Úri utca 6. lakóház

Az Úri utca 6. egyike a Várnegyed “Nikotex” házainak. Ezt a jelzőt fiatal építészek használták az ötvenes évek első felében épült “semleges” lakóházakra, a csökkentett nikotintartalmú dohányárura utalva. Az ostrom okozta sérüléseket ilyen stílusban építették újjá az utcaképhez illeszkedve. Itt lakott élete utolsó évtizedeiben Borsos Miklós (1906–1990) szobrászművész.

Az Úri utca jelenlegi vonalán és annak a mai hatos számú háza helyén már a középkorban nemesi és polgári lakóházak álltak, lakóiról pedig már a 15. századtól találhatók változatos írásos említések. A középkorban Buda 1541-es törökök által való elfoglalása előtt az Úri utcának több neve is használatos volt.[1] Az utca teljes hosszára használták a Mindszent nevet, míg az utca elejét, a mai Dísz tértől – akkori nevén Szent György tértől – a Szentháromság térig tartó szakaszát Nyírő vagy Posztómető utcának is nevezték az itt élő posztókereskedőkről és a kimérést megelőző posztónyírást végző nyírőkről.[2]

Az Úri utca 6. 1941-42 körül. Ismeretlen szerző felvétele. Kép forrása: FSZEK Budapest Gyűjtemény [Budapest-képarchívum]

Az angliai gyapjút flandriai és itáliai takácsok szőtték, majd délnémet és olasz kereskedőkkel jutott Budára, akik közül sokan megtelepedtek a budai várban és polgárjogot is kaptak. A 15. század végén, amikor Beatrix királyné udvartartása a budai palotába költözött, sok olasz (elsősorban firenzei) kereskedő szállított az udvarnak szövetárut.[3] A Palota közelében a Nyírő vagy Posztómető utca nyugati oldalán, ahol a mai Úri utca 6. is elhelyezkedik, laktak személyzetükkel a módos kereskedők, avagy a posztómetők, akik a posztót metszették és kimérték az utcára néző első vagy második földszinti helyiségből, a ház hátsó, udvari kamráiban pedig a posztónyíró műhelyt rendezték be. A kalmárlakásokkal szemben, az Úri utca elejének páratlan oldalán voltak a kalmárboltok, raktárak és további posztónyíró kamrák, a két oldal között az utcán zajlott minden nap a halpiac, az Elevenhalszer mozgalmas élete.[4]

Az épület első boltíves helyiségeibe a ház nagy kapuján keresztül – amihez két-három lépcsőfok vezetett a 15. század során beboltozott pincék miatt – a kapualjból nyíló kisajtón jutott a vevő. Az utca felé nagyméretű boltablak nyílt, a kapualjban pedig ülőfülkék voltak.[5] A Úri u. 6. házban a II. világháborús ostrom pusztításai következtében ma már csak a kapualj mindkét oldalán megmaradt értékes gótikus ülőfülkék emlékeztetnek a késő középkori posztóboltra.

A török hódoltság időszakából (1541–1686) nem sok írásos adat maradt fenn az itt lakókról. Az 1696. évi telekkönyvi mutatóból (Zaiger) megtudhatjuk, hogy Buda 1686-os visszafoglalása után az Úri utca 6. helyén álló házba a Buda visszafoglalásában szerepet játszó császári tisztikar tagjai költöztek, az Úri utca a császári főparancsnoki negyed („Kayserlich. H. Commendanten Quartier”) része volt: „A Fő tér nyugati oldala a Kéményseprő utcáig (Rauchfangkehrer Gasse – ma Móra Ferenc utca) tartott. A sarkán Franzin Péter Pál kéményseprőmester háza állott. A Kéményseprő utcától a mai Kapisztrán térig az Uri utca húzódott. Az itteni telkeknek legalább a felén maradtak jó falak, boltozatos helyiségek, pincék, s ezeket elsősorban katonatisztek (Frankenberg városparancsnok, Heisler generális, gróf Ricciardi, Tresen kapitány, Dumont hadmérnök) és állami tisztviselők (Prunner és Zenegg kamarai tanácsosok, Hochenwart budai harmincados stb.) vették birtokukba” – írja Nagy Lajos a budai Vár 17. századi lakosairól.[6]

Az 1784-es budai házösszeírásból megtudhatjuk, hogy D. Joanne Sperágh lakik az Úri utca 6. alatt, az 1805-ös házösszeírásból pedig azt, hogy ekkor már Joann Csermák lakik ezen a címen[7] – a személynevek korabeli változatos írásmódja miatt feltételezhető, hogy ugyanarról a tulajdonosról van szó.

