Margit körút 15-17. [Dugattyús-ház] „Dugattyús ház” [lakóház]

A Dugattyús-ház néven ismert luxusbérház ikonikus lépcsőházával, kör alakú üvegliftjeivel, valamint a lakásokból nyíló pazar kilátással a mai napig ékes példája a korszak nagyvonalúságának.

Az első világháborút követően a Margit körutat a Rózsadomb felől jobbára még egy-két szintes barokk házak kísérték. Az ilyen módon „elmaradott” bel-budai területek fejlesztése érdekében született az 1934. évi adórendelet, amely előnyben részesítette a rossz minőségű földszintes házak bontása utáni építést. A maximális kedvezményt akkor kapta meg az építtető, ha a bérház a hatóság által előírt beépítési móddal (keretes, összeépített udvaros) épült meg. A rendelet kötelezővé tette a kétszobásnál nagyobb (konyha-kamra-WC-vel felszerelt) lakások esetén a fürdőszoba létesítését – mindezt abban az időben, amikor a pesti bérházak nagyobb részében még a gangról nyílt a közös vizes helyiség. A főútvonalak mentén az épületek magassága egységes kellett legyen, a homlokzatok kialakítása és színe pedig meg kellett feleljen „egy bizonyos esztétikai elvárásnak”. A Margit körút az adókedvezmény 1. fokozatába esett, így aki itt épített, 15 évre mentesült a házadó megfizetésétől, majd a 15 év eltelte után is 75%-os házadó-kedvezményben részesült.[1] Nem csoda, hogy sorban jelentek meg a következő években a modern bérházak: a rendelet hatására 1939-ig összesen 20 épült.[2]

Margit körút (Mártírok útja) 15-17., 13. és 11. (1957)
Kép forrása: FORTEPAN / BFL [HUNGARICANA] [képszám: 102993; levéltári jelzet: HU_BFL_XV_19_c_11; adományozó: BUDAPEST FŐVÁROS LEVÉLTÁRA/VÁROSRENDEZÉSI ÉS ÉPÍTÉSZETI OSZTÁLYÁNAK FÉNYKÉPEI/A FŐVÁROSI TANÁCS VB VÁROSRENDEZÉSI ÉS ÉPÍTÉSZETI OSZTÁLYÁNAK FELVÉTELE]

Az építkezésekből nagy cégek és iparvállalatok is kivették a részüket. Ők jellemzően olyan bérpalotákat létesítettek, amelyek luxuslakásaikkal, magas színvonalú kialakításukkal egyúttal a cég reklámjául is szolgáltak. Ezeknél a házaknál az építészek is szabadabb kezet kaptak: az építőipar legfejlettebb megoldásait és termékeit alkalmazhatták, ötleteiket pedig magas minőségben, nemes anyagok felhasználásával kivitelezhették.[3] Ilyen presztízsberuházás volt a Weiss Manfréd Vállalatok Elismert Nyugdíjpénztárának luxusbérháza a Margit körút – Zárda utca (ma: Rómer Flóris utca) – Mecset utca által határolt telken.

Weiss Manfréd igazi kapitalista nagytőkés volt, nevét számos helyről ismerhetjük. Weiss budapesti zsidó családba született 1857-ben. Tanulmányait Németországban folytatta, cégvezetőként is itt szerzett gyakorlatot. Apja halála után költözött haza, és bátyjával, Bertholddal kezdett közös vállalkozásba. Első sikeres üzemük a Lövölde téren működtetett Első Magyar Conserv Gyár volt, amely főként a hadsereget szolgálta ki Globus márkanév alatt előállított húskészítményeivel. Mikor a gyár kinőtte a Lövölde teret, a Közvágóhíd közelébe költöztek, s profiljuk egyre több szolgáltatással, többök között idényen kívüli lőszergyártással is bővült. Ez vezetett 1890-ben egy, a gyáron belüli robbanáshoz. A hatóságok nyomására a katonai üzemet lakatlan területre kellett költöztetni, és mivel a testvérek nem akarták az új gyárat a régitől túl nagy távolságra telepíteni, Csepelre esett a választásuk. Itt épült fel a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek, közismertebb nevén a Csepel Művek. Berthold idővel más tevékenységei felé – országgyűlési jelenlét, textilipar – fordult mind nagyobb energiával, miközben Manfréd házasságával is az üzem portfólióját gyarapította, mikor egy vasúti mágnás családjába házasodott be. A háború közeledtével ő lett a hadsereg fő beszállítója, s vagyona egyre csak gyarapodott. Ebből a vagyonból nem sajnált népjóléti célokra fordítani: a mentőknek röntgenes kocsikat adományozott, munkásjóléti intézményeket hozott létre, megalapította a Weiss Alice gyermekágyas otthont, idős és elesett nők számára befogadóintézményt nyitott, tüdőszanatóriumot hozott létre. 1919-ben a Tanácsköztársaság államosította a gyárát, ekkor sikertelen öngyilkosságot kísérelt meg. 1922-ben hunyt el, a gyár vezetését ekkor családja vette át.[4][5]

