Frankel Leó út 17-19. kórház

A budai Irgalmasrendi kórház

A Frankel Leó (régen Zsigmond) utca 17-19. számú telken a 19. század elejétől az Irgalmas rend kórháza állt, amelyet a századfordulón váltott fel a ma is álló kórházépület.

A betegápolásnak e tájékon igen nagy múltú hagyományai vannak. Igaz, a mai intézménynek nem volt semmilyen értelemben jogelődje, de már az Árpád-házi királyok idején ispotály és fürdő működött innen nem messze, a Szent János lovagrend üzemeltetésében (1). Az 1540-ben, Granadában, Istenes Szent János által betegek ápolására alapított Irgalmas rend 1650-ben jelent meg Magyarországon, Szepesváralján. Budán először 1803-ban jelenik meg a szerzetesrend; a budai illetőségű gazdag földbirtokos, Marczibányi István ekkor veti fel, hogy Buda elhanyagolt egészségügyi ellátását fejleszteni lenne szükséges és ennek megvalósítására az Irgalmas rendet találja alkalmasnak. E célra saját vagyonából jelentős összegeket áldozott. 1806-ban megvásárolja a Császár fürdőt és még ebben az évben feleségével létrehozza a Marczibányi Alapítványt. A fürdő tulajdonosa az alapítvány lesz, de a használati jogot az Irgalmas rendre ruházza, azzal a kikötéssel, hogy a fürdő jövedelmét betegápolásra fordítsák. Ekkor a Császár fürdő a mainál jelentősen kisebb épület volt, ezért kórházat kellett építeni. A rend vezetése és Marczibányi István közösen döntik el, hogy erre a célra az ugyanebben az utcában, a fürdőtől néhány parcellával délebbre fekvő ún. ácstelket vásárolják meg.

A kórház építése már 1806-ban megkezdődött Fráter Heinricher Keresztély tervei szerint. Az építkezés – többek között a napóleoni háborúk miatt – elhúzódott és csak 1815-ben készült el a kórház. Ez lett az ún. Marczibányi-szárny, ahol a szerzetesrend finanszírozta betegápolás folyt. Ezt követően gyorsan, 1817-re megépült az ún. városi-szárny, amelyben Buda városa által finanszírozott gyógyító tevékenység folyt. Az 1830-as években már 120 fő volt a kórház kapacitása és a működés finanszírozásban a budai céhek és magánadományozók is részt vállaltak. A régi kórházépület 1902-es felmérési rajzai a Fővárosi levéltárban fennmaradtak, illetve számos fotó is megtalálható a századforduló körüli évekből. Ezek alapján megállapítható, hogy a mai kórház telkén egykor állt kórház a telek déli oldalán helyezkedett el, a Zsigmond utcai, a Vidra utcai és a Duna-parti homlokzatok telekhatáron álltak. Az igen egyszerű, klasszicista stílusú épület kétemeletes volt, főhomlokzata a Zsigmond utcára nézett, ennek Vidra utcai sárkán működött az intézeti gyógyszertár, amely utcai bejárattal is rendelkezett, nyilvános forgalmat is bonyolított. A Vidra utcai és a dunai homlokzatok szintén kétemeletesek voltak, már-már kaszárnyai egyszerűséggel. A Duna felőli részben, az északi oldalon egészben földszintes melléképületek csatlakoztak a főépülethez, amelyek így egy téglalap alaprajzú udvart zártak közre.