Az 1800-as évek elején a Szalay család lakik a házban. Szalay Péter (1763–1825) magyar királyi helytartósági elnöki titkárnak több gyereke is itt születik, köztük Szalay László (Buda, 1813. április 18. – Salzburg, 1864. július 17.) neves történetíró, jogász, liberális politikus, centralista diplomata és publicista, az MTA tagja és főtitkára (1861), a modern magyar történettudomány egyik megalapozója. Szalay László innen járt a Várban – a mai Hess András téren – található budai királyi katolikus gimnáziumba, ahová a vele egykorú báró Eötvös József is (Buda, 1813. szeptember 3. – Pest, 1871. február 2.), akinek iskolatársa, majd a pesti egyetemen tanulótársa és élete végéig jóbarátja volt.[8]

A kiegyezést (1867) követően a lakójegyzékek szerint Kiss Carl (Károly) és Maria (Mária) [9], majd 1871-től örököseik lettek a ház tulajdonosai.[10]
1877-től (túzberki) Kóczán Ferencz gyömrői földbirtokos (Gyömrő, 1841 – Budapest, 1894) lett a ház új tulajdonosa, aki feleségével, Szilassy Etelkával költözik ide. Kóczán Ferenc 1848-ig Pest megye törvényhatóságának bizottsági tagja, valamint a Történelmi Társulat alapító tagja volt, emellett arról vált ismertté, hogy 1887. június 6-án kelt alapítólevelében „12.000 frt alapítványt tett a magyar tudományos akadémiánál, oly czélból, hogy kamataiból 100 db arany adassék évenként a pályatársai közt legjobb magyar történeti szinmű szerzőjének és 2000 frtot, melynek évi 100 frt kamatából e pályázat birálói díjaztassanak.” [11] A ház megvásárlásában a magyar történelem iránti elhivatottsága is motiválhatta, mivel itt született az általa oly nagyra becsült Szalay László, akinek az emléktábláját saját költségén rendeli meg az utcai frontra.[12] Az épületet Fekete Elek építőmesterrel átépítteti és a kialakított lakásokat bérbe adja. 1885-ben már több mint tíz bérlő lakik a házban a korabeli cím- és lakójegyzék szerint. A bérlők közt találjuk többek között a Budai olvasó-egylet kölcsönkönyvtárát[13], Póthy Jenő zongoramestert és Póthy Katalin zongoramesternőt[14]; mellettük főleg a korszak tipikus budavári bérlői, hivatalnokok, tanárok laktak itt.

1895-től 1896-ig itt lakott Markó Ernő[15] (Ernst Marko, Kassa, 1868 – Budapest, 1945), a kor elismert akadémiai festője, aki Hollósy Simon müncheni magániskolájában, majd Párizsban tanult festészetet. Az 1890-es évekre több lakó kicserélődik, közben a háztulajdonos Kóczán részt vesz a dualizmus építkezési lázában, és Budapest más fejlődő részein is házakat építtet kedvelt építőmesterével, Fekete Elekkel a Kecskeméti utca 4. (1878) [16]; a Lövész (ma Királyi Pál) utca 6. (1879, lebontva) [17] és a Sugár út 116. (1882) alatt[18], amit három év múlva Andrássy útra neveznek át (a ház pedig ma a 100. számot viseli). Később utóbbiba ő is átköltözik, és fiára, Kóczán Györgyre hagyja az Úri utcai lakást, majd halála után (1894) a házat.

1911-ben az Úri utcai házat megveszi gróf Széchényi Emil országgyűlési képviselő (Bécs, 1865 – Pusztazámor, 1932) és ideköltözik feleségével, Hunyady Máriával, valamint öt gyermekükkel. Széchényi több éven át főispánja Sopron vármegyének és Sopron városának, 1920-ban a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági taggá, 1922-ben a Magyar Vöröskereszt-egyesület elnökévé választja. “Talán legfontosabb politikai szerepvállalása az eckartsau-i nyilatkozat megszületéséhez kötődik. A magyar Főrendiház küldöttségének tagjaként – báró Wlassics Gyula (1852–1937) főrendiházi és küldöttségi elnök, herceg Esterházy Miklós Móric (1855–1925) pohárnokmester, valamint gróf Dessewffy Aurél (1846–1928) országbírótársaságában – a Bécs melletti Eckartsauban lévő vadászkastélyában kereste fel az utolsó magyar királyt, IV. Károlyt (1887–1922), ahol megegyezés született vele a trónról történő visszavonulását deklaráló, fentebb említett nyilatkozatról, amelyben a király a trónbirtoklás kérdésében a nemzetre bízta a döntést.”[19] Ami az Úri utcai házat illeti, 1913-ban bevezetteti a bérpalotába a melegvíz-fűtést és kézi ételfelvonót építtet Freissler Antal tervezővel.[20]

Széchényi Emil halála után, 1933-ban Dr. Verseghi Nagy Elek (1884–1967) meghatalmazott miniszter, hercegprímás és vatikáni nagykövet veszi meg a palotát 130.000 pengőért Széchenyi özvegyétől.[21] Első, holland felesége halála után hét gyerekével együtt költöznek a házba. 1935-ben fűtőberendezést építtet a házba (tervező: Thiergártner és Stöhr r. t.)[22], 1947-49-ben pedig átépítteti Hajós Alfréd tervei szerint.[23] Verseghinek ekkor már van egy kastélya a Sopron megyei Röjtökmuzsajon, ahol még a század húszas éveiben szintén Hajós Alfréd által terveztet uszodát, japánházat, valamint a kastély hollandparkjában található kriptát.

