Bajcsy-Zsilinszky út 39. lakóház

A Bajcsy-Zsilinszky út és a Hajós utca sarkán álló ház eredetileg az 1850-es években épült romantikus stílusban, ám épp a városegyesítés évében esett át egy nagyobb átépítésen. Az udvarba belépve egyből szembetűnik a hátsó traktus egy részén hiányzó két emelet, melyet feltételezhetően egy II. világháborús sérülés okozott. A ház történetéhez tartozik, hogy a földszinten eredetileg borozó működött, az egykori lakók közt operaházi táncosnő is volt.

Az épület

A Bajcsy-Zsilinszky út és a Hajós utca sarkán álló ház eredetileg 1854-ben, Diescher József tervei szerint épült romantikus stílusban, ám épp a városegyesítés évében esett át egy nagyobb bővítésen.^[1] A levéltári források alapján Tafler Izsákné Silberstein Regina és Tafler Kálmán megrendelésére 1872-ben először Pán József^[2], majd egy évvel később Woita Donát^[3] készített terveket. A tervek sajnos egyik esetben sem állnak rendelkezésre, és az 1873-as iratokból nem derül ki egyértelműen, hogy Woita csak a kivitelezésért, vagy a tervezésért is felelt. A fennmaradt szöveg szerint az első tervváltozatot mindenesetre hatályon kívül helyezték, és egy háromemeletes toldaléképületet húztak fel, a meglévő kétemeletes épületrészre pedig ráépítettek egy további szintet.

A zártsorú beépítésben álló saroképület háromemeletes, egy belső udvara van. A tompaszögű, viszonylag nagy telekre épült ház beékelődik a szomszédos Bajcsy-Zsilinszky út 41. mögé is. Ebből következik az épület szabálytalan alaprajza és a félnyeregtetővel fedett oldalszárnyak egyoldali eltolódása a kéttraktusos saroképülethez képest. Az udvarba belépve egyből szembetűnik az egyik oldalszárny egy részén hiányzó két emelet, melyet feltételezhetően egy második világháborús találat okozott, ennek nyomát máig őrzi az épület.^[4]

„A ház főkapuja csak látszólag szélső helyzetű, ezáltal valójában az épület súlypontjában helyezkedik el. A ház leghangsúlyosabb része a sarokkialakítása, melyet velencei hatásról tanúskodó hármas ikerablakok és erkély emel ki. Ettől eltekintve 14 tengelyes, sűrűbb fal/nyílás aránya még inkább a romantika korára utal vissza, ezt erősíti sűrű állású, metopékkal váltakozó állókonzolos főpárkánya, így klasszikus építészeti tagozatai ellenére sem nevezném neoreneszánsznak. Félköríves, konzolokon nyugvó erkéllyel koronázott főkapuján kívül meglehetősen furcsa arányú, keskeny, magas félköríves nyílások törik át a földszintje falát. Boltvállpárkányai szokatlanul erősek, melyeket pilaszterek tartotta zárókövekkel erősen hangsúlyozott egyenes boltöv támaszt alá. A pilaszterek között vaknyílások. Az íves sarok pilaszterekkel erősített méretes kváderezést kapott amely szintén szokatlan lekerekített rusztikában folytatódik a sarok portál körül. Szokatlan díszítés a portálnyílások közötti fleur de lys mintázatú tondósor. Az emeleti nyílások viszont szinte sematikusnak mondhatók. A kaputengely és a sarokablakok aedikulái kivételével az első emeleten egyenes záródású timpanonos minden ablak. A másodikon egyenes szemöldök párkányt kapott minden ablak, míg az attika szintként is fölfogható harmadik emelet ablakai az erősebb kétrészes osztópárkányon ülnek. Keretezésük volutás zárókővel hangsúlyozott profilozás.”^[5]

Az épület kő lábazata, mely formailag megegyzik a homlokzat alsó 1,5 méteres szakaszával, jelenleg kissé sérült állapotban van. Az alsó szakaszban kváderezett kő, felette vakolt homlokzati struktúra fogad minket. A fent említett, üvegbetétes, fából készült és oroszlánfejes zárókővel koronázott kapu a Bajcsy-Zsilinszky útra néző homlokzat északi végén található. Az oroszlánmotívum több helyen is előfordul az épületen, például az első emeleti ablaksor alatt is. Növényi motívumok is szép számban találhatók a díszek között. A legfeltűnőbb a koronázópárkány változatos díszítése. A félköríves konzolos homlokzati erkélyek vaskorlátjai is különleges látványt nyújtanak a hullámzó kovácsoltvas elemekkel.

Az épületbe belépve a boltozatos főbejárati folyosóról a belső udvar és a főlépcsőház közelíthető meg. A belső udvar is szabálytalan formájú. Ezenkívül található még az épület délkeleti részén egy lichthof (világítóudvar).

Átépítések, fennmaradt tervek

A Budapest Főváros Levéltárában található anyagok^[6] szerint 1888. április 6-án Weisz Adolf benyújtott egy építési engedélyt az épületben történő átalakításokra és veranda építésére, ezt a fővárosi tanács részben elfogadta. A verandaépítést nem engedélyezték, ellenben az átalakításokat jóváhagyták azzal a kikötéssel, hogy az árnyékszékek „vizzáros készülékekkel” legyenek ellátva. Ez már a mai modern WC technológiát jelentette, le lehetett már húzni és egy visszakanyarodó csővel is ellátták, így a csőben mindig állt a víz és a szag sem jött fel.

Az 1940-41-es tervcsomag tervei szerint az épület tűzfalait 1940-ben vasbeton gerendákkal támasztották alá. Az ehhez szükséges számításokat és gerendaterveket Raab Rezső okleveles építőmester és vasbeton-tervező készítette. A tűzfalakat Somló Jenő tervei szerint erősítették meg.

Ebben az időszakban engedélyeztették egy lakás átalakításait is, ennek a kivitelezéséért Kéri István építési vállalkozó felelt. A pincében is történtek átalakítások, itt ablakokat falaztak be, új falakat és egy lejárót építettek, ehhez Lehoczky János építőmester neve köthető.

A kerület és az utca története

Terézváros története egészen a 18. század közepéig nyúlik vissza, ekkor még „felső külvárosnak” hívták, mely magába foglalta nemcsak a mai VI., de a VII. kerületet is. Csak később, 1777-ben kapta a terület a Terézváros nevet.

Terézváros létrejötte szoros kapcsolatban áll az akkori Pest lakosságának növekedésével, a források szerint „1730 körül a város növekvő számú lakossága már nem fért el a falak [az egykori középkori városfalak – a szerk.] közt”. Ekkoriban kezdődtek meg a kitelepülések a külvárosba, mely eleinte a kertek közé elszórtan épített házakat jelentett. A polgárság érdeke elsősorban az volt, hogy ezekbe a házakba a napszámosaikat telepítsék be, olcsó és közeli munkaerőt biztosítva ezzel maguknak.

Az első házak a mai Bajcsy-Zsilinszky út mentén épültek, illetve elszórtan az e mögötti, belső-terézvárosi területen. Eleinte az egykori szántóföldeken majorságok jöttek létre, falusi jellegű házakkal, laza beépítésben. Az 1790-es évekre már nagyságrendileg 500 ház állt itt, amivel Terézváros a legnagyobb külvárossá vált.

Ez a kitelepülési hullám, és ezzel együtt a külváros népsűrűségének növekedése a 19. század elején is folytatódott. Ekkor már megjelentek az első, emeletes lakóházak, ahol főleg kézművesek és kiskereskedők laktak. A terület egyre inkább városiasodó képet mutatott, míg végül 1873-ban, a városegyesítéskor mintegy 73 760 lakosával Budapest legsűrűbben lakott kerületévé vált.^[7]

