A ház programjai

Úri utca 6.

+9
  • Épület funkciója:

    lakóház
  • Nyitvatartás:

    SZOMBAT-VASÁRNAP 10:00–16:00 // SATURDAY-SUNDAY 10:00-16:00
  • Kutatva:

    2022
  • Helyrajzi szám:

    6481
  • Második cím:

    Tóth Árpád sétány 12.
  • Fotó:

    Szokodi Bea
  • Kutatás:

    Krasznai Zsuzsanna
  • Önkéntesek:

    Krasznai Zsuzsanna, Prosinger Lívia, Vertes Judit

Leírás

Egyike a Várnegyed „Nikotex” házainak. Ezt a jelzőt fiatal építészek használták az ötvenes évek első felében épült „semleges” lakóházakra, a csökkentett nikotintartalmú dohányárura utalva. Az ostrom okozta sérüléseket ilyen stílusban építették újjá az utcaképhez illeszkedve. Élete utolsó évtizedeiben itt élt Borsos Miklós (1906–1990) szobrászművész.

Az Úri utca 6. 1941-42 körül. Ismeretlen szerző felvétele. Kép forrása: FSZEK Budapest Gyűjtemény
Az Úri utca 6. 1941-42 körül. Ismeretlen szerző felvétele. Kép forrása: FSZEK Budapest Gyűjtemény [Budapest-képarchívum]

Az Úri utca jelenlegi vonalán és annak a mai hatos számú háza helyén már a középkorban nemesi és polgári lakóházak álltak, lakóiról pedig már a 15. századtól találhatók változatos írásos említések. A középkorban Buda 1541-es törökök által való elfoglalása előtt az Úri utcának több neve is használatos volt.[1] Az utca teljes hosszára használták a Mindszent nevet, míg az utca elejét, a mai Dísz tértől – akkori nevén Szent György tértől – a Szentháromság térig tartó szakaszát Nyírő vagy Posztómető utcának is nevezték az itt élő posztókereskedőkről és a kimérést megelőző posztónyírást végző nyírőkről.[2]

Az angliai gyapjút flandriai és itáliai takácsok szőtték, majd délnémet és olasz kereskedőkkel jutott Budára, akik közül sokan megtelepedtek a budai várban és polgárjogot is kaptak. A 15. század végén, amikor Beatrix királyné udvartartása a budai palotába költözött, sok olasz (elsősorban firenzei) kereskedő szállított az udvarnak szövetárut.[3] A Palota közelében a Nyírő vagy Posztómető utca nyugati oldalán, ahol a mai Úri utca 6. is elhelyezkedik, laktak személyzetükkel a módos kereskedők, avagy a posztómetők, akik a posztót metszették és kimérték az utcára néző első vagy második földszinti helyiségből, a ház hátsó, udvari kamráiban pedig a posztónyíró műhelyt rendezték be. A kalmárlakásokkal szemben, az Úri utca elejének páratlan oldalán voltak a kalmárboltok, raktárak és további posztónyíró kamrák, a két oldal között az utcán zajlott minden nap a halpiac, az Elevenhalszer mozgalmas élete.[4]

Az épület első boltíves helyiségeibe a ház nagy kapuján keresztül – amihez két-három lépcsőfok vezetett a 15. század során beboltozott pincék miatt – a kapualjból nyíló kisajtón jutott a vevő. Az utca felé nagyméretű boltablak nyílt, a kapualjban pedig ülőfülkék voltak.[5] A Úri u. 6. házban a II. világháborús ostrom pusztításai következtében ma már csak a kapualj mindkét oldalán megmaradt értékes gótikus ülőfülkék emlékeztetnek a késő középkori posztóboltra.

