Ferenciek tere 11. lakóház, Arany-ház

Ahogy elsétálunk a Brudern-ház (vagy Ibusz-palota, Párisi udvar) mellett, és elérkezünk a 11-es számig, rá kell jönnünk, hogy nem tudunk bejutni egyszerűen a térről a házba. De akkor hogyan? Ó, hát persze: be a Párisi udvarba, át a Kígyó udvaron és fel a lépcsőn. De nem volt ez mindig így.

A későbbi ragadványnevén is ismert Arany-házat Girárdi József építette. Girardi szőrme-nagykereskedő volt, Alter és Kiss segédjeként kezdte, majd 1882-ben nyitotta meg önálló cégét a Koronaherceg utca 1. szám alatt (ma Hercegprímás utca). A század végére a legelőkelőbb körök számára dolgozott, budapesti női divatáru kereskedő és udvari szállító mivoltában 1912-ben címet adományozott neki a király. 1916-ban számos más díszruha mellett az ő műhelyében készült Zita királyné koronázási öltözéke is. Jelentősen tevékenykedett az ipartestületben is.

Az akkor Kígyó téri keskeny, ugyanakkor nagyon mély foghíjtelekre Alpár Ignác készítette el a módosított terveket. A régi főbejárat a térre nyílt, ahonnan be lehetett jutni a földszinten lévő üzletbe és annak raktárhelyiségébe (bár a hátsó traktusban volt egy lakás is), illetve fel a a felsőbb szinteken lévő polgári lakásokba. Ebből az első 3 emeleten 2-2 darab volt, az elsőn még luxfer üvegjárda is volt, hogy ne legyen olyan sötét a lépcsőházban. A IV.-en viszont csak szobák és fürdők vannak a terven feltüntetve, amelyek két bejárati ajtóból gyakorlatilag teljesen átjárhatóak. Az ötödikre került az étterem, konyha, hall, tálaló, így ez a két szint szerves kapcsolatban lehetett, bár az ötödiken a konyhával rendelkező hátsó traktus egy külön jelölt átjáróval van összekötve/elzárva az étteremhez kapcsolódó elülső résztől. A manzárd a mosásnak volt szentelve, a fűthető szárító mellett mosókonyha, vasaló, mángorló látható a terveken, amit egyébként pirossal áthúzott az engedélyező Fővárosi Mérnöki Iroda. A cselédfürdő mellett viszont a viceházmester lakását is ide tervezték.

Az épület bár bérház, az összes kivitelezési munkát a kor legjobb iparosai végezték. Ez nem véletlen, Alpár minden épülete nagyon mívesen készült, mert inkább tartotta magát építőmesternek, mint építőművésznek. A középkori elődök, a baumeisterek voltak fő példaképei. A tömeggyártás idején a kézműves értékek megőrzésére hozták létre a még életében Steindl Imréről elnevezett, a 15. századi Bauhütté-ket (építő páholyok) visszaidéző céhet, amelyet tulajdonképpen a Parlament építésére alakítottak. Egyébként már maga a céh is színtiszta nosztalgiának számított az alapításkor, ugyanis a céheket 1872-ben az ipartörvény megszüntette, és iparkamarákat hozott létre helyette. Ennek a kézműves minőségre törekvő tömörülésnek lett az elnöke 1903-tól Alpár, amikor Steindl meghalt; és igazából ekkor vált elismert és komoly egyesületté cégházzal, tőkével és több, mit száz taggal. A taglistán olyan nevekkel találkozunk, mint Stróbl Alajos (szobrász), Vajda Zsigmond (festő), Zsolnay Miklós (épületkerámia-gyáros), Jungfer Gyula (műlakatos). Az alelnök Fitter Kamill, a mai MOME elődjének igazgatója volt, szakelőadói Gelléri Mór, Hübner Jenő, Maróti Géza, Telcs Ede és Kunfalvi Nándor voltak. Mindannyian az építészethez köthető szakágak és intézmények vezető személyiségei. Így azon sem csodálkozhatunk, hogy Girardi József bérházának bronzportáljait az a Jungfer készíti, aki a Parlament és a budai Vár (meg még sorolhatnánk mi minden) díszműlakatos munkáit készíti, az utca felőli főfal szegecselt vas oszlopait pedig Oetl Antal vasöntödéje szállítja. A kivitelezésben Hável Lipót Építési Cége is benne volt, akik többek közt a Szabadság téri volt Tőzsdepalotától kezdve, a sörgyáron át Dreher Antal sírboltjáig rengeteg jelentős építkezést vezényeltek le (lásd a BFL-ben őrzött irataikat; BFL XI. Gazdasági szervezetek, 814.). Alpár mindig is adott arra, hogy épületeiben a legkorszerűbb kényelmi funkcióik is meglegyenek, így természetes, hogy lift is került az épületbe (ezt a mai napig létező OTIS cég szállította), és a pincében helyezték el a központi fűtéshez a kazánt, amely biztosította a meleg vizet is. Alpár szignója egyébként csak a módosított terveken látható 1914 decemberétől. A homlokzat kifestett tervlapja még későbbi, már 1916-os, ma az Építészeti Múzeum gyűjteményében található. Az elkészült épületben minden szinten két lakás volt, váróval, fürdővel és cselédszobával.

