] és 1930-ban[6] vette meg gróf galántai és fraknói Esterházy Móric (1881–1960), Esterházy Péter író nagyapja, aki 1917-ben rövid ideig miniszterelnök volt, majd 1931-től képviselőházi tagként tért vissza a politikába. Esterházyt kétszer is deportálták: 1944-ben a nyilasok megbízásából a Gestapo letartóztatta, miután támogatta Kállay Miklós kiugrási kísérletét a második világháborúból, aminek következtében 1945 elején még a mauthauseni koncentrációs tábort is megjárta. 1951-ben pedig a kommunisták telepítették ki családjával együtt a fővárosból vidékre. 1956-ban Bécsbe emigrált.[7]

Gróf Esterházy Móric kezdeményezte a ház utolsó nagymértékű átépítését. Ehhez Abos Brunó építészmérnök és építőmester 1930-ban két tervsorozatot is készített, amelyek szintén megtalálhatók Budapest Főváros Levéltárában.[8] A belső terek jelentős átalakításán felül ekkor épült be a tetőtér is. Emellett még a kapu jelenlegi szárnyai és természetesen a már említett, két vasgerenda által megtámasztott zárterkély is az Esterházy-féle átalakítás hagyatéka. Utóbbit az első tervsorozaton még hiába keressük. A másodikon ugyan szerepel, de a végül megvalósult kupolaszerű lefedéstől eltérően még kúpos tetővel.[9] Ami a stílust illeti, az átépítés nagyjából igazodott az épület addigra kialakult klasszicista megjelenéséhez. Az egyetlen stílusidegen elemnek az első tervsorozatban a Kard utcai homlokzat felett szereplő barokkizáló, ovális alakú manzárdablakokat[10] tekinthetjük, de ezek végül nem is ebben a formában valósultak meg, hanem a Bécsi kapu téri homlokzat felett a most is láthatóhoz hasonló kialakításban. A kapu zárókövén olvasható 30-as szám a mai napig őrzi ennek az átalakításnak az emlékét. Egy 1942 körül készül fénykép tanúsága szerint a zárókő felső része az évszám első két számjegyét hordozta magán. Ez valószínűleg az ostrom során tört le.


Esterházy Móric (1917)
Kép forrása: WIKIMEDIA COMMONS [Norden1990]

Az Esterházy családhoz köthető még a sarokerkély mellvédjén található plasztika is. Ezen vaddisznóvadászatot ábrázoló jelenetek mellett középen gróf Esterházy Miklós (1711–1764) látható,[11] amint 1755-ben Szentpétervárott Erzsébet cárnő a Szent András-rendet adományozza neki. Esterházy Miklós ekkoriban osztrák nagykövetként szolgált a cári birodalom fővárosában. A város latin neve (Petropoli[s]) szerepel az évszám mellett a második világháborúban elveszett és 2010-ben fényképek alapján rekonstruált domborművön.[12]

Az épület második világháború utáni története a jellegéből fakadóan leginkább a Budapesti Műemléki Felügyelőség, azaz a műemlékvédelem fővárosi szakszerve terveinek és iratainak tanulmányozásával követhető nyomon, amelyeket szintén Budapest Főváros Levéltárában tudunk megtekinteni.[13][14] Az ostrom során az épület viszonylag kis mértékben sérült, ezért a legszükségesebb helyreállítási munkák kivételével sokáig érintetlen maradt. Az átfogó felújítást hátráltatták a tetőtér rendezetlen lakásviszonyai is. A manzárdszobákból kis alapterületű szükséglakásokat alakítottak ki, amelyek közül csak egy rendelkezett saját mellékhelyiséggel. De a legnagyobb lakásínség korszakában természetesen nem lehetett „csak úgy” megszüntetni lakásokat, még ha azok komfortfokozata nem is felelt meg semmilyen elvárásnak. Így nem csodálkozhatunk, hogy ebben a témában sokáig leveleztek egymással az állami szervek, mígnem egy helyszíni szemle során megállapították, hogy a szóban forgó lakások nem korszerűsíthetők.

Az 1960-as évtized közepén végre sor kerülhetett az épület belső felújítására. A tetőtéri lakások közül végül a legnagyobbat megtartották és műteremlakássá bővítették. Az már a sors fintora, hogy így pont a főhomlokzat feletti manzárdablakokat nem lehetett megszüntetni – csak a Kard utcára nézőket –, holott a műemlékvédelmi szakemberek kifejezetten a városkép szempontjából zavarónak ítélt manzárdablakok miatt kérték ezeknek a lakásoknak a felszámolását.

Ezzel párhuzamosan az udvarban elbontották az Esterházyék garázsának épült toldalékot. Érdekes és mindenképp figyelemre méltó, hogy egy olyan korszakban, amikor a Várnegyed épületeinek helyreállításánál nem volt szokás kesztyűs kézzel bánni a historizáló stíluselemekkel, a fennmaradt iratok tanúsága szerint az elvtársak körében még csak fel sem merült a sarki zárterkély – amelyet ráadásul egy arisztokrata építtetett saját magának és családjának! – eltüntetése. Mi több, a bádogkupola tetejéről időközben elveszett Esterházy-címert még pótoltatták is egy korabeli fényképek alapján készült másolattal.


