Táncsics Mihály utca 5. [Amerigo Tot Emlékszoba] lakóház

A középkori eredetű ház egyik érdekessége a mélypincében lévő ciszterna, melyet már a török időkben is használtak, állítólag hűtőkamraként. A mélyből a magasba iramodunk: a Koller Galéria képzőművészeti remekein túl páratlan kilátás nyílik Amerigo Tot emlékszobájából a Vár alatti területre, a Margit-szigetre, a Dunára és Pestre.

Már Nagy Lajos király idejében zsidók laktak a mai Táncsics utcában, melynek neve az évszázadok alatt többször változott. A török hódoltságot követően, Buda visszafoglalása után már nem volt zsidó közösség a várban, az utca nevében azonban még jó darabig megőrizte egykori lakói emlékét. 1749-ben még mindig használták a Juden Gasse elnevezést, bár már megjelenik a Josephi gasse név is. 1805-ben a Consilium vagy Kammer Gasse, majd a 19. században a Wienerthor Gasse elnevezéssel találkozunk.[1] A 20. század első felében Verbőczy utca, majd a világháborút követően kapta a Táncsics Mihály utca nevet.

Az épület leírása, története

A mai épület helyén álló középkori lakóház az 1686-os ostromban szinte teljesen megsemmisült a földszinti falmaradványok és a kapualj kivételével.[2] Az 1696-os Zaiger-térképen (Zaiger über die Vöstung Anno 1696) 223. sz. házként szerepelt.[3] Jelenlegi formáját az 1813-as átépítésekor kapta[4], de a 20. század folyamán tulajdonosai több, kisebb-nagyobb módosítást is eszközöltek rajta főként a belsőben. 1908-ban Weinhold Samuné Vizy Sarolta az udvari szárny végébe egy nyitott, faszerkezetű lépcsőházat terveztetett Schőmer Ferenc építésszel – ebből a tervből tehát kiderül, hogy az 1810-es években minden valószínűség szerint megépített udvari szárnyat valamikor a 19. század folyamán megbontották.[5] 1934-ben a hátsó udvari szárny bontásra került, s az oldalsó udvari szárny végére csigalépcsős tornyot építettek. A II. világháborúban csak kisebb sérüléseket szenvedett az épület. Az utolsó nagyobb átalakítás az udvar hátsó részén 1977-ben megépített műteremház, mely ma a Koller Galériának ad otthont. A beépítés kettészelte az udvart, amely addig a bástyafalig tartott, s együtt alkotott kertet a szomszédos Táncsics Mihály u. 3. kertjével. A kertből gyönyörű kovácsoltvas kapun lehetett átjutni a Táncsics Mihály u. 1. udvarába.[6] Az ötvenes években a lakásokat átalakították, 1959-ben az emeleti lakást kettéválasztották.[7] 1974-ben az Iparterv tervezésében tetőtérbeépítés készült.

2018-ban az I. kerületi önkormányzat megszüntette a tetőtéri lakás Táncsics Mihály u. 3. felőli bejáratát és az udvari lakás tetőterét is beépítette. Az I. em. 1-es lakást a lakók újították fel.[8]

Az egyemeletes, klasszicista stílusú épület keskeny, hosszú telken áll a Táncsics Mihály utca és a bástyafal között. Az L-alakú épület felépítése hasonló a Táncsics Mihály utca 3. sz. lakóházhoz. Zártsorú beépítésű homlokzati síkja kissé kiugrik a Táncsics Mihály utca 1. és 3. sz. házakhoz képest. A 3. számhoz csatlakozó keskeny oldalfalon egy apró ablak helyezkedik el az emeleti ablakok könyöklőjével egy vonalban. A háromtengelyes főhomlokzat kőkeretes, klasszicista sarokkonzolos kapuja a földszint bal oldalán helyezkedik el. Szalagkeretes ablakai egyszerűek, díszítését mindössze az emeleti ablakokat összefogó szemöldökön nyugvó, a középső ablak fölött elhelyezkedő timpanon adja.[9] A földszinti második ablakot az 1934-es átépítés során nyitották, addig a kapu mellett csak egy ablak volt. Ezek az ablakok rácsozottak, kora klasszicista stílusban. A kapu fölötti cégér az épületben található Koller Galériát hirdeti. A profilozott párkány felett a várbeli házakra jellemző meredek nyeregtető zárja le a homlokzatot. 