Az elavult kórházépület lebontását és helyére új kórház építését 1898-ban határozta el a rend. A tervek elkészítésére Kiss Ferenc építészt, műegyetemi tanárt kérték fel (2). Kiss Ferenc nem tartozik a korszak első vonal-beli építészei közé, de nagy tapasztalattal rendelkező szakember volt, aki ekkorra már számos középület tervezésén volt túl, közte több kórház megépítése is a nevéhez fűződik (Szent János kórház egyes épületei, Baross utcai szülészeti- és nőgyógyászati klinika). Minden bizonnyal ez az épület volt az utolsó munkája, ugyanis a terveken 1902-es évszám szerepel és ugyanebben az évben halt meg. Az épület ezután gyorsan felépült; 1903. szeptember 29-én került sor a felavatására. A kivitelezők Kauser Gyula és Filegauf Károly voltak. A vasszerkezeteket a Schlick gyár, a felvonókat a Wertheim F. és fia cég szállította.  Az épületgépészeti tervezést Szepessy Sándor készítette.  Az akkori szokásoktól eltérően nem pavilonrendszerben helyezték el a különbőző osztályokat, hanem minden kórházi alapfunkció egyetlen nagyméretű épületbe került. A szintén ugyanekkor létesült melléképületbe a hullaház és a mosoda került csupán. A mintegy 300 ággyal üzemelő kórházban hét osztály működött. Az épület a második világháborúban számos, de nem súlyos sérülést szenvedett, az ostrom után azonnal megkezdődtek a romeltakarítási és helyreállítási munkálatok. 1950 őszén államosították a kórházat és feloszlatták a rendet, 1951-től az akkor megalakuló ORFI egyik kórházépülete lett. Ezt követően is folyamatosan kórházként üzemelt. A rendszerváltozást követően, 2000-ben a Magyar Állam visszaadta az épületet és teljes berendezését, felszerelését az Irgalmas rendnek (3). Az épület ma is eredeti funkciójának megfelelően üzemel. Minden bizonnyal ennek is köszönhető, hogy számos átalakítás dacára az épület nagyjából eredeti megjelenését meg tudta őrizni és számos, míves eredeti részlet ma is megvan.

Az épület stílusa nehezen meghatározható; számos részlete (főként a kiemelt pontokon) neogótikus, de a homlokzatok karakterét adó tégla és vakolt felületek által létrehozott mintázatok inkább a szecesszióba hajló historizmust idézik. Ez a kettősség a ma is lényegében eredeti formájában üzemelő gyógyszertárban is jól megfigyelhető: a tölgyfa nyílászárók neogótikusak, a mennyezet stukkói eklektikusak, szecessziós díszítőfestéssel. A jelenlegi épület a telek északi oldalán áll, északon és nyugaton telekhatáron, a Duna és a Vidra utca felől kert határolja. Mindezek ellenére a kórházépület és a vele együtt megépült melléképület lényegében teljesen szimmetrikus. A Duna felé nyitott, U alakú udvarral néz, amelybe beleépült az egyemeletes melléképület. A telket magas, tömör, igényes kivitelű klinkertégla kerítés határolta, felső részén díszes kovácsoltvas ráccsal (4). A kórházépület 4 szintes: pince, földszint és két emelet. A pincék födéme téglaboltozat, az összes többi födém vasgerendák közötti téglaboltozat. Bizonyos helyiségekben a falakat öntöttvas oszlopokkal váltották ki. A főhomlokzat 27 tengelyes, középen egytengelyes rizalittal kiemelve. A főhomlokzatnak csak ez a kiemelt része neogótikus stílusú. Itt található a főbejárat, az első emelet magasságában Istenes Szent János szobrával és a rend jelképével, egy gránátalmát ábrázoló domborművel. A rizalitot egy magas timpanon is kiemeli, amely fölött egy karcsú, vörösréz borítású neogótikus torony áll. Ez a rizalit a dunai homlokzat tengelyében megismétlődik – a szoborművek nélkül. A két oldalsó, utcai homlokzat lényegében azonos, 17-17 tengellyel néz déli és északi irányba.

Az épület alaprajza minden emeleten oldalfolyosós elrendezésű. A reprezentatív helyiségek a középrizalitban kerültek elhelyezésre. Itt található a tágas lépcsőházzal egy térben az előcsarnok. A díszes kovácsoltvas korláttal ellátott lépcső csak az első emeletig megy ebben a nagy, neogótikus térben. Ennek oka, hogy a kórház kápolnáját is a középrizalitban, a második emeleten helyezték el. A kápolna belső kiképzése igen gazdag volt; gótikus, gazdag díszítőfestéssel ellátott álboltozatokkal, karzattal, nagyméretű ólomüveg ablakokkal. Az épület délnyugati sarkára került az utcáról is bejárattal rendelkező gyógyszertár. Ennek belső kialakítása is igen gazdag volt, neogótikus bútorzattal. Ez a berendezés az államosítást követően megsemmisült. A ma látható officina bútorzat korban, stílusban megegyezik az eredetivel, de az egy felszámolt angyalföldi patikából (5) került ide. Igen sok eredeti tervrajz fennmaradt, így az épület műszaki-gépészeti megoldásai is tanulmányozhatók. Jól kiolvasható belőle, hogy egy technikai-technológiai változás kezdetén születtek. Három felvonó is üzemelt a kórházban: egy hullalift, egy étellift és egy salaklift. Ebből csak egy volt elektromos meghajtású. Személylifteket csak az ötvenes évek közepén létesítettek. Egyes helyiségek már 1903-ban elektromos ventillátoros szellőztetéssel rendelkeztek. A konyhában kézi hajtású burgonyahámozó és kávépörkölő szerkezet is helyet kapott. A mosodában pedig már elektromos meghajtású mosógépek és szárítógép is üzemeltek. Az üzemi épületben generátort telepítettek, külön akkumulátorhelyiséggel.