Weiss Manfréd portréja. (Strelisky Sándor felvétele, 1939)
Kép forrása: WIKIMEDIA COMMONS [user: Regasterios]

A Margit körúti házat a korabeli bérházépítészetben jelentős alkotásokat jegyző Hofstätter Béla és Domány Ferenc építészpáros tervezte. Hofstätter (1891–1944) a Műegyetemen szerzett építész diplomát 1913-ban, s miután megnyitotta önálló építészirodáját, Budapesten dolgozott. Domány (1899–1939) a Műegyetemen Hültl Dezső mellett tanult, diplomáját Berlinben szerezte meg. A következő közel tíz évben itt épített szállodákat (Woga-Hotel, Autohotel), irodaházakat, sportcsarnokot. 1933-ban költözött vissza Budapestre, s 1936-ban kezdte meg a közös munkát Hofstätterrel. 1939-ig dolgoztak együtt, mely időszakban a Weiss Manfréd bérpalotán kívül a Pozsonyi úton épült közös bérházuk (Dunapark-ház), s ők tervezték a Dunapark kávéházat, az Ady és a Lloyd mozit is.[6][7] Az építészek halálának módja a mai napig lázban tartja az arra fogékonyakat. Dományról 1939-ben érkezett a hír, hogy londoni lakásában luminállal megmérgezte magát. Halálának módja azért érdekes, mivel éppen akkor nyert díjat a londoni postapalota tervpályázatára benyújtott munkájával, s éppen megszerezte munkavállalási engedélyét is. Családja és barátai ezért abban hittek, hogy szerencsétlen baleset okozta az építész halálát: a kelleténél több altatót vett be.[8] Hofstätter 1944-ben hunyt el, a legtöbb forrás szerint a nyilasterror áldozatává vált. Ennek ellenére a mai napig tartja magát a pletyka, hogy önkezével vetett véget életének: a Margit körúti házban luxuslakásának tetőteraszáról vetette le magát.

A bérpalota karakteres megjelenését több tényezőnek köszönheti. Az első ilyen szempont a telekadottság: a Margit körút és a Mecset utca között erőteljesen emelkedik a terep, s a ház két utcai szárnya ezt a magasságkülönbséget másfél szint eltolással veszi fel, így mindkét utcából nyílik bejárata. A második szempont a tervezők merészsége, akik a beépítési rendtől tudatosan eltértek: az előírás szerint a két tömböt összekötő szárnynak a szomszédos ház tűzfalára kellett volna tapadnia, azt letakarva. Ezzel szemben az építészek az összekötő szárnyat behúzták a telek közepére, így a tűzfalat eltakarták a tekintetek elől, egyúttal jóval világosabb és praktikusabb közlekedőteret tudtak létrehozni. Ezzel a szabadsággal élve megalkották a korabeli bérházépítészet egyik legizgalmasabb lépcsőházát, amelyet a mai napig előszeretettel fotóznak, s számos alkalommal használnak forgatási helyszínként. Az ellipszis alakban tekeredő lépcsőkarok fókuszpontjaiban üvegcsőben közlekedő hengeres liftek szállítják a lakókat mindkét szárnyban – ezekről a liftekről kapta széles körben elterjedt nevét az épület: Dugattyús-ház. A lépcsőház megvilágítását Luxfer felülvilágító, illetve az utcáról is látható, ferde homlokzati nyílások biztosítják, amelyek a lépcső vonalvezetését követik. A korai tervváltozatokon a felülről érkező világítást máshogy képzelték a tervezők, s ez a karakteres oldalsó nyílásrendszer is jóval egyszerűbb volt.