A kapun belépve hosszú, dongaboltozatos kapualj vezet az udvarra. Jobb oldalán klasszicista rácsajtóval elzárt háromkarú lépcsőház vezet az emeleti lakásokhoz. Az udvarra nyíló emeleti lakás nyílászárói függőfolyosóra néznek, amely szíma vonalú kőkonzolokon nyugszik ”B-vas pántos pálcaráccsal, levélrózsás bekötővasakkal”[10]. A függőfolyosó sarkán csigalépcsős torony áll. A kapubejáró és az udvar kövezett; a boltíves hosszú kapualjat két üvegajtó zárja le.

Az épület alatt kétszintes pince található, az ún. mélypincében egy ciszternával. Egyes források szerint e pince volt a törökök hűtőpincéje, de a világháború alatt is jó szolgálatot tett a várban lakóknak az ivóvízhiány idején.

Az 1977-ben[11] elkészült 4 szintes műteremház az udvar és a bástyafal közé épült fel, de nem szorosan a kőfalra, ezáltal a galéria mögött egy hangulatos kis kert található. Az épületrész néhány fokos lépcsőfeljárón közelíthető meg. A ház felőli első és harmadik szinten üvegtéglát alkalmaztak az építők. A Duna felé eső épületrészek nagy nyílászárókkal biztosítanak rendkívüli kilátást a Parlamentre, Pestre, a Margit-szigetre. A földszinti galériaszinten lépcső vezet le a galéria mögötti kis kertbe. A pinceszintet nemrégiben kibontották, és kiállítótérré alakították át. A negyedik, tetőtéri szinten található az Amerigo Tot emlékszoba.

A ház tulajdonosai, lakói

A ház helyén egykor álló középkori épületekről a 14. századból származnak az első adatok: “1362-ben I. Lajos király Himfi Benedek szatmári és máramarosi ispánnak adományozott egy királyi tulajdonban lévő üres telket a királyi udvar szomszédságában.”[12] Mivel régészeti kutatások is bizonyítják, hogy az egykori királyi ház, azaz a Kammerhof a Táncsics Mihály utca 7-9. tájékán állt, ezért elég nagy valószínűséggel azonosíthatjuk Himfi Benedek házát a 3-5. számmal. 

“Himfi Benedek, Pál fia, 1344-ben királyi vadász volt, 1346-1362 között udvari lovag, ezalatt 1352-1363 között somlói vámagy, 1357-1360 között komáromi ispán, 1358-1360 között pilisi ispán és visegrádi vámagy, 1360—1362 között szatmári, máramarosi és ugocsai ispán volt, majd 1362-1365 között pozsonyi ispán lett, 1365-1367 között kevei és krassói ispán, 1366-1369 között bolgár bán és temesi ispán, 1369-1370 között vasi és soproni ispán, 1371-1375 között temesi és csanádi ispán, ezalatt 1372-1375 között ismét kevei és krassói ispán, 1372-1373-ban a Velence ellen harcoló sereg egyik vezére, 1376-ban a Szentföldre zarándokolt, 1379-1380 között pozsonyi, fejéri, győri, bakonyi és komáromi ispán, Nagy Lajos király jeles hadvezére, elhunyt 1380-ban.”[13]

A további tulajdonosokról a következőket tudjuk meg Végh András régész kutatásaiból: “Több mint száz évvel később, 1487-ben a veronai Angelo Rangoni, a néhai Gábor bíboros, egri püspök testvére eladta a püspöktől örökölt házát Nagylucsei Orbán választott egri püspöknek és rokonainak 400 forintért. […] Egy évvel később Orbán püspök utódainak és az egri székeskáptalannak adta a házat misealapítvány javára, amelynek a ház bérleti díjából évente 32 forintot kellett kifizetni. […] Orbán püspök külön kiemelte oklevelében, hogy a házat saját költségén vette, majd régi és romos állapotából jelentős összegért teljesen felújíttatta és feldíszíttette.”[14]

