II. János Pál pápa tér 1. lakóház

Az 1870-es években Strausz-féle sarokháznak nevezett épület sokáig volt a Festetics család tulajdona. A vásárra nézett, nagyrészt iparosok és kereskedők lakták, de élt itt zsibárus, színműíró, lóügynök és artista is. Építésziroda és “tehénszőrt és borjúszőrt legmagasabb áron felvásárló” nemezgyári iroda működött benne, később dobozgyár is létesült itt, ami nem mellesleg bizonyítottan túlélt két tűzesetet. A háznak köze van egy padláson talált filmtekercshez és egy 30-as évekbeli sci-fihez is.

A zártsoros beépítésben álló sarokház egyszerű megjelenésű. Térre néző főhomlokzata tizenöt tengelyt számlál, háromtengelyes középrizalittal és kéttengelyes oldalrizalitokkal. A Bezerédj utcára tizenegy tengellyel néz az épület, amelyek közül a szélsők szintén kéttengelyes oldalrizalitokat formálnak. Kapuja a főhomlokzat középső tengelyében helyezkedik el. Felette kis erkély van az első emeleten, amelynek eredeti kőbábos korlátjának helyére az idők során egyszerű vasrács került. A kétemeletesnek tervezett és épült ház utcafronti részére később ráépítettek egy harmadik emeletet. Belépve a kapun balra van a szintén egyszerű főlépcsőház, szemben az udvar, a bal sarokban pedig cselédlépcső vezet az emeletekre. Pincéjének ablakai az udvarra néznek.

A ház története szorosan összefügg a tér történetével. Az építését megelőző években egy hatalmas, sivár, saras puszta volt itt, melyen piac, elsősorban állatvásár működött. A térnek több elnevezése is volt ekkor: hívták Lóvásártérnek, Parasztvásártérnek, Sertésvásártérnek is. Körülötte jellemzően földszintes házak, istállók, bódék helyezkedtek el.  A terület szabályozását 1869-ben kezdték meg. Pest város képviselőtestületének közgyűlésén a Parasztvásártéren lévő városi telkeknek házhelyekké történő kihasításáról döntöttek, melyeket többek között azzal a feltétellel kívántak birtokba adni, hogy a telekbirtokos legalább az utcai homlokzat részét két év leforgása alatt felépítteti. Ebben az évben sikerrel le is zajlottak a telkek árverései.^[1]

Pest 1870. évi költségvetési tervében szerepelt a Parasztvásártér feltöltése, majd a tér a városegyesítéskor új elnevezést is kapott: Újvásártér lett a neve. A funkciója tehát megmaradt, továbbra is vásárokat tartottak itt.

A ház építésze Knabe Ignác, a korszak sokat foglalkoztatott szakembere. Legismertebb művei az Öntőház utcai^[2] és a szentesi^[3] zsinagóga, de több budai és pesti lakóház is az ő tervei alapján készült.

Az építészeti tervet a közmunkatanács 1873-ban fogadta el, a “kiszökellékek által elfoglalandó közterület” használati díját 120 forintban határozták meg.^[4]

A telekkönyv tanúsága szerint az épület 1875-ben csereszerződés alapján került gróf Festetics Dénes, illetve általa évtizedekre a Festetics család birtokába.^[5]

A korabeli lakó- és címjegyzékek szerint az alacsonyabb társadalmi réteg tagjai lakták ekkor az épületet: egyszerű iparosok vagy kereskedők (szabó, szatócs, zsibárus, cipész, bádogos, lóügynök, kalapkereskedő stb).