A Margit körúti szárny áll lejjebb, ennek legalsó szintjére pincét terveztek az építészek. A következő szinten, a földszinten van a bejárat, illetve a körútról nyíló üzletek. Az első emelettől a hatodikig egyforma alaprajzú lakások nyílnak a lépcsőházból: egy 1 szoba-hallos, egy 2 szoba-hallos, és egy 3 szoba-hallos. A lakások fényűző kialakítása nemcsak az építészeti részletekben és nemes anyagok alkalmazásában nyilvánult meg, hanem abban is, hogy a nagyobb lakásoknak a lépcsőházból „gazdasági” bejárata is nyílt, amelyen át a cselédek egyenesen a kiszolgálóhelyiségekbe tudtak bemenni. A legfelső, hetedik emeletre eredetileg három műteremlakást terveztek, a később keltezett tervlapokon azonban már csak egy műteremlakás szerepelt hatalmas tetőterasszal, majd egy ezzel egyező méretű padlás. A Mecset utcai szárnyban a körúti szárny földszintjének magasságába óvóhelyet terveztek. Efölé került az alagsori szint, a mosó-, vasaló- és szárítóhelyiségekkel. Ezt követi a földszint a Mecset utcai bejárattal, házmesterlakással és kiszolgálóhelyiségekkel. Az elsőtől a negyedik emeletig ebben a szárnyban is szintenként három lakás nyílik: egy egyszobás, egy 2 szoba-hallos és egy 3 szoba-hallos. Itt az ötödik emeleten elképesztő méretű luxuslakás kapott helyet jókora tetőterasszal – itt élt haláláig a tervező Hofstätter Béla. A két utcai szárny között a Margit körút földszintjéhez csatlakozóan a Zárda utca felől is épült egy egyszintes tömb, tetején franciakerttel. Ebbe az épületrészbe eredetileg éttermet terveztek cukrászdával, de a következő tervváltozaton már az Elektromos Művek bemutatóhelyiségeként szerepel – mint ahogy az is lett, miután elkészült.

A homlokzatokon tömör mellvédek és sávablakok adják a horizontális tagolást, amelyet a lépcsőház ferde nyílásai folytatnak. Ez a körbefordulás nemcsak a mintázatban rajzolódik ki, a Rómer Flóris (Zárda) utcai homlokzaton a lekerekített tömegek és vonalak viszik magukkal a tekintetet. A földszinten travertinnel, a felsőbb szinteken homokkővel burkolták az épületet. Az előcsarnokot márvánnyal burkolták, a portálokat a Haas és Somogyi cég szállította, amelynek munkái többek között a Margit körút 29-ben és a Margit-szigeti sportuszodában is megtalálhatóak. Az ide tervezett lámpatestek az idők során eltűntek, de a lakók erőfeszítéseinek köszönhetően ezeket újragyártották, s ma régi fényükben pompáznak. Szintén lekerült a falról a lépcsőház sakktábla mintázatú nemes fatapétája, amely a korabeli fotókon még látható.

Szemelvény forrása: BUDAI NAPLÓ, 1937. 35. évf. 50-52. sz. p. 6.