A királyi ház köré csoportosuló főurak elegáns házaiból aztán alig maradt valami: “Az 1530-as és 1541-es ostrom idején a városnak ez a része súlyos ágyúzást szenvedett, és a városfal egy része is leomlott.”[15] Ennek ellenére az 1696. évi Zaigerben erről a házról azt írták, hogy még áll néhány, jó állapotban megmaradt fala, boltozata és pincéje. Egy 1734-res teleklevél szerint, amit Rebel Ádám János kőfaragómester részére állítottak ki, 1688-ban a romos házat Forety Bernát kapta meg, majd 1696-ban Tobias Krempl pék és tanácsos lett a ház tulajdonosa.[16]

Krempl Óbudán, a mai Szentendrei út-Pók utca sarkán vásárolt meg egy patakmalmot, s a hely a XX. századig megtartotta a Krempl-malom dűlő nevet.[17] (Az egykori malomépület, amit később vendéglővé alakítottak, arról is nevezetes, hogy 1889-ben itt nyílt meg az első kiállítás az aquincumi római kori leletekből, kőfaragványokból Kuzsinszky Bálint kezdeményezésére. [18]) 1716-ban még Krempl nevén volt a ház, de az 1723-as tűzvész idején a tulajdonos már a szintén pék Johannes Hanns volt. A tüzet a ház viszonylag szerencsésen átvészelte, “csak” a teteje égett le.[19]

Az 1813-as átalakítás Fratrics József nevéhez fűződik, akiről az 1794. évi Magyar Almanakból tudható, hogy az udvari kamara tisztviselője volt.[20] A ház klasszicista homlokzata mellett ekkor készültek el udvari szárnyai, illetve két lépcsőháza is. A terveken látható, hogy az emeleti lakószobák nagy részébe (de az utcára néző földszinti szobába is) terveztek kályhát, és összesen 4 illemhelyet is jelöl az ismeretlen építőmester által készített terv a házban.[21]

A következő jelentős átalakítás tervezője, ifj. Szepesy Sándor özv. Hatvany Józsefné megrendelésére építette át a 3-5. sz. házakat 1934-ben, a kivitelezést Havay Kálmán építőmester végezte. Hatvany báróné mindkét házat megvette a Táncsics Mihály u. 7. alatt álló Erdődy–Hatvany-palota mellett. Az 1913-ban elhunyt báró Hatvany-Deutsch József felesége, született Laczkó Fanny (Vágújhely, 1888 – New York, 1964)[22] porcelángyűjtő volt, hírneves gyűjteménye azonban a második világháború alatt eltűnt.

Az átalakítás során a Táncsics utcai házban a földszinten egy utcára néző (feltehetően szalonként használt) szobából, hálóból, fürdőből és előszobából, valamint gardróbból álló lakást, az udvari szárnyban egy konyhát és egy hozzá csatlakozó (cseléd)szobát alakítottak ki, a szárny végén mosókonyhával és csigalépcsős toronnyal. Az emeletre egy 4 szobás lakást terveztek fürdővel és egyéb kiszolgálóhelyiségekkel.[23]

Szepesy Sándor 1894. augusztus 18-án Egerben született Dr. Szepesy Sándor és Grünhut Emma gyermekeként. 1919-ben szerzett oklevelet a m. kir. József Műegyetemen.[24] Az 1920-as években a Műegyetem tanársegédje volt.[25] Elsősorban lakóépületeket tervezett, a ‘30-as években számos vári palotának adott új “arcot”, emellett pedig műemléki felméréseket, rajzokat is készített (olyan épületekről is, amik ma már nem állnak)[26]. Feleségével, Domokos Ágnessel együtt (szül. 1898. október 8., Vasmegyer, szülei Deutsch Géza és Czukker Ida) Auschwitzban 1944 júniusában tűntek el.[27]

Az 1974-es átalakítást az Iparterv építészmérnöke, Czoch Andrea tervezte, aki aztán férjével, a szintén építész Szövényi Istvánnal a ház lakója is volt.