A török hódoltság időszakából (1541–1686) nem sok írásos adat maradt fenn az itt lakókról. Az 1696. évi telekkönyvi mutatóból (Zaiger) megtudhatjuk, hogy Buda 1686-os visszafoglalása után az Úri utca 6. helyén álló házba a Buda visszafoglalásában szerepet játszó császári tisztikar tagjai költöztek, az Úri utca a császári főparancsnoki negyed („Kayserlich. H. Commendanten Quartier”) része volt: „A Fő tér nyugati oldala a Kéményseprő utcáig (Rauchfangkehrer Gasse – ma Móra Ferenc utca) tartott. A sarkán Franzin Péter Pál kéményseprőmester háza állott. A Kéményseprő utcától a mai Kapisztrán térig az Uri utca húzódott. Az itteni telkeknek legalább a felén maradtak jó falak, boltozatos helyiségek, pincék, s ezeket elsősorban katonatisztek (Frankenberg városparancsnok, Heisler generális, gróf Ricciardi, Tresen kapitány, Dumont hadmérnök) és állami tisztviselők (Prunner és Zenegg kamarai tanácsosok, Hochenwart budai harmincados stb.) vették birtokukba” – írja Nagy Lajos a budai Vár 17. századi lakosairól.[6]

Az 1784-es budai házösszeírásból megtudhatjuk, hogy D. Joanne Sperágh lakik az Úri utca 6. alatt, az 1805-ös házösszeírásból pedig azt, hogy ekkor már Joann Csermák lakik ezen a címen[7] – a személynevek korabeli változatos írásmódja miatt feltételezhető, hogy ugyanarról a tulajdonosról van szó.

Az 1800-as évek elején a Szalay család lakik a házban. Szalay Péter (1763–1825) magyar királyi helytartósági elnöki titkárnak több gyereke is itt születik, köztük Szalay László (Buda, 1813. április 18. – Salzburg, 1864. július 17.) neves történetíró, jogász, liberális politikus, centralista diplomata és publicista, az MTA tagja és főtitkára (1861), a modern magyar történettudomány egyik megalapozója. Szalay László innen járt a Várban – a mai Hess András téren – található budai királyi katolikus gimnáziumba, ahová a vele egykorú báró Eötvös József is (Buda, 1813. szeptember 3. – Pest, 1871. február 2.), akinek iskolatársa, majd a pesti egyetemen tanulótársa és élete végéig jóbarátja volt.[8]

A kiegyezést (1867) követően a lakójegyzékek szerint Kiss Carl (Károly) és Maria (Mária) [9], majd 1871-től örököseik lettek a ház tulajdonosai.[10]
1877-től (túzberki) Kóczán Ferencz gyömrői földbirtokos (Gyömrő, 1841 – Budapest, 1894) lett a ház új tulajdonosa, aki feleségével, Szilassy Etelkával költözik ide. Kóczán Ferenc 1848-ig Pest megye törvényhatóságának bizottsági tagja, valamint a Történelmi Társulat alapító tagja volt, emellett arról vált ismertté, hogy 1887. június 6-án kelt alapítólevelében „12.000 frt alapítványt tett a magyar tudományos akadémiánál, oly czélból, hogy kamataiból 100 db arany adassék évenként a pályatársai közt legjobb magyar történeti szinmű szerzőjének és 2000 frtot, melynek évi 100 frt kamatából e pályázat birálói díjaztassanak.” [11] A ház megvásárlásában a magyar történelem iránti elhivatottsága is motiválhatta, mivel itt született az általa oly nagyra becsült Szalay László, akinek az emléktábláját saját költségén rendeli meg az utcai frontra.[12] Az épületet Fekete Elek építőmesterrel átépítteti és a kialakított lakásokat bérbe adja. 1885-ben már több mint tíz bérlő lakik a házban a korabeli cím- és lakójegyzék szerint. A bérlők közt találjuk többek között a Budai olvasó-egylet kölcsönkönyvtárát[13], Póthy Jenő zongoramestert és Póthy Katalin zongoramesternőt[14]; mellettük főleg a korszak tipikus budavári bérlői, hivatalnokok, tanárok laktak itt.

