1/1
Tartalom

    Adatok és leírás

    A modern épület kapualjában középkori ülőfülkék és ajtókeretek fogadnak minket, amelyek a II. világháborús ostromot követő helyreállítások során kerültek elő a szinte teljesen megsemmisült Esterházy-palota romjaiból 1952-ben. Ezek a felbecsülhetetlen értéket képviselő építészeti elemek több átépítést is “túléltek” az évszázadok folyamán. A majd egy évtizeden át tartó tervezés-kivitelezés-átadás után elkészült jelenlegi épületben történő bemutatásuk szép példája a történelmi és a modern építészet ötvözésének.

    “Az eredetileg a Tárnok utca 9-11-13. sz. telkekre szánt vári iskola tervezése során a feladat úgy módosult, hogy az iskola 16 tanterem helyett 12 tanteremmel a 9-11. sz. telkek felhasználásával fog megépülni. Így lehetőség van a 13. sz. teleknek, mely értékes középkori épületmaradványokat tartalmaz: rendkívül szép gótikus ülőfülkéket tartalmazó kapualj, lakóház céljára történő beépítésére, a korábban Gulyás Zoltán által készített terv felhasználásával.” [1] 1967. május 20-án adták ki az első építési engedélyt, de a ház csak 1974. december 30-án kapta meg a használatbavételi engedélyt.

    “A létesítmény kivitelezésének indítása kivitelezői kapacitás hiánya miatt elhúzódott, valamint a beruházó teendőket a Fővárosi Építőipari Beruházási Vállalattól (FŐBER) a Fővárosi Építőpari Üzemgazdasági és Ügyviteltechnikai Iroda (FÜTI) vette át.”[2]

    Az épület a középkori pincerendszer és a boltozott kapualj részbeni felhasználásával, azt megőrizve épült fel Gulyás Zoltán 1967-es tervei alapján a vár újraépítésének 2. periódusában. Az elsőrangú anyaghasználattal, pirogránit, réz, fa, műkő, igyekeztek igazodni a patinás környezethez. Az épület tervezésének műemléki vonatkozású munkáit, pince, földszint, Gulyás Zoltán (IPARTERV) Ágostházi Lászlóval (VÁTI) együttműködve készítette. A telek beépítésénél az értékes középkori maradványokból adódó műemlékhelyreállítási költségeket az Országos Műemléki Felügyelőség – OMF kezelésében lévő hitelkeretből biztosították.

    Beépített alapterülete: 212 m2
    Beépített köbtartalma: 3105 m3
    Bérlemények száma: 12 tanácsi, 1990 után önkormányzati bérlakás
    Bruttó építési költség a FŐBER 1966 04. 07-i adat alapján: 3 506 632 Ft

    Zártsorú, monolitvázas, modern szerkezetű épület. A bejárat középen található. Eredeti kő és vegyes falazatok a pincében és a földszinten találhatók. Itt épen maradtak, ill. helyreállításra kerültek a kapualj középkori ülőfülkéi. Födémei alul-fölül sík vasbeton lemezfödémek, csak a pincében és a kapualjban található dongaboltozat. A földszint fölött van egy kb. 1 m magas un. búvószint, ahol a gépészeti elhúzások kaptak helyet, ez a lépcsőház felől közelíthető meg. Az I. emelettől kezdve falai is vasbeton anyagúak, ezek képezik a vázszerkezet függőleges elemeit, un. alagútzsalus technológia. Lépcsője félköríves vasbeton lemezlépcső, tágas, zárt orsótérrel. Utcai és udvari homlokzatán vasbeton szerkezetű loggiák vannak. Tetőzete az ugyancsak vasbeton szerkezetű tetőtérbeépítéshez idomul, faanyagú. Fedése hódfarkú cserépfedés. Homlokzata modern, sima vakolathomlokzat, pirogránit homlokzatburkolóval tagolva. A tágas lépcsőházakba Stas 2864-67 sajtolt üvegből készült üvegtégla felületen át érkezik a fény. A házban távfűtés biztosítja a melegvíz- és fűtés ellátást.

    Az épület kőszerkezeteit az alábbi kőzetek alkotják:

    • édesvízi mészkő az utcai lábazat, az ablakkönyöklő, az udvari burkolat és az ajtóküszöb
      Az édesvízi mészkő a pliocén korszakban a hévforrások tavaiban ülepedett le. A lerakódott mészanyagba olykor mocsári növények települtek, amelyek elpusztultak, de a lenyomatukat őrzi a mészkő. Mocsári csigák vázai is gyakoriak a kőzetben. A fenti keletkezési körülmények miatt a kőzet sávosan likacsos, de a mélyebb települési szintekből a tömörebb fajtáit is ismerjük.
    • sóskúti mészkő: ülőfülkék, ajtókeretek nagy része, boltív
      A sóskúti mészkő a felső miocén felsővízi tenger üledéke. A kőzet parányi egysejtű állatok, foraminiferák gömbölyű mészvázaiból épül fel. Megtalálhatók benne elszórtan kis kagylók, csigák mészvázai is.
    • hárshegyi homokkő: ajtókeretek kis része
      A hárshegyi homokkő az oligocén korszak tengerpartjának vonalában rakódott le aprószemű kavicsból, homokból. Kovasav hatására cementálódott össze kemény kőzetté. Durva szemcsés kőzet. A koptatott felületeken jól kirajzolódnak, kiemelkednek a kovás erek.