A mai Bajcsy-Zsilinszky út ezt a nevet csak 1945. április 17-én kapta, előtte Váci út, Váci körút és Vilmos császár út névre is hallgatott. Az 1700-tól jegyzett Waitznerstraßéból, azaz Váci útból 1879-re Váci körút lett, majd 1914 augusztusában felmerült ezen közút átnevezésének is a gondolata. Az akkor már több hete tartó háború és annak viszonyai adták az átnevezések ötletét. „Az egyik terv egy ellenséges nevet radírozott volna ki a térképekről, a másik egy szövetséges nevét véste volna fel a házfalakra. Előbbi, a Szerb utca átnevezése végül nem valósult meg. Ám utóbbira, II. Vilmos német császár nevének megörökítésére – a mai Bajcsy-Zsilinszky úton – közel két hónappal később sor került. […] Végül a német szövetség iránti elkötelezettséget a leendő Vilmos császár út menti, Nyugati pályaudvar előtti tér névváltozásával is megerősítették: a terület a Berlini tér nevet kapta.” Mindkettő „1945-ig őrződött meg – igaz, a Vilmos császár utat az őszirózsás forradalom idején hozott döntés nyomán 1919 és 1926 között átmenetileg újra Váci körútnak hívták.”^[8]

A Tafler család

A ház századfordulós átépíttetői és tulajdonosai a 1869. március 22-én létrejött adásvételi szerződés alapján Tafler Kálmán és Tafler Izsákné, születési nevén Silberstein Regina. Ők egyenlő arányban voltak tulajdonosok. Az akkori vételár 108.000 ft volt.^[9] Tafler Kálmán terménykereskedő-mágnás az ország legvagyonosabb emberei közé tartozott, 1914-ben 9 millió koronára becsülték vagyonát, ami 2019-ben kb 15 milliárd forintnak felelt meg.^[10]

„Tafler Kálmán Budapest egyik legvagyonosabb embereként kapcsolódott be a politikába. A 20. század első két évtizedében mint a főváros legnagyobb adófizetője, első virilistaként kapott kinevezést a fővárosi közgyűlésbe, a székesfővárosi törvényhatósági bizottságba. Tafler ingatlantulajdonosként is nagy befolyást szerzett: nemcsak a budapesti körúton és körzetében, hanem Bécsben is számos bérpalotát, bérházat építtetett, birtokolt.”^[11] Ez az épület is bérházai közé tartozott.

„A bérház mint kiadható lakásokat tartalmazó épülettípus már a 18. század második felében ismert volt Magyarországon. Elterjedése azonban csak a 19. század kezdetétől vált általánossá, amikor a nagyvárosok, elsősorban Pest növekvő népességének lakásigényeit kellett ily módon kiszolgálni, s emiatt a tőkeerős rétegek számára egyre kedveltebb befektetési formává vált.”^[12]

Az ingatlan még évtizedekig a Tafler család birtokában állt. 1894-ben Regina Kálmánnak adta a tulajdonrészét, majd 1919 novemberében egyenlő arányban örökölte az ingatlant Nilius Rezsőné született Tafler Nelly, Stern Gyuláné született Tafler Malvin és dr. Tafler Ármin.^[13] Regina és Kálmán anya-fia kapcsolatban álltak, a későbbi örökösök pedig Kálmán gyermekei voltak.^[14]

Az építészek

Az 1854-ben romantikus stílusban épült házat Diescher József (1811–1874) tervezte.  Diescher, akinek már apja is építész volt, hosszas tanulmányai és vándorlása után Pesten tevékenykedett.

„1839. május 30-tól a Pesti Építész Céh tagja. […] Csupán 1850 és 1860 között több mint kétszáz építési engedélyt kapott a fővárosban. Diescher József sokáig tiszta klasszicista stílusban épített, de az 1860-as évektől már határozottan az eklektika felé hajlott, romantikus, neoreneszánsz elemeket is felhasználva.”^[15] Fontosabb munkái az ELTE Füvészkert Pálmaháza, a Budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium és a Szervita téri Szent Anna-templom. Emellett számos lakóház is kapcsolható hozzá, főként a mai V. és VII. kerületben. A tervezés mellett szakértőként és a kivitelezésben is jelentős szerepet töltött be Magyarországon. „Rendszeresen kérték szakértői véleményét építészeti, tervezői vagy kivitelezői kérdésekben, illetve nevezték ki szakértőnek a város bizottságaiba.”^[16] Ybl Miklóssal is jó munkakapcsolata volt, pl. a Magyar Tudományos Akadémia építési kivitelezői is közösen voltak. Emellett közösen szereztek kitüntetést a mai Olasz Intézet felépítéséért is. Diescher sokat dolgozott azon, hogy Pest szebbé váljon. 1874-ben hunyt el, az általa tervezett kriptában nyugszik a Fiumei úti Sírkertben.^[17]