1895-től 1896-ig itt lakott Markó Ernő[15] (Ernst Marko, Kassa, 1868 – Budapest, 1945), a kor elismert akadémiai festője, aki Hollósy Simon müncheni magániskolájában, majd Párizsban tanult festészetet. Az 1890-es évekre több lakó kicserélődik, közben a háztulajdonos Kóczán részt vesz a dualizmus építkezési lázában, és Budapest más fejlődő részein is házakat építtet kedvelt építőmesterével, Fekete Elekkel a Kecskeméti utca 4. (1878) [16]; a Lövész (ma Királyi Pál) utca 6. (1879, lebontva) [17] és a Sugár út 116. (1882) alatt[18], amit három év múlva Andrássy útra neveznek át (a ház pedig ma a 100. számot viseli). Később utóbbiba ő is átköltözik, és fiára, Kóczán Györgyre hagyja az Úri utcai lakást, majd halála után (1894) a házat.

1911-ben az Úri utcai házat megveszi gróf Széchényi Emil országgyűlési képviselő (Bécs, 1865 – Pusztazámor, 1932) és ideköltözik feleségével, Hunyady Máriával, valamint öt gyermekükkel. Széchényi több éven át főispánja Sopron vármegyének és Sopron városának, 1920-ban a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági taggá, 1922-ben a Magyar Vöröskereszt-egyesület elnökévé választja. “Talán legfontosabb politikai szerepvállalása az eckartsau-i nyilatkozat megszületéséhez kötődik. A magyar Főrendiház küldöttségének tagjaként - báró Wlassics Gyula (1852–1937) főrendiházi és küldöttségi elnök, herceg Esterházy Miklós Móric (1855–1925) pohárnokmester, valamint gróf Dessewffy Aurél (1846–1928) országbírótársaságában - a Bécs melletti Eckartsauban lévő vadászkastélyában kereste fel az utolsó magyar királyt, IV. Károlyt (1887–1922), ahol megegyezés született vele a trónról történő visszavonulását deklaráló, fentebb említett nyilatkozatról, amelyben a király a trónbirtoklás kérdésében a nemzetre bízta a döntést.”[19] Ami az Úri utcai házat illeti, 1913-ban bevezetteti a bérpalotába a melegvíz-fűtést és kézi ételfelvonót építtet Freissler Antal tervezővel.[20]

Széchényi Emil halála után, 1933-ban Dr. Verseghi Nagy Elek (1884–1967) meghatalmazott miniszter, hercegprímás és vatikáni nagykövet veszi meg a palotát 130.000 pengőért Széchenyi özvegyétől.[21] Első, holland felesége halála után hét gyerekével együtt költöznek a házba. 1935-ben fűtőberendezést építtet a házba (tervező: Thiergártner és Stöhr r. t.)[22], 1947-49-ben pedig átépítteti Hajós Alfréd tervei szerint.[23] Verseghinek ekkor már van egy kastélya a Sopron megyei Röjtökmuzsajon, ahol még a század húszas éveiben szintén Hajós Alfréd által terveztet uszodát, japánházat, valamint a kastély hollandparkjában található kriptát.

Verseghit 1951-ben mint budapesti osztályidegent második feleségével, gróf Zichy Mária Ludovikával és Erzsébet lányával kitelepítik Tiszasüly községbe, ahol a szomszédos Kolopon a rizsföldeken kell dolgozniuk.[24] 1956-ban a család nagy része Dél-Amerikába emigrál.

Az Úri utca romos épületei a II. világháborús ostrom után. 1945, ismeretlen szerző felvétele. Kép forrása: FSZEK Budapest Gyűjtemény
Az Úri utca romos épületei a II. világháborús ostrom után. A kép jobb szélén az Úri utca 6., mellette a szinte teljesen leomlott Úri utca 4. 1945, ismeretlen szerző felvétele. Kép forrása: FSZEK Budapest Gyűjtemény [Budapest-képarchívum]

Budapest ostroma során, 1944-45 telén a ház Úri utcai szárnya súlyosan sérül. Az életveszélyes romok eltávolítása után csak a kapualj maradt meg, mindkét oldalán értékes gótikus ülőfülkékkel. A Várnegyed felújításakor az építészeknek el kellett dönteni, hogy az elpusztult vagy megrongált épületeket a Polgárváros melyik korszakához, illetve stílusához igazítva építsék újjá.[25] Az ostrom előtt az Úri u. 6. számú egyemeletes palota a század elején átalakított homlokzatával erősen elütött környezetétől.