Korabeli képek és leírások segítenek elképzelni a tér 19. századi miliőjét. „Egy 1879-ben kelt jelentése szomorú képet fest a tér egészségi és közbiztonsági állapotáról: »Az Újvásártéren, hol állandó zsibvásár létezik, azonkívül az országos vásárok is itt tartatnak, s mely tér fekvésénél fogva is közbiztonság veszélyes, minden rendőri felügyeletet nélkülöz, és a környék lakói és a zsibárusok személy és vagyonbiztonsága érdekében kérjük a tekintetes Tanácsot, hogy a vásártéren rendőrállomás létesítéséről gondoskodjon.« A közbiztonság javítása érdekében a kérvény nyomán a belügyminiszter rendőrállomás helyett naponkénti őrjáratot rendelt el.”^[6]

Amikor az Újvásártér elnevezést kapta a tér, „ide helyezték a mai Operaház helyéről kitelepített ószeresbódékat. A bódék néhány év múlva a Teleki térre kerültek és az Újvásártér sivár, beépítetlen homoktengerré vált. Veszedelmes kültelki periféria volt, ahova napnyugta után rendes ember nem járt.”^[7]

Fortepan/Budapest Főváros Levéltára/Klösz György fényképei;

Magyar Bőripar, 1894. szeptember 20.

Magyar Ipar, 1896-06-30; 17. évfolyam/ 6. szám

1878-ban a házra Festetics Imre elsőszülöttségi hitbizományt jegyeztetett be. 1912-ben kiskorú gróf Festetics Kristóf mint hitbizományi  örökös neve került bejegyzésre az épület tulajdoni lapjára,^[8] aki ekkor hétéves volt. Helyette édesanyja, Festetics Imréné döntött az ingatlanról: mivel hatalmas vidéki birtokokkal rendelkeztek (elsősorban Somogy megyében), az ingatlant továbbra is bérbe adta.^[9]

1886-ban egy hanyag bádogoslegény miatt majdnem leégett az épület, de szerencsére időben észrevették a tüzet: „Az újvásártér 1. számú legszebb háza ma veszélyben forgott. Délután 1 órakor kigyuladt a tetőzete. Szerencsére a házmester rögtön észrevette s a gáztársulati telep telefonja által értesítette a veszélyről a kerületi tüzőrségeket, melyeknek egy-egy csapata tiz perc múlva már a helyszinén volt, s a tüzet a nagy szél dacára félórai kemény munka után eloltották. A tüz vétkes gondatlanságból keletkezett. Egy Stern nevü bádogoslegény, ki a tetőnek a párkányzatát javitgatta, délben, a mikor ebédelni ment, a padláson hagyta a nyitott parázstartót, mely még tele volt égő zsarátnokkal. A tetőzetnek csak egy része égett le. A hanyag bádogoslegény ellen meg fogják inditani a vizsgálatot.”^[10]

Az 1890-es években Sonnenschein és Berger ide helyezték az első magyar technikai nemezgyár irodáját.^{[11] [12]}

1899-ben megszületett a tér parkosításának terve, majd 1902-ben a Fővárosi Közmunkák Tanácsa az elhunyt miniszterelnökről nevezte el a teret. Ettől fogva a ház címe Tisza Kálmán tér 1. lett.

A század első évtizedében a ház adott otthont Tomasik és Dancs Ingatlanirodájának.^[13]

Budapesti Hírlap, 1909. május 120. szám

Budapesti Hírlap, 1909. május 120. szám

1911-ben a házzal szemben megnyitott „a kontinens legnagyobb nézőterével bíró színháza”, a Népopera (a mai Erkel Színház), amely esténként nagy forgalmat hozott a térre. Ekkorra már gyepesítették a teret, az utakon lámpákat állítottak, a sűrű bokrokat kiirtották, szép sétatér lett belőle. A Népopera jobb közönséget szoktatott a térre, esténként fogatok százai, sőt már autók is álldogáltak a tér körül.^[14]

Talán ennek volt köszönhető, hogy Pollák Sándor Tisza Kálmán kávéház néven^[15] vendéglátóhelyet létesített az épületben, amelyet tőle 1913-ban Guttman Sándor és Kohn Jakab vették át, majd társas viszonyuk megszűnését követően 1914-ben egyedül utóbbi üzemeltette tovább.^[16]

Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1908. szeptember 16. p. 2.

A kávéház később Dalszínház néven futott és úgy látszik, továbbra is elkelt a rendőri őrjárat a környéken: „Szekeres János huszonkilenc éves munkás tegnap a Dalszínház-kávéházban kártyázás közben összeveszett Lazarovits Gábor harminckét éves kereskedősegéddel. Verekedés közben Szekeres állítólag késsel támadt Lazarovitsra, mire ez elővette revolverét és kétszer rálőtt. Egy golyó Szekerest a bal keze fején találta. Mind a kettőt előállították a főkapitányságra, ahonnan kihallgatásuk után elbocsátották őket.”^[17]

Az erőszakos bűncselekmények mellett az illegális kártyajátékok is megjelentek: „A detektivek bizalmas utón arról értesültek, hogy a Tisza Kálmán-tér 1. szám alatt lévő Dalszínház-kávéházban esténkint kétes és gyanús emberek tiltott szerencsejátékot üznek. Tegnap este a detektivek meglepték a kávéházat, a hol három-négy asztalnál körülbelül ötven-hatvan ember kártyázott. Makaó és különösen a tolvajvilágban népszerű «schneider-bank» járta az asztaloknál. A bankokban lévő pénzt a detektivek lefoglalták, a játékosokat igazolták és hatot közülök, a kik nem tudták igazolni magukat, bekisértek a főkapitányságra. Kohn Jakabné, a kávéház tulajdonosa ellen megindult az eljárás.”^[18]

Budapesti Hírlap, 1917. április 6.

Az Est, 1918. március 1.

1914-ben tábori konyha működött a ház előtt, ahogyan az Müllner János fényképén is látható. A háttérben jól leolvasható a Dalszínház kávéház és Hambach kereskedésének cégtáblája is.

A Hitbizományi Iratokban került feljegyzésre, hogy ezt követően a ház főbérlője Szabó Rezső lett, a Duna Gőzmosógyár tulajdonosa, fő bérbe vevője pedig Leutwyler Ferenc papírnagykereskedő,^[19] aki az épületben korábban működött Hambach-féle könyv és papírkereskedést vette át és évtizedeken át üzemeltette itt papír- és dobozgyárát. Nevéhez köthető a világhírű svájci Senator védjegyű  szivarpapír, szivarhüvely és szipka gyártása is.^[20]

Ismeretlen forrás

Mulatságosnak mondható momentum, ami ugyancsak a Hitbizományi Iratok között szerepel, hogy 1922-ben a házmester jelzi a Festeticsek felé, hogy „amióta Leutwyler Ferenc a ház bérlője, számos építőanyag és egyéb tárgy tűnik el a házból…”^[21]

Fővárosi Hírlap, 1928-11-14 / 46. szám

Az 1920-as években a házban székelt Beck Izidor pótkávékészítő és pótkávégyáros, és a kávéházban is felszolgálták a híres Beck pótkávét.^[22]

Egyenlőség, 1923. március, 10. szám

Festetics Kristóf, a ház tulajdonosa 1923-ban lett nagykorú, amikor is megpróbálta megtámadni az édesanyja által kötött bérleti szerződéseket arra hivatkozva, hogy azok előnytelenek voltak a számára, de nem járt sikerrel. A dobozgyár a házban maradt egészen 1949-ig. 1943-46 között Horn Gyula mint kifutófiú is itt dolgozott.^[23]

A háznak sok zsidó lakója volt. A Deutsch családra még emlékszik a házban jelenleg lakó Régiusz Teri néni. Deutsch Gábor korábban papírdobozok gyártásával foglalkozott, megjárta Bécset, majd vegyeskereskedést nyitott Budapesten. Az I. világháború (és a válása) után költözött két lányával a Tisza Kálmán tér 1. szám alá.  „…a lányok pedig apjukkal a Tisza Kálmán térre költöznek, kellemes, elegáns környezetbe. Gábor így szinte mindennapos vendéggé válik papíripari ügyfelének üzemében, ahol a tulajdonos, egy agilis, harmincas özvegyasszony és az elvált, magányos Gábor üzleti kapcsolata egy idő után személyes kapcsolattá alakul, amit házasság követ.”^[24]

Gábor fia, Deutsch Richárd a korban magának hírnevet szerzett amatőr keskenyfilmes, az Amatőr Mozgófényképezők Egyesületének egyik alapítója meg is örökítette családtagjait a Tisza Kálmán téri házban, illetve a téren.^[25] Munkájáról a korabeli sajtó is többször elismerően nyilatkozott. 1934 szeptember 25-én például ezek a sorok jelentek meg a „Találkozás a múlttal” című filmjének bemutatójáról a Magyar Hírlap hasábjain: „Deutsch Richárd filmje […] néhány felvételének szépségéért határozottan dicséretet érdemel. Kapott is érte sűrűn tapsokat. És nagyon jó volt néhány rendezési ötlet, meg a szinkronizálás. Az előadás alkalmából beszélgettünk Deutsch Richárddal. Elmondta, hogy magántisztviselő. 6 év óta állás nélkül van és ezzel szórakozik. A filmet, amely 240 pengőbe került, két hét alatt készítette. Nemcsak maga írta, rendezte és fotografálta az egészet, de még maga is hívta elő. Szereplőkért nem fizetett. A kis színinövendékek boldogok voltak, hogy játszhattak.”^[26] 1936 májusában pedig a filmek kidolgozásról tartott bemutatót az egyesület helyiségében: „Az Amatőr Mozgófényképezők Egyesületében rendkívül érdekes előadás keretében mutatta be az előhívás és fordítás nagy körültekintést igénylő munkáit, Deutsch Richárd, a kitűnő keskenyfilm-szakértő. Az előadás igazi nagy értéke az volt, hogy a kisérletező és próbálkozó amatőrt közvetlen és egyszerű eszközökkel ragadta ki abból a nagy bizonytalanságból, amit úgy hívunk: laboratóriumi munka. Ő maga is fehér köpenybe bújik, már készíti is a vegyszereket, különböző tálakba önti és megkezdődik az a munka, amely miatt csaknem minden amatőrfilmet elpuccolunk. Az előadó kezében remekül oldódnak meg a legkomplikáltabbnak látszó problémák is: úgy érezzük, hogy a tökéletes laboratóriumi munka olyan egyszerű, mint a lélegzetvétel. És abban a pillanatban válik kockázatossá, amikor «újitani» vagy «egyszerűsiteni» akarunk.”^[27]

Richárd a zsidótörvények egyre szorítóbb időszakában több filmszalaggal együtt a családról készült kópiákat rábízta egy munkatársára 1944-ben. A szalagokra 1996-ban bukkantak rá egy sashegyi ház padlásán, majd csak húsz évvel később sikerült megtalálni a Deutsch család leszármazottját és vele együtt felfejteni a család történetét. A nyomozással felérő kutatásról Kurutz Márton és Borsody István készített dokumentumfilmet Az elveszett nagypapa címmel, míg a Deutsch család leszármazottja, Bárány Róbert (Richárd unokája) Az elveszett nagyapák című könyvében örökítette meg a megismert adatok alapján a család történetét. A filmben több képkockán jelenik meg a II. János Pál pápa téri épület kívülről és belülről is.

Magyar Hírlap, 1934. szeptember 25. szám

Magyarság, 1936. május 10.szám

Bárány Róbert: Az elveszett nagyapák c. könyvének borítója

Az elveszett nagyapa c. film plakátja

Bárány Róbert, Az elveszett nagyapák, 11. old. 2019.Gabbiano Print Nyomda és Kiadó

A ház nem volt csillagos ház. A lakók láthatták, hogy a környék zsidó lakosságát a nyilas puccs idején az akkor már Városi Színháznak nevezett szemközti épületbe terelték és egyes feljegyzések szerint 1944. október 16-án a helyszínen is öltek meg zsidókat. Deutsch Richárd és felesége ekkor már a XIII. kerületben éltek. Mindkettőjüket elhurcolták. Lányuk, Ágnes túlélte a vészterhes időszakot, azonban eltemette a múlt részleteit, azok csak a filmszalagok előkerülésével és a „nyomozás” révén váltak ismertté.

A teret 1946-tól Köztársaság térnek nevezték, az új nevét az 1918-as őszirózsás forradalom során a téren megtartott tömeggyűlés emlékezetére kapta. 1945-től itt állt a Kommunista Pártház (előtte a Volksbund épülete volt), amelynek 1956-os ostromára is emlékeznek a lakók. Régiusz Teri néni úgy meséli, azért volt mindig rendezett és újrafestett a házuk, mert a pártközpont közel volt és emiatt mindig el lehetett intézni a felújítást.

A házban 1957-től a 2000-es évek elejéig működött az Új Egység Ruhaipari Szövetkezet.^[28]

A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága Városrendezési és Építészeti Osztálya 1961-ben egy emelet ráépítését javasolta az épület helyreállítási munkái kapcsán,  ami meg is valósult.

Fortepan/Budapest Főváros Levéltára / Városrendezési és Építészeti Osztályának fényképei

^[1] A Hon, 1869. augusztus 5. p. 5.

^[2] Buza Péter: Túlparti látomás. Séta az időben, a budai Duna-soron, Budapest, 2002. p. 102.

^[3] Oszkó Ágnes Ivett: Hagyomány és reform versengése: Adalékok az elbontott székesfehérvári zsinagógák építéstörténetéhez. Műemlékvédelem, 2017. 61. évf. 1-2. sz. p. 82.

^[4] Budapest Főváros Levéltára, HU BFL XV.17.b.312 Építő Bizottmány (ÉB) (1861-1873) HU BFL – XV.17.b.312 – 1807/1873

^[5] Budapest Főváros Levéltára, Pesti telekkönyvi betétek. HU BFL – XV.37.c – 5875 – 34702

^[6] Dr. Bogyirka Emil: A Józsefváros története, II. k. idézi: Stenczer Ferenc: A Köztársaság tér. Budapest, 1986. 24. évf. 10. sz. p. 30.

^[7] Látta már a Tisza Kálmán teret éjjel. Ujság, 1936. július 12. p. 13.

^[8] Budapest Főváros Levéltára, Pesti telekkönyvi betétek. HU BFL – XV.37.c – 5875 – 34702

^[9] Gőzsy Zoltán: Hitbizományi iratok – Somogy megye múltjából. Segédletek 1. Somogy Megyei Levéltár, Kaposvár, 2003.

^[10] Tűzesetek. Pesti Hírlap, 1886. május 7. p. 7.

^[11] Magyar Bőripar, 1894. 1. évf. 13. sz. p. 102.

^[12] Magyar Ipar, 1896. 17. évf. 6. sz. p. 202.

^[13] Budapesti Hírlap, 1909. május 22. p. 28.

^[14] Látta már a Tisza Kálmán teret éjjel. Ujság, 1936. július 12. p. 13.

^[15] Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1913 (25. évfolyam). Franklin-Társulat, Budapest, 1913. p. 1023.

^[16] Pesti Hírlap, 1914. február 3. p. 19.

^[17] Lövöldözés. Friss Ujság, 1917. 22. évf. 92. sz. p. 2.

^[18] Makaó és schneider-bank a Dalszinház-kávéházban. Az Est, 1918. március 1. p. 4.

^[19] Gőzsy Zoltán: Hitbizományi iratok – Somogy megye múltjából. Segédletek 1. Somogy Megyei Levéltár, Kaposvár, 2003. p. 76.

^[20] Központi Védjegy-Értesítő, 1923. 9. 11. sz. p. 145.

^[21] Gőzsy Zoltán: Hitbizományi iratok – Somogy megye múltjából. Segédletek 1. Somogy Megyei Levéltár, Kaposvár, 2003. p. 76.

^[22] Egyenlőség, 1923. 42. évf. 9. sz. p. 20.

^[23] Arcképcsarnok. Új Szó, 1994. július 16. p. 3.

^[24] Bárány Róbert: Az elveszett nagyapák. Gabbiano Print Nyomda és Kiadó Kft., Budapest, 2019. p. 10.

^[25]  Bárány Róbert: Az elveszett nagyapák. Gabbiano Print Nyomda és Kiadó Kft., Budapest, 2019. p. 11.

^[26] Amatőr-filmek bemutatóján. Magyar Hirlap, 1934. szeptember 25. p. 8.

^[27] Magyarság, 1936. május 10. p. 30.

^[28] Budapest Főváros Levéltára, Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei, 1978. március 1. HU BFL – XXIII.102.a.1