Verseghit 1951-ben mint budapesti osztályidegent második feleségével, gróf Zichy Mária Ludovikával és Erzsébet lányával kitelepítik Tiszasüly községbe, ahol a szomszédos Kolopon a rizsföldeken kell dolgozniuk.[24] 1956-ban a család nagy része Dél-Amerikába emigrál.

Az Úri utca romos épületei a II. világháborús ostrom után. A kép jobb szélén az Úri utca 6., mellette a szinte teljesen leomlott Úri utca 4. 1945, ismeretlen szerző felvétele. Kép forrása: FSZEK Budapest Gyűjtemény [Budapest-képarchívum]

Budapest ostroma során, 1944-45 telén a ház Úri utcai szárnya súlyosan sérül. Az életveszélyes romok eltávolítása után csak a kapualj maradt meg, mindkét oldalán értékes gótikus ülőfülkékkel. A Várnegyed felújításakor az építészeknek el kellett dönteni, hogy az elpusztult vagy megrongált épületeket a Polgárváros melyik korszakához, illetve stílusához igazítva építsék újjá.[25] Az ostrom előtt az Úri u. 6. számú egyemeletes palota a század elején átalakított homlokzatával erősen elütött környezetétől.

A környezetébe illeszkedő semleges újjáépítésről Ferkai András így írt: “A Nikotex jelzőt fiatal építészek használták az ötvenes évek első felében épült „semleges” lakóházakra, a nikotintartalmától részben megfosztott dohányáru akkor jól ismert márkanevére utalva. A budai vár helyreállításában fontos szerepet betöltő Gerő László így magyarázza e jelenség okait:„A legutóbbi műemléki álláspont [1949] az volt, hogy a régit utánzó »archaizáló« épületet építeni nem szabad, mert az hamisítás. A hamisítás pedig veszélybe dönti az eredetieket is. Ehelyett az egész együttest nem zavaró olyan új épületre van itt szükség, amely tömegében, tetőidomában, főpárkányvonalában, nyílásritmusában, felületképzésének anyagában, színében, a többihez igazodik, azokkal harmonizál és semleges architektúrájával nem kér túl hangos szót az egész együttesben, amelyben ily módon a többi, a régi műemlékek képeznek hangsúlyt.” 1950-54 között megvalósult néhány ilyen lakóház a polgárvárosban. Ezek nem stílusmásolatok voltak, hanem sematikus eszközökkel – lépték, ritmus, absztrahált tagozatok – idézték meg a történeti építészet hangulatát. Nem historizáltak, de modernek sem voltak, egyfajta mimikrivel próbáltak beolvadni környezetükbe. […] A fennmaradó fénykép[26] tanusága alapján rendkívül rossz arányú homlokzat született, ahol a szimmetrikus emelet magasságával és „modern” hármas ablakaival agyonnyomta a középkori eredetű földszintet. Ennek helyreállítása szóba nem jöhetett. Új, semleges homlokzat készült tehát, Tillai Ernő tervei alapján (1955), amely korrigálta a földszint és az emelet arányát. Feljebb csúsztatta a földszinti ablakokat és az osztópárkányt, az emeletre hasonló arányú ablakokat helyezett el, a monotónia elkerülése érdekében megkettőzve a bal szélső nyílást. A kaput barokk állapotára alakította vissza, az új ablakokat pedig széles, lapos kőkerettel vette körül. Nem ismervén az eredeti ereszmagasságot, a régi párkány hiányával (pontosabban annak indításával) jelezte didaktikusan a bizonytalanságot. Kétségtelenül száraz homlokzat, de Hauszmann Alajos romantikus palotája mellett érthető visszafogottsága.”[27]

Már a semleges „Nikotex” házba költözik az 1980-as években Borsos Miklós (Nagyszeben, 1906. augusztus 13. – Budapest, 1990. január 27.) szobrászművész feleségével. A ház sétányra néző szárnyának második emeletén található egykori otthonuk. A bástyasétányra néző lakás emlékeztette a művészt szülővárosának Nagyszebennek bástyáira. Itt élt utolsó évtizedében a művész és felesége, Kéry Ilona a téli hónapokban; a nyarat – márciustól októberig – tihanyi villájukban töltötték. Egykori otthonában, annak eredeti beosztását megőrizve két teremnyi kiállítóteret alakítottak ki. Ezek egyike a művész szobája volt, ami könyvtárként is funkcionált. A kiállítás másik terme feleségének egykori szobája, amelynek erdeti berendezése a győri Borsos Miklós Múzeumban látható, de itt, az Úri utcai emléklakásban is megtekinthető a régi bútorok mellett a házaspár néhány használati tárgya.[28]

Az I. kerületben és a várban több kültéri szobra és térplasztikája található Borsos Miklósnak, melyek közül talán a legismertebb az országos főútvonalak kiindulópontját jelző „Nulla kilométerkő”, amit 1975. április 4-én a Lánchíd budai hídfőjénél, a Clark Ádám téren, a sikló előtti parkban avattak fel. Emellett a budavári palota déli és keleti kertjeiben állnak „Virág” és „Bimbó” című mészkőplasztikái.