A ház életében a következő állomás 1937, amikor Lipcsei Vilmos bérletét képező üzlet megkapta a mai art decós portál kialakítását, és a földszintről félköríves díszlépcső vitt fel az emeletre. A pincében az egzotikusan hangzó occasio helyiséget (rendezvényterem), exhauster-t (szárító), raktárat, étkezőt alakítottak ki. A földszinten kiépítettek egy mára eltűnt vasbeton előtetőt gömbvas betéttel. A ház bejárata ekkor még az utcáról, az épület bal széléről nyílt. A mai OTP helyén a Lipcsei-féle üzlet elárusító terme, és a ház hátsó traktusában a Belvárosi Színház helyiségei voltak, amelynek az első emelet hátsó traktusban voltak az irodái (egy lakás helyén). Kórody György, tanár, építőmérnök ezen a szinten további jól hangzó helyiségeket tervezett: manipuláló, igazító, műhely és átvevő.

A második világháború itt sem múlt el nyomtalanul, a homlokzatot két aknatalálat érte, a legfelső szint és a homlokzat egy része kiégett. Az 1946-os helyreállítást a lakók szervezték, ők intéztek mindent. A homlokzat felső szakaszát egyszerűsítették, a két oldalsó balkont módosították. Az államosítás után társbérleteket létesítettek.

A béke sem tett annyira jót, ahogy az ember gondolja, 1964-ben egy nagyobb felújításon esett át a ház, ami többek között a gépészetet és a tetőt érintette. Az igazi nagy változás azonban 1974-ben történt, amikor a Váci utcával párhuzamos passzázs-rendszer kiépítését tervezték. Ennek az első (és, mint utólag kiderült, utolsó) lépése a Kígyó udvar, vagy Belvárosi Üzletközpont kialakítása volt. A tervlapok tanúsága szerint ezt a BME Lakóépülettervezési Tanszék, nevesítve Kapsza Miklós és Schall József tervezők követték el. A ház bejáratát áthelyezték, ekkor kerül a ház bejárata a Kígyó utcai homlokzatról a passzázsba, a lépcsőházat szétverték, az egybenyitott pincét pedig feldarabolták.

Hívhatnánk úgy is (és hívták is): főváros legaranyosabb háza. Egészen egyszerű az oka, hogy miért: a homlokzatot 22 karátos aranyfüsttel díszítették.

De nem csak a „smukk”, de az is az urbán legendárium része, hogy Schmall Henrik és Alpár Ignác felváltva hibáztatták egymást, hogy mennyire elüt a két épület egymástól, és ez kinek a felelőssége (ellentétük már csak azért is érdekes, mert egyrészt Alpár mindig igyekezett igazodni a környezetéhez, másrészt mindketten német származásúak voltak, akik kőművesinasként kezdték). De azt is beszélték, hogy a rivalizálás miatt került az aranyfüst az oszlopokra, sőt rézgáliccal mosatta le Alpár az egész homlokzatot, amitől zöldes színt kapott.

Az esztétikai versengés nyertesét akár magunknak is meghirdethetjük, de a népszerűségi versenyből bizonyítottan Alpár jött ki vesztesen. Az utókor — sőt az ezerkilencszáz-tízes évek végén a kortársak is — meglehetősen ellenségesek voltak Nácival (hát igen, még a beceneve is…), aki a pejoratív értelmű eklektika stílusnak fő alakja volt szemükben, azaz az építészet hanyatlásának megtestesítője. Míg a szecesszió, és az újítóbb szellemű építészek, köztük Schmall is idővel elismertek lettek, Alpár stílusát még az elvileg értékítélettől mentes védési dokumentációkban is pöffeszkedőnek, hatalmaskodónak és kifejezetten csúnyának írják le, de tudományos ismeretterjesztő művekben is lesajnáló megjegyzésekkel találkozhatunk, miszerint az amúgy is gyenge esztétikai érzéke végképp megbicsaklott a tízes évek körül. De hát miért is csodálkozunk azon, hogy taszítónak tartották és tartják sokan a mai napig épületeit, ha az is közszájon forgott, hogy felesége, Orth Antónia amikor meglátta az Anker Deák téri kész székházát, így kiáltott fel: „Na, de Ignác! Nem szégyelli magát? Mit csinált maga itt?”
Azért nem kell nagyon sajnálni, szerencsére az építő szakma nem bánt vele ilyen mostohán, 1958-ban Alpár díjat alapítottak az Építéstudományi Egyesületben végzett kiemelkedő társadalmi munka jutalmazására.

Az épületben lakik évtizedek óta Kőszeg Ferenc, írásait ITT és ITT lehet elolvasni