Az 1977-ben Amerigo Tot részére épített műteremlakást Havassy Pál tervezte. A műterem belsőépítésze Somlai Tibor volt, aki ma is a Várnegyed lakója; fiatal építészként ez az egyik első jelentős belsőépítészeti munkája volt. 

Havassy Pál Ybl-díjas építész 1924-ben Nógrádszakállon született, s 1985-ben hunyt el Budapesten. 1950-ben szerzett építészmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen. Építészeti munkáját a Középülettervező Intézetnél kezdte meg, ahol rögtön bekapcsolódhatott olyan nagyszabású munkákba, mint a Budapesti Műszaki Egyetem és a gödöllői Agrártudományi Egyetem épületeinek tervezése. Az 50-es évek végén az intézetnél a Budavári Palota helyreállításával foglalkozó iroda munkatársa lett, s itt vált elkötelezett művelőjévé a műemlékvédelemnek. Nagyszabású munkája az Országos Széchényi Könyvtár tervezése és megvalósítása a Budavári Palotában, ahol a tervpályázaton első díjat nyert, és a továbbiakban ő irányította a megvalósítást. Ez időtől fogva mindinkább elmélyült a könyvtárak tervezési, építészeti kérdéseiben is, s e tárgykörben is megbecsült szakemberré vált. Az OSzK ünnepélyes megnyitását 1985 áprilisában még megérte. 

1964-ben az Országos Műemléki Felügyelőség főmérnöke, majd igazgatóhelyettese lett, s ott kamatoztatta a Várnegyedben végzett felújítási munkáinak tapasztalatait. Tervezői munkáját a felügyelőség vezetőjeként sem hagyta abba, s részt vállalt jelentős feladatokban külföldön is, mint a római Magyar Akadémia helyreállításának kidolgozásában vagy a rodostói Rákóczi-ház restaurálásában. A budavári Táncsics Mihály utca 1.-be költöző Műemléki Felügyelőség székházának tervezését ő irányította.[28]

Amerigo Tot szobrászművész a gödöllői Agrártudományi Egyetem auditóriumába készített bronz domborművéért (A mag apoteózisa) kapott „tiszteletdíját felajánlva állami segítséggel jutott hozzá budavári műteremházához.”[29]

Amerigo Tot Tóth Imreként látta meg a napvilágot 1909-ben Fehérvárcsurgón. Gyermekkorát szülőfalujában töltötte. A család 1920-tól élt Budapesten, ahol a szobrász a Lónyay utcai Református Iskolában folytatta tanulmányait. 1926-ban felvették a Magyar Királyi Iparművészeti Iskolába[30]. Később tanulmányait külföldön, Németországban, Olaszországban folytatta. 1949-ben megnyerte a római Termini pályaudvar reliefjére kiírt pályázatot, melyet 1953-ban avattak fel. Ettől kezdve olasz művésszé vált, Rómában telepedett le. Munkáit azonban világszerte megismerhették New Yorktól Tihanyig. Itthon első kiállítását 1969-ben láthatta a közönség, innentől kezdve viszont rendszeresen kiállított hazánkban. Állandó kiállítása Pécsett 1978-ban nyílt meg.[31]

A Táncsics utcai műteremházat már nem tudta kiélvezni. Bérbe adta a Koller Galéria számára, ő pedig visszatért Rómába, ahol hamarosan elhunyt.

Lakók, üzletek

A ház lakója volt Hűvös László szobrász[32] (Budapest, 1883 – New York, 1972/73?), akiről a Magyar életrajzi lexikon így ír: „Előbb Budapesten Karlovszky Bertalannál és Ferenczy Károlynál festészeti tanulmányokat folytatott, majd Párizsban szobrásznak tanult. Itt készült Szent Kristóf szobrára elismerő oklevelet kapott. Hazatérte után főként, mint portré szobrász működött. Beethoven és Puccini büsztje az Operaház előcsarnokába került. Emellett még számos arcmást mintázott (Bárczy István, Latham aviatikus stb.). […] 1932-ben Bernáth Auréllal volt közös tárlata a Frankel szalonban, 1934-ben az Ernst Múzeumban volt önálló kiállítása. 1948-tól New Yorkban élt, itt is főként portrékat mintázott”[33].