A dualizmus időszakában nem volt szokatlan, hogy az alig néhány évtizeddel korábban épített házakat lebontsák vagy jelentősen átalakítsák, és a korábbi 1-2 emeletes házak helyén magasabb épületeket emeljenek annak érdekében, hogy valódi nyugati metropolisz képét mutathassa a város. Ez különösen jellemző volt az olyan főútvonalakon, mint a Váci körút – így “esett áldozatául” a fejlődésnek Diescher háza is. Woita Donát osztrák származású magyar építész (1817/8?–1875) számos budapesti bérház tervezésében és kivitelezésében részt vett (pl. VII. Csányi utca 2.^[18], V. Vámház körút 12.^[19],  Kálvin tér 4.^[20]). Szombathelyen született, 1851-től Bécsben lakott, majd Pestre költözött. Pesti munkái mellett ő irányította a vépi Erdődy-kastély kivitelezését is.^[21]

Lakók

A házban főleg kereskedők és iparosok laktak, akadt köztük hentes és fényképész is. Néhány név, akik biztosan itt éltek:

• Klein lányok: piaci kofa család. Ők a második emeleten éltek, de mindenki másik lakásban. Anya és négy lánya elfoglalt öt lakást ezen a szinten. A házban ismertek voltak a reggeli órákban zajló hangoskodásukról piacra indulás előtt. A történetek szerint a Hold utcai piacra jártak árulni, ott volt tejcsarnokuk.^[22]
• A harmadik emeleten lakott Fricsay Richárd (1897–1945), a katonazenekar karnagya és a magyar királyi honvédségi zeneügyi igazgatója. Művei között tánczenék, indulók és átiratok is szerepeltek főleg fúvószenekarra.^[23]
• A házban született 1901-ben Petri Margit és húsz év kivételével itt töltötte egész életét; neki már édesanyja is itt született. Az ő elmeséléseiből több információt tudhatunk meg a házról, ezt Herjeczky Gyula lejegyezte – ezek az Adalékok a belső Terézváros történetéhez című kötetben olvashatók.^[24]
• Az egykori lakók között megfordult operai táncosnő is, Bordy Bella.^[25] Eredeti nevén Bordé Izabella (1909–1978) az operaház egyik legjobb balerinája volt. Szinésznőként, operettekben, prózai darabokban és filmekben is szerepelt. „Főként a magyaros jellegű balettek karakterszerepeiben aratott sikert (Csizmás Jankó, Csárdajelenet, Keszkenő), de szerepelt olyan művekben is, mint a Lysistrate vagy a József-legenda.”^[26] Egy egykori lakó szerint Bella nem volt olyan szép, mint amilyen kedves.^[27]
• Héber Sándor és neje, Héber Sándorné született Langweil Malvin, egy kályha- és tűzhelygyáros-műhely tulajdonosa és felesége.^[28]
• Göre József, részvénytársasági főtisztviselő és neje, Göre Józsefné.^[29]
• Bródy Dániel^[30], főszerkesztő a Politisches Volksblattnál. ^[31]
• Bánó Ernő fényképész^[32], aki számos értékes fotót készített Budapest jelentős épületeiről, így például a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kutatóterméről.^[33]
• További lakók a Budapesti Czim- és Lakásjegyzék 1916-os kiadása^[34] alapján: Adametz Ferencz ügynök; Bakanek János mechanikus; Berger Lajos szabó; Bergner Zsófi hivatalnok; Bruchsteiner Jakab szerelő; Dikich Sándorné magánzó; Dreher Miklós fodrász; Fischer Antal magánhivatalnok; Frank Ignácz szedőgépmester; Geiger Izidor artista; Grünfeld Menyhért cipész.