Szemelvény forrása: Élet és Tudomány, 1968. 23. évf. 34. sz. p. 1608. [ARCANUM]

Ezek után következhetett a több évig elhúzódó homlokzatfelújítás is. Ennek szükségességét többször hangsúlyozták, mivel az elhanyagolt épület az időközben helyreállított környezetben az 1960-as évekre már kifejezetten zavaróan hatott. 1959-ben a hátsó épületrész középkori kváderei mellett H. Gyürky Katalin vezetésével feltárták a sarki épületrész földszintjén több foltban megmaradt, 19. század eleji, palmettakeretes, sávozott, biedermeier falfestést is, de ezeket a maradványokat akkor még csak konzerválták. Szakvélemények szerint restaurálhatónak és a maradványok alapján kiegészíthetőnek ítélték a díszítőfestést, amihez egy nagyméretű színterv is készült. A homlokzatfelújításra, valamint a restaurálási és rekonstrukciós festésre az 1960-as második felében került sor Radnai Lóránt építész tervei alapján.[15]

A restaurált és rekonstruált díszítőfestés állapota azonban rövid időn belül romlásnak indult, így 1983-ban újból restaurálásra szorult. Természetesen nem arról van szó, hogy az akkori szakemberek nem végeztek alapos munkát, a romlás okát sokkal inkább a nem megfelelő anyagok használatára lehetett visszavezetni. Az 1983-as helyreállítás már tartósabbnak bizonyult, de a 2000-es évekre ismét kifogásolható esztétikai állapotba került a ház. Payer Károly restaurátor a 2010-es homlokzatfelújításhoz készített restaurálási tervdokumentációban a díszítőfestés akkori állapotát úgy jellemzi, hogy az eredeti töredékeken alig maradt már valami a korabeli festékből és a biedermeier díszítés sima hatásának keltéséhez nélkülözhetetlen simító vakolatrétegből.[16] A rekonstruált részeken pedig – ezek a díszített falfelület nagyját teszik ki – a nem megfelelő anyaghasználatból kifolyólag megjelentek a szakzsargonban mészkukacnak nevezett vakolathibák. Ezenfelül az 1960-as évek végi és az 1983-as homlokzatfelújítás egyaránt a lehető legkisebb mértékű beavatkozásra törekedett az eredeti töredékek esetében, ami a restaurált és rekonstruált felületek között erős kontrasztot eredményezett. A dekoráció így meglehetősen foltos hatást keltett.

Az 1983-tól 2010-ig eltelt negyedszázadban megváltozott a műemlékvédelmi szemlélet, ami a kiegészítésekkel szemben megengedőbb lett. A legutóbbi homlokzatfelújításnál ennek megfelelően kompromisszumos megoldás született: a kétféle vakolat sem szintben, sem a felhasznált festék tekintetében nem tér már el egymástól. Különbséget már csak az ecsetkezelésben tettek: az eredeti töredékeknél a színeket nem direkt, hanem lazúrosabban hordták fel.[17] Ennek köszönhetően a biedermeier falfestés ma messziről szemlélve egységes, sima hatást kelt, közelről azonban mégis jól láthatóan eltérnek egymástól a különböző eredetű felületek.


Lugosy Bálint építészmérnök és Kálmán György, a színművész Bécsi kapu tér 8. szám alatti lakásában (1973)
Kép forrása: FORTEPAN [HUNGARICANA] [képszám: 159368; adományozó: Lugosi Szilvia]

A ház egykori híres lakói
Itt lakott Kálmán György (1925–1989) Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, akinek emlékét márványtábla őrzi a ház Kard utca homlokzatán a saroknál, valamint Élesdi István (1912–1987) festőművész, aki sokáig a ház tetőtéri műteremlakásában élt és alkotott.[18]

A védett szőlőtőke rövid története
Az épület udvara egy ideig két nevezetességgel is büszkélkedhetett, amelyek közül az egyiknek ma már csak a hűlt helye látható, vagyis inkább sejthető. Egy kocsifordítóról van szó, amely az 1930-as terveken „kézi hajtású fordítókorong” megnevezéssel szerepel.[19] Ez a garázsból való kiálláskor, illetve az oda beálláskor lehetővé tette gróf Esterházy Móric személygépkocsijának megfordítását a szűk udvarban. Ma már hiába keressük, mivel az 1980-as években elbontották és kertet alakítottak ki a helyén.[20]


A Bécsi kapu tér 8., az udvarban, a pad takarásában látható szőlőtőke Budapest védett természeti értéke (1987)
Kép forrása: FORTEPAN [HUNGARICANA] [képszám: 66609; adományozó: Magyar Rendőr]

Az udvar másik nevezetességének karrierje viszont pont ekkoriban futott fel igazán. Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága 1982-ben nyilvánította védetté,[21] vagyis pontosabban helyi jelentőségű természeti értékké azt az amerikai direkttermő, Izabella fajtájú szőlőtőkét, amely akkor már több évtizede nőtte be az udvar jelentős részét. A védetté nyilvánítást a házban lakó dr. Püspök Zsoltné kezdeményezte az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal Budapesti Felügyelőségénél, miután a házmesterék ismételten megkísérelték az értékes növény kivágását, amely addigra már oly sok mindent túlélt – a második világégés pusztítása mellett az udvari toldaléképület 1960-as évekbeli elbontását is, amelyre addigra már felfutott.[22] Dr. Püspök Zsoltné édesanyja, Valentsik Ferencné (Zsóka néni) 2000-ben úgy emlékezett vissza a szőlőtőke eredetére, hogy az 1930-as évek végén unokanővérének férje, aki akkoriban házmester volt Esterházyéknál, Csákvárról hozott magával egy vesszőt, amit aztán elültetett a ház udvarán. A háború után egyszer csak kihajtott a romok alól egy szál szőlővessző.[23] Zsóka néni ezután vette gondozásba a növényt és vezette fel az emeletre. Neki és lányának köszönhetjük, hogy még ma is gyönyörködhetünk benne.

Events of the house