Szintén a ház lakói között említhetjük Bárány István négyszeres Európa-bajnok úszót. Először az 1926-ban Budapesten rendezett Európa-bajnokságon nyert bajnoki címet. Olimpiákon 2., 3. és 4. helyezést ért el, de 27-szeres magyar bajnoki címmel és számos nemzetközi sikerrel dicsekedhetett.[34] Később a Magyar Úszószövetségnél töltött be tisztségeket.[35]

A ‘40-es években Lánczy Margit, a Nemzeti Színház tagja lakott a házban, majd 1974-től színészotthonba költözéséig Madaras Vilma és 2004-ig férje, Hegyesi Imre grafikus. 2002-től beteg édesapja ápolására a házba költözött Hegyesi Imre fia is, Dr. Hegyesi Gábor szociológus, aki az ELTE Szociális Munkásképző Tanszékének volt 20 éven keresztül tanszékvezetője, 2013-ig. Azóta professzor emeritusként tanít ugyanott.[36] Ő 2017-ben cserélte el lakását.

Lánczy Margit (Rákó, 1897 – Budapest, 1965) „Lánczy Ilka színésznő és Keglevich István, az állami színházak intendánsának leánya. A Színművészeti Akadémián 1915-ben kapott oklevelet, s utána a Nemzeti Színház szerződtette a drámai szende, majd a fiatal drámai hősnők szerepkörére. Kultúrája és intelligenciája a színpadon és a társadalmi életben is az átlag fölé emelte. 1934-ben Magyar Szivárvány néven színtársulatot szervezett és beutazta velük Olaszországot, 1936-ban a Szegedi Szabadtéri Játékokon Évát alakította Az ember tragédiájában. 1947-ben a rövid életű Kis Színháznak volt tagja, majd visszavonult a színpadtól. Tíz év múlva újból színpadra lépett a Madách Színházban. Utolsó szerepe Crescentia volt (Németh László: Széchenyi).”[37]

Madaras Vilma (Budapest, 1920 – Budapest, 2008) „Az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolájában 1939-ben kapott színészi oklevelet. 1948-ban tánctanári diplomát is szerzett. Pályáját vidéki társulatokban kezdte, 1943–tól a Fővárosi Operettszínházban szerepelt, 1945-től Budapest peremkerületeiben lépett színpadra (Kispest, Újpest, Kőbánya). 1949-től a Magyar Színház, 1950-től a Bányász Színház tagja volt. 1951-től a Vidám Színpad népszerű művésznője volt. Szubrettként indult, majd prózai szerepek következtek. Kiváló komikai képesség, tánctudás, robbanó temperamentum, kitűnő énektudás jellemezte. Kolléganőivel, a Vidám Színpad két művésznőjével, Balogh Erzsivel és Járai Katival alkották a népszerű Ricsaj-triót, mellyel a hatvanas években blüetteket, vidám, zenés egyvelegeket adtak elő[38]. A filmezéssel 1942-ben került először kapcsolatba, de az igazi karrierje csupán az 50-es évek közepétől indult el. Mintegy három és fél évtizedig játszott, körülbelül egy tucat játékfilmben (Fel a fejjel; Gázolás; Szent Péter esernyője; Hattyúdal; Gyula vitéz télen-nyáron) láthatták őt a nézők. A 60-as évek közepétől zömmel tévéfilmekben és -sorozatokban bukkant fel. A 80-as évek közepétől, végétől lényegében véve visszavonult.”[39]