    Az épület tervezésének műemléki vonatkozású munkáit, pince, földszint, Gulyás Zoltán (IPARTERV) Ágostházi Lászlóval (VÁTI) együttműködve készítette. 

    Gulyás Zoltán (1930-2000)

    A Tárnok utca 13. hosszú érési folyamat eredménye. Gulyás úgy kezelte ezt a feladatot, mint egy dédelgetett gyermeket. Amikor a szerződést az Iparterv megkötötte az engedélyezési és kiviteli tervezésre a ‘60-as évek végén, akkor kész M=1:50-es tervek voltak az asztalán. Otthonról hozta be, mert felesége, Ecker Klári, rajzolta neki a házat. Ezek a rajzok mindenkit lenyűgöztek. Ma, ha tehetném, ezeket a rajzokat üveg alatt, bekeretezve az építészeti múzeum falára akasztanám, mint a műszaki-építészeti ábrázolás csúcsteljesítményét.[3]

    Gulyás Zoltán Weichinger Károly tanítványa volt, a Lakótervben Németh Pál műtermében, majd a KÖZTI munkatársaként, id. Janáky István mellett kezdte pályáját. A budai Várnegyed 1. periódusának rekonstrukciójában, a miskolci Nehézipari Egyetem, valamint a phenjani Orvostudományi Egyetemtervén dolgozott. 1956-ban átkerült az IPARTERV-hez, ahol 1978-tól irodavezető lett. 1955-1958 között elvégezte a MÉSZ Mesteriskolát. 1962-ben, 32 évesen, az Ybl-díj II. fokozatát kapta az építészet színvonalának emelésében kifejtett alkotó munkásságáért és a Budapest, Fehérvári út 17. sz. alatti, mind megjelenésében, mind anyagában kiemelkedő, a funkcionalista esztétika legjobb hagyományait felmutató lakóépület, 1957, tervezéséért. 1963–64-ben angliai tanulmányútja során meglátogatta a London County Council építészirodát. Tervezési munkái mellett neves szobrászművészek közreműködésével több emlékművet is tervezett. 1960–68 között a BME Középülettervezési Tanszékén külső tanársegéd volt. 1970-től tíz éven át a MÉSZ Mesteriskola mestere. Tanítványai voltak – többek között – Patonai Dénes, Reimholz Péter és Lázár Antal. Jelentős megvalósult tervezései a budapesti Madách út 4-6. sz. alatti lakótömb, 1959-1961, a Bécsi utcai Chemolimpex-OTP székháza, 1960-1963, amely szintén a rá jellemző igényesen egyszerű tömegformálás mellett anyaghasználatában is kitűnik. Az épület tükrözi Gulyás Alvar Aalto gondolkodásához való közelállását. A ma OTP Bank és irodaház épületét 1995-ben Gulyás tervei alapján építették át. Rimanóczy Jenővel közös, az új Sportcsarnok engedélyezési és kiviteli terve, I. díjat nyert az 1966-os tervpályázaton. 1973-ban felépült a Medicor törzsgyárak színvonalas épülete, Visegrádi u. 49. Vendéglátó-ipari létesítményeket tervezett Tihanyban, Hévízen. 1988-ban nyugdíjba vonult. 1997-ben ”Az építészet és az építészoktatás terén kifejtett kiemelkedő munkásságáért” a BME Doktori Tanácsa az egyetem díszdoktorává fogadta.

    Ágostházi László (1931-2014)

    Dr. Ágostházi László DLA a hazai műemlékvédelem emblematikus alakja volt. Az épített örökség megőrzése érdekében kifejtett, sok évtizedet átfogó páratlanul gazdag és egyedülállóan eredményes, sokrétű kivitelezői, tervezői, igazgatási, törvényalkotói, oktatói, publikációs munkásság jellemezte. Hosszú évekig az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság vezetőségi tagja, több cikluson át alelnöke, tiszteletbeli tagja volt. Pályája kezdetén az OMF építésvezetőségének munkatársaként aktív részese volt a Balaton-felvidéki műemlékek 50-es évek végi mintaszerű helyreállításának. A 60-as évektől a VÁTI műemléki műtermének tervezőjeként, majd a Fejér Megyei Tervező Iroda műszaki igazgatóhelyettesként a műemléki helyreállítások tervezésének vált jelentős alakjává.  1987-től az aktuális minisztérium műemléki főosztálya vezetőjeként az igazgatásban, a törvényalkotásban, valamint a szakmai feltételek megteremtésével segítette a műemlékvédelmet. Az Ybl Miklós Műszaki Főiskola Urbanisztikai Tanszékének vezetőjeként generációkat nevelt és oktatott a műemlékvédelem tiszteletére és gyakorlatára. Az általa tervezett épületekkel, helyreállításokkal az egész országban találkozhatunk. Ezek közül a legjelentősebbek Budapesten – Flórián téri romterület kialakítása 1981-85, Sopronban – Előkapu utca 11. 1961-1966, Szent György utca 7. 1967-1972, Pécsett – tömbrehabilitációs tervek 1970-1972, Kőszegen – Kelcz-Adelffy utca 6. lakóház, Szent Imre-templom helyