Szív utca 42. lakóház
Adatok és leírás
Berger Dezső, a századelő Budapestjének kedvelt műépítésze 1913 őszén készítette el az első terveket a Szív utca 42. alatti házhoz. Az építtető Reich Jakab mészárosmester és felesége, Bleyer Róza volt: az 1916-os budapesti lakcímjegyzékben már ezt a címet találjuk a nevük mellett. A tervek 1913 novemberében néhány módosításon estek át, ez többnyire a lakáskiosztást érintette, ezenkívül a hivatalnak az erkélyekkel volt állandó problémája, amelyek ennek ellenére – ahogy ezt a mellékelt fotók mutatják – végül mégis megépültek.
A kapu az első terveken baloldalt lett volna, de innen áthelyezték középre, ahol ma is található. Ami a lakások elosztását illeti, a módosítások szerint Reichék egy kissé lejjebb adtak igényeikből az újratervezés során: első alkalommal mind a magasföldszinten, mind az első emeleten egy négyszobás utcai lakás lett volna, ebből a földszinti két darab két szobásra oszlott el, és csak az első szinten maradt meg ez a nagyméretű lakás. A második és harmadik emeleten az utcára két lakás nézett, egy három- és egy kétszobás. Az udvarra összesen négy lakás nyílt: két egyszobás ? ebből a földszinti természetesen a házmesteré volt ?, illetve két kétszobás. A padlástér utca felőli részén egy nagyobb és két kisebb műtermet akartak kialakítani, de a hatóság a kisebbeket vörös tintával javította át irodára és fogadóhelyiségre, így egyet engedélyeztek.
Az építési engedélyt a módosított tervekre 1914. március 12-én adták ki, amelyben többek között olyan előírások szerepeltek, hogy vízzárós árnyékszékeket, bűzelzárós csatornafedeleket, a tető utcai részén pedig hófogót kell építeni. A hivatali szöveget végigböngészve azonban olyan gyöngyszemekre is akadhat az ember, mint például ez: ?A lépcsőkorlátok karfáit akként kell késziteni, hogy azokon a lecsuszkálás meg legyen akadályozva? ? hiába, a huligánokra már akkor is számítottak a Monarchia rendjének őrei. Az első lakók 1914 augusztusában költözhettek be a házba.
A homlokzat ma igen romos állapotú, a régi épületdíszek sajnos mára szinte teljes mértékben megsemmisültek, így kívülről elsősorban a formaalakítás modernségében gyönyörködhetünk, ha arra járunk. Aki viszont a Budapest100 hétvégéjén vetődne a Szív utcába, annak például a benti pepita-mintás korlátokat is lesz alkalma megnézegetni.
Tudsz valamit erről a házról? Oszd meg velünk a budapest100@kek.org.hu email címen!