A magas színvonalú kialakítás nemcsak a lakásokra és közös terekre volt jellemző, a már említett Elektromos Művek irodájában is odafigyeltek a részletekre: földszinti kiállítótermét kör alakú ólomüveges felülvilágító kupola világította meg, belsőépítészeti kialakítását pedig Wigand László tervezte.[9] Az Elektromos Művek 1937. december 15-én nyitott meg a budai közönség kényelmét szolgálandó helyi irodáját. Itt az áramfogyasztásra irányuló megrendelést, költözködési szándékot, és az áramszolgáltatással kapcsolatos mindenféle „ügyes-bajos” dolgát intézhette a fogyasztó. Hivatalos nyitvatartás 8-tól 2-ig. Ugyanitt a villamos háztartási gépek rendeltetésszerű használatáról és a budai villanyszerelő cégek ügyintézéséről is tájékoztattak.[10] Ebben a házban kapott helyet a Kelengyeáruk szaküzlete is 1937-38-ban, ahol „Fácán” minőségű vásznat lehetett vásárolni. Ugyanennek az üzletnek a pesti egysége ekkor már negyven éve megelégedésre szolgálta ki a közönséget.[11] 1939-től bizonyosan lehetett tejterméket kapni a ház aljában a Budapesti általános tejivócsarnok fióküzletében, s Farkas Ödönné Philomela nevű állat- és növénykereskedését is látogathattak az érdeklődők.[12][13]

Az új luxuslakások számos értelmiségit, tisztségviselőt és művészt vonzottak a házba. Utóbbiakat képviselte Aczél Benő, aki ugyan ügyvédként praktizált 1919-től, ám a házba költözése idején már az Esti Kurir szerkesztője volt. 1939-ben emigrált, s élete hátralevő részét Amerikában és Izraelben töltötte. Ebben az időszakban számos regényt publikált Both Bálint néven.[14] A házban élt Nándor Kató iparművész, bútortervező és „lakásépítő”: neve számos mintalakás berendezésénél feltűnt a korban. A házban volt lakása Brinzey Györgynek, akinek felesége Lőte Éva szobrászművész, s akivel 1948-ban Caracas-ba emigráltak. Amerikába költözése előtt állítólag szintén e házban élt Vadnay László, számos klasszikus magyar film és színházi darab szerzője, a Hacsek és Sajó-páros megalkotója. Érdekes összefüggés, hogy a Weiss-testvéreknek voltak malomipari kapcsolatai – Berthold a budai Királyi Gőzmalom alapító részvényesei között volt –, s a házban két malomüzem vezető tisztségviselőjének is lakása volt. Hoffmann Imre a Király Malom képviselőjeként szerepel a korabeli telefonkönyvekben, míg Donnenberg Kálmán a konkurens Concordia tisztviselője volt. A lakók révén a pamutipar vezetői is képviseltették magukat a házban: Pólay László a Magyar Pamutipari Részvénytársaság cégvezetőjeként élt itt. Talán nem jelent meglepetést, hogy Weiss Bertholdnak a textiliparban is komoly érdekeltségei voltak: Vágó Károly, az óbudai Grósz és Weisz kalapgyár ügyvezetőjeként a Horthy-család számára biztosított kalapokat korabeli fotók és beszámolók szerint.[15]

A ház színvonala még a nemesség számára is vonzerőt jelentett: Nechay Jenő lovag nemesi családba házasodott be, s ugyan 1912-ben még Kőszegen képviselte a katonaságot egy lóosztályozáson,[16] az 1940-es években már e házban volt lakása. A fent sorolt lakókon túl számos mérnök, ügyvéd, orvos, gyár- és cégigazgató, miniszteri tanácsos, sőt nyugalmazott belügyminiszter volt a ház első lakói között. Annak fényében, hogy kevés volt az egyszobás lakás az épületben, nem meglepő, hogy a bérházak lakói között gyakran előforduló özvegyek és magánzók jóval kevesebben voltak jelen itt.

Vadnay László portréja (1930 körül)
Kép forrása: WIKIMEDIA COMMONS [user: Tambo]

A ház falán két tábla állít emléket egykori lakóinak. A második hullámos beköltözők között volt, s 1951-től haláláig itt élt Dr. Hajós György, kétszeres Kossuth-díjas matematikus, akadémikus, egyetemi tanár, akinek a családja a mai napig a házban él. A Mecset utcai bejárat melletti tábla pedig Művészbejáróként aposztrofálja a kaput, amelyet Végvári Tamás Jászai Mari-díjas színművész használt, aki születésétől a házban élt, s akinek családja mindig is szerepelt a ház lakói között.[:]