Üzletek

Az 1910-es években Stadler Mihály és neje, Stadler Mihályné, született Kováts Vilma szitás- és rostás iparüzletet üzemeltetett itt, amelynek cégvezetője Éber István volt. Bármilyen sodronyáru, sodronykötél vagy sodronyszövet kapható volt itt. Emellett kerítésekkel is foglalkoztak.^[35] Két szabóság is működött itt ekkoriban: Terényi S. és Vozarik János műhelye.^[36]

Kuffler Adolfné született Tisch Gizella vendéglőt üzemeltetett itt 1916-ban.^[37] Ezzel párhuzamosan az udvarban volt megtalálható Héber Sándor kályha- és tűzhelygyáros műhelye, mellette pedig egy nyeregkészítő műhely.^[38]

Ezenkívül itt üzemelt a Piaci kávézó és kifőzde, amelynek Teltsik Henrikné, Petri Margit nagymamája volt a tulajdonosa.^[39] 1928-ban még működött a Beinstingl J. Emil kalapgyáros és bőröndkészítő üzlet, melynek Fényes Marczell volt az akkori tulajdonosa.^[40] A két világháború között a földszinten működött a Ferde Lámpa borozó és italház, amelynek korabeli címe Vilmos császár út 39. volt.^[41]

Később itt működött az Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalat 16. számú üzlete^[42], illetve azzal egy időben a Fékisz Ruházati Szövetkezet.

^[1] Déry Attila: Terézváros – Erzsébetváros. VI.–VII. kerület. Budapest építészeti topográfiája 3. Terc Kiadó, Budapest, 2006. pp. 84–85.

^[2] Budapest Főváros Levéltára, Pest szabad királyi város tervei (1786-1873) HU BFL XV.17.b.312 – 881/1872 [link]

^[3] Budapest Főváros Levéltára, Pest szabad királyi város tervei (1786-1873) HU BFL XV.17.b.312 – 1284/1873 [link]

^[4] Bernáth László, Heindrich Ervinné (szerk.): Adalékok a belső Terézváros történetéhez, Budapesti Városvédő Egyesület, Budapest, 1982.

^[5] Budapest fővárosi helyi védettségű építészeti öröksége (FHV): VI. kerület, Bajcsy-Zsilinszky út 39. (Hajós utca 45.) védettségi adatlapja [link]

^[6] Budapest Főváros Levéltára, Építési Ügyosztályok tervtára, HU BFL XV. 17. d. 329 – 29145

^[7] Bácskai Vera (szerk.): Pest város topográfiai mutatója 2. Terézváros I. Budapest, 1982

^[8] Takács Róbert: Átnevezési hullám: a Vilmos császár úttól a görögdinnyéig. Elsovh.hu, [link]

^[9] Budapest Főváros Levéltára, Pesti telekkönyvi betétek, HU BFL XV.37.c – 3674 – 29145 [link]

^[10] Danyi Pál: Minden idők leggazdagabb magyarjai. Ártörténet.hu, 2019. június 1. [link]

^[11] Nagy László: Egy monarchiabeli polgár a kultúra szolgálatában, In: Artmagazin, 2017. 15. évf. 7. sz. pp. 52–61. [link]

^[12] Németh Csaba: A Táfler család budapesti ingatlanbefektetései. In: Barta Róbert (főszerk.): Történeti Tanulmányok XXIX., Debreceni Egyetem, Debrecen 2021. pp. 177–204. [link]

^[13] Budapest Főváros Levéltára, Pesti telekkönyvi betétek, HU BFL XV.37.c – 3674 – 29145 [link]

^[14] Németh Csaba: A Táfler család budapesti ingatlanbefektetései. In: Barta Róbert (főszerk.): Történeti Tanulmányok XXIX., Debreceni Egyetem, Debrecen 2021. pp. 177–204. [link]