Az U alaprajzú udvarba beépítettek egy alápincézett, egyemeletes, alacsony tetővel fedett üzemi épületet, a főépülettel megegyező stílusú és anyaghasználatú homlokzattal. Itt helyezték el a hullaházat és a mosodát. A két udvart szépen parkosították, sétautakkal látták el. Érthetetlen módon,  a parkosított U alakú udvar közepére beépítettek egy vasvázas, esztétikai értékkel nem rendelkező víztornyot. Érdekesség, hogy a telek Zsigmond utcai, déli, be nem épített szakaszára végig földszintes üzletsort terveztek, a főépülethez hasonló, vakolat-tégla architektúrával, a sarkon látványos álkupolával. Terveztek ezen kívül még egy fedett tekepályát is. Ez a telek déli oldalán, a Vidra utcai kerítésnek támaszkodva állt volna. Szerkezete fa lett volna, igen díszes kivitelben, az akkori hegyvidéki villamosvégállomások stílusához hasonló megjelenésben. Ez a két épület a korabeli fotók tanúsága szerint minden bizonnyal nem épült meg. Megépült viszont a Vidra utca és a dunai oldal sarkán egy kis pavilon, kupolás lefedéssel és a kórházéhoz hasonló vakolat-tégla architektúrával. Ez a kis épület mára eltűnt.

A két világháború között csak néhány kisebb, nem jelentős belső átalakítás történt az épületben. Jelentősebb, a homlokzatot és az épület közvetlen környezetét érintő átalakítások az 1950-es évektől az 1980-ig terjedő időszakban következtek be. Először személylifteket létesítettek, majd a megszüntetett kápolnát vasbeton födémmel kettéosztották és benne két szinten kórtermeket és egyéb kiszolgáló helyiségeket létesítettek. Ennek kapcsán a dunai homlokzat középrizalitja is kis mértékben módosult. Az 1950-1960-as években beépítették a tetőteret. Ez a beavatkozás jelentősen megváltoztatta a tető megjelenését és az épület összhatását, habár az eredeti tetősíkok megmaradtak. Az udvar fokozatosan elveszítette park jellegét, ma már inkább üzemi terület, parkoló és lomtár. Az egykori díszes kerítés napjainkra lassan elfogyott, ma már csak néhány kisebb, felújításra váró szakasza látható.

Források:

Budapest Főváros Levéltára, Tervtár

Poór Gyula (szerk.): Az ORFI ötven éve 1951-2001, ORFI, Bp., 2002.

Budapest lexikon. Akadémiai, Bp., 1993.

Emlékirat az istenes Szent Jánosról nevezett Irgalmas Rend magyar tartománya Budapest [Budai] rend- és kórházának újjáépítése és 1903 szeptember 29-én történt ünnepélyes felavatása alkalmára. – [Budapest] : [Magyar Rendtartomány], 1903.

Budapest folyóirat 1974/12., Zolnay László: A Lukács fürdő múltja – és jövője.

Jegyzetek:

1. Ez az épület a Malomtó feletti meredek domboldalban állhatott. Az 1970-es években Zolnay László megvizsgálta a még ma is tekintélyes méretű romokat. Feltételezése szerint ezt az épületet később a törökök derviskolostorrá alakították, minden bizonnyal itt élt Gül baba is.
2. Életrajza a bp100 adatbázisában megtalálható.
3. Ugyanekkor visszakapta a rend a Császár fürdőt is, számos más épülettel együtt.
4. Ennek a kerítésnek néhány kisebb szakasza ma is megvan.
5. Egészen pontosan a Róbert Károly körúti egykori Hungária patikából származik és 2003 óta, a patika újranyitása óta áll ezen a helyen.