Hegyesi Imre „1921. november 19-én született Újpesten. A háború után kezdte el művészi pályáját, alkalmazott grafikusként. Sok éven keresztül a Magyar Mezőgazdasági Múzeum vezető grafikusaként dolgozott. Az ott általa készített kiállítások közül mai napig fennmaradt és megtekinthető az, ami a magyar vadászatot mutatja be. 1968 után állami állását feladva élt az akkor megnyíló új jogi lehetőséggel, és két grafikus társával egy magán alkotó munkaközösséget alapított. Keze alól plakátok, gyógyszerdobozok, naptárak stb. kerültek ki, és nagyszámú hazai és külföldi kiállítást rendezett.”[40]

Nem utolsósorban a ház híres személyisége volt Koller György, aki a Koller Galéria alapítójaként Amerigo Tot halála után az örökösöktől megvásárolta a műteremházat és galériaként működtette azt.

Koller György (Budapest, 1923 – Budapest, 1996) legendás alakja volt a magyar művészeti és műkereskedelmi életnek. Jogi tanulmányainak a háború vetett véget 1944-ben; a Szinyei Társasághoz fűződő kapcsolatai hatására 1950-ben megalapította a Rézkarcoló Művészek Alkotóközösségét, ahol az első vezetőség tagjai között találjuk többek között Csók Istvánt, Pór Bertalant, Szőnyi Istvánt. A politikai átalakulás azonban nem sokáig engedett teret a közösségnek, 1952-ben államosították azt. 1953-ban azonban újjáalakulhattak, s az alkotóközösség a Munkácsy utcában kezdett el dolgozni. Ebben a korai időszakban csak rézkarcok készítésére és értékesítésére kaptak engedélyt.

Koller György kitartásának és szívósságának köszönhetően a közösség és a galéria fokozatosan fejlődött. Amerigo Tottal baráti kapcsolat alakult ki, az alkotóközösség tevékenysége is kibővült, s a galéria felköltözött a mai helyére, a Táncsics utcába.

A nyolcvanas években Koller György újabb galériák megnyitására szánta el magát, a Hilton Szállóban, a Magyar Nemzeti Galéria C épületében és a pesti oldalon a Petőfi Sándor utcában, amelyekben kiváló művészek kiállításait rendezték meg. A galériák „háttérintézménye” az Edömér utcai rézkarcnyomó műhely volt.

Koller számos művésszel ápolt baráti kapcsolatot, amelyeket Feledy Péter örökített meg könyvében a levelezések alapján. A galerista legfőbb támogatója második felesége, Soós-Szabó Edit volt. Koller Edit férje halála után megalapította a Koller-díjat, melynek kezelése a Magyar Művészeti Akadémiához került, s először 1997-ben ítélte oda a kuratórium a díjat.

2006-tól a galériát Koller György unokái – Köster Irisz és Köster Daniel –, első házasságából született lánya, Koller Judit gyermekei vezetik.[41]

A ház jelenlegi lakója dr. Madarász Gabriella, a kúria tanácsvezető bírója és dr. Baráth Etele építész, volt miniszter és országgyűlési képviselő.

Egyéb érdekességek

A ház egykori lakóját, Balla Gerőnét 1957-ben mint könyvjutalomban részesített szerencsés nyertest említi meg az Érdekes újság a keresztrejtvényt megfejtők között.[42]

Ugyanebben az évben a Ludas Matyi ”Le a bürokráciával” című rovata Balla Gerő olvasói hozzászólását közölte “Pecsétnyomó ügyben” címmel: ”Karórával szerettem volna meglepni vidéken lakó fiamat. Szabályszerűen becsomagoltam, vászonba csavartam és pecsétviasszal leragasztottam, a posta előírásai szerint. A postán közölték velem, hogy csak akkor vehetik fel a küldeményt, ha a viaszt saját monogramos vagy címeres pecsétnyomóval ütöm le. Megmondtam, hogy nem vagyok magyar nemes, nincs címerem, de még monogramos pecsétnyomóm sincs. Válasz! a szabály, az szabály, amely alól nincs kivétel. Rendben van, megértettem. Ha nem, hát nem. De egy valamit azért szeretnék a postától megkérdezni: Csak nem képzelik, hogy előbb címeres, vagy monogramos pecsétnyomót csináltatok, hogy egy csomagot feladhassak?”[43]