^[15] Diescher József szócikk, Wikipédia. [link]

^[16] Kőrösné Mikis Márta: Családtörténet és életpálya, In: Hidvégi Violetta és Marótzy Katalin (szerk.): Diescher József. Építészet és mesterség, Budapest, 2016. pp. 11–34. [link]

^[17] Diescher József szócikk, Wikipédia. [link]

^[18] Budapest Főváros Levéltára, Pest szabad királyi város tervei (1786-1873) HU BFL – XV.17.b.312 – 62/1873 [link]

^[19] Budapest Főváros Levéltára, Pest szabad királyi város tervei (1786-1873) HU BFL – XV.17.b.312 – 63/1873 [link]

^[20] Budapest Főváros Levéltára, Pest szabad királyi város tervei (1786-1873) HU BFL – XV.17.b.312 – 498/1873 [link]

^[21] Vojta Donát szócikk, Wikipédia. [link]

^[22] Bernáth László, Heindrich Ervinné (szerk.): Adalékok a belső Terézváros történetéhez, Budapesti Városvédő Egyesület, Budapest, 1982.

^[23] Fricsay Richárd (karmester, 1867–1945) szócikk, Wikipédia. [link]

^[24] Bernáth László, Heindrich Ervinné (szerk.): Adalékok a belső Terézváros történetéhez, Budapesti Városvédő Egyesület, Budapest, 1982

^[25] Bernáth László, Heindrich Ervinné (szerk.): Adalékok a belső Terézváros történetéhez, Budapesti Városvédő Egyesület, Budapest, 1982

^[26] Bordy Bella szócikk, Wikipédia. [link]

^[27] Bernáth László, Heindrich Ervinné (szerk.): Adalékok a belső Terézváros történetéhez, Budapesti Városvédő Egyesület, Budapest, 1982

^[28] Budapest Főváros Levéltára, Rupp Zsigmond közjegyző iratai, HU BFL VII.151 – 1914 – 0471  [link]

^[29] Budapest Főváros Levéltára, Holitscher Szigfrid közjegyző iratai, HU BFL VII.187.a – 1917 – 1098 [link]

^[30] Budapest Főváros Levéltára, Stamberger Ferenc közjegyző iratai, HU BFL VII.176.a – 1917 – 2987 [link]

^[31] Orosz László: Hogyan vált szét egymástól a hazai német nyelvű és a német nemzetiségi sajtó. VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár [link]

^[32] Bernáth László, Heindrich Ervinné (szerk.): Adalékok a belső Terézváros történetéhez, Budapesti Városvédő Egyesület, Budapest, 1982

^[33] Bánó Ernő: Az Országos Levéltár kutatótermének fotója, 1930 körül. MNL OL T 6 – No. 6b/5. Aktakaland blog [link]

^[34] Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1916 (27. évfolyam). Franklin-Társulat, Budapest, 1916

^[35] Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1916 (27. évfolyam). Franklin-Társulat, Budapest, 1916. p. 818.

^[36] Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1910 (22. évfolyam). Franklin-Társulat, Budapest, 1910. p. 974.

^[37] Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1916 (27. évfolyam). Franklin-Társulat, Budapest, 1916. p. 762.

^[38] Budapest Főváros Levéltára, Rupp Zsigmond közjegyző iratai, HU BFL VII.151 – 1914 – 0471 [link]

^[39] Bernáth László, Heindrich Ervinné (szerk.): Adalékok a belső Terézváros történetéhez, Budapesti Városvédő Egyesület, Budapest, 1982

^[40] Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1928 (29. évfolyam). Franklin-Társulat, Budapest, 1928. p. 791.

^[41] Budapest VI. Ferde Lámpa borozó és italház, Vilmos Császár út 39. (mai Bajcsy-Zsilinszky út 39. Helytörténet.com  [link]

^[42] Bernáth László, Heindrich Ervinné (szerk.): Adalékok a belső Terézváros történetéhez, Budapesti Városvédő Egyesület, Budapest, 1982