A környezetébe illeszkedő semleges újjáépítésről Ferkai András így írt: “A Nikotex jelzőt fiatal építészek használták az ötvenes évek első felében épült „semleges” lakóházakra, a nikotintartalmától részben megfosztott dohányáru akkor jól ismert márkanevére utalva. A budai vár helyreállításában fontos szerepet betöltő Gerő László így magyarázza e jelenség okait:„A legutóbbi műemléki álláspont [1949] az volt, hogy a régit utánzó »archaizáló« épületet építeni nem szabad, mert az hamisítás. A hamisítás pedig veszélybe dönti az eredetieket is. Ehelyett az egész együttest nem zavaró olyan új épületre van itt szükség, amely tömegében, tetőidomában, főpárkányvonalában, nyílásritmusában, felületképzésének anyagában, színében, a többihez igazodik, azokkal harmonizál és semleges architektúrájával nem kér túl hangos szót az egész együttesben, amelyben ily módon a többi, a régi műemlékek képeznek hangsúlyt.” 1950-54 között megvalósult néhány ilyen lakóház a polgárvárosban. Ezek nem stílusmásolatok voltak, hanem sematikus eszközökkel – lépték, ritmus, absztrahált tagozatok – idézték meg a történeti építészet hangulatát. Nem historizáltak, de modernek sem voltak, egyfajta mimikrivel próbáltak beolvadni környezetükbe. [...] A fennmaradó fénykép[26] tanusága alapján rendkívül rossz arányú homlokzat született, ahol a szimmetrikus emelet magasságával és „modern” hármas ablakaival agyonnyomta a középkori eredetű földszintet. Ennek helyreállítása szóba nem jöhetett. Új, semleges homlokzat készült tehát, Tillai Ernő tervei alapján (1955), amely korrigálta a földszint és az emelet arányát. Feljebb csúsztatta a földszinti ablakokat és az osztópárkányt, az emeletre hasonló arányú ablakokat helyezett el, a monotónia elkerülése érdekében megkettőzve a bal szélső nyílást. A kaput barokk állapotára alakította vissza, az új ablakokat pedig széles, lapos kőkerettel vette körül. Nem ismervén az eredeti ereszmagasságot, a régi párkány hiányával (pontosabban annak indításával) jelezte didaktikusan a bizonytalanságot. Kétségtelenül száraz homlokzat, de Hauszmann Alajos romantikus palotája mellett érthető visszafogottsága.”[27]

Már a semleges „Nikotex” házba költözik az 1980-as években Borsos Miklós (Nagyszeben, 1906. augusztus 13. – Budapest, 1990. január 27.) szobrászművész feleségével. A ház sétányra néző szárnyának második emeletén található egykori otthonuk. A bástyasétányra néző lakás emlékeztette a művészt szülővárosának Nagyszebennek bástyáira. Itt élt utolsó évtizedében a művész és felesége, Kéry Ilona a téli hónapokban; a nyarat – márciustól októberig – tihanyi villájukban töltötték. Egykori otthonában, annak eredeti beosztását megőrizve két teremnyi kiállítóteret alakítottak ki. Ezek egyike a művész szobája volt, ami könyvtárként is funkcionált. A kiállítás másik terme feleségének egykori szobája, amelynek erdeti berendezése a győri Borsos Miklós Múzeumban látható, de itt, az Úri utcai emléklakásban is megtekinthető a régi bútorok mellett a házaspár néhány használati tárgya.[28]

Az I. kerületben és a várban több kültéri szobra és térplasztikája található Borsos Miklósnak, melyek közül talán a legismertebb az országos főútvonalak kiindulópontját jelző „Nulla kilométerkő”, amit 1975. április 4-én a Lánchíd budai hídfőjénél, a Clark Ádám téren, a sikló előtti parkban avattak fel. Emellett a budavári palota déli és keleti kertjeiben állnak „Virág” és „Bimbó” című mészkőplasztikái.

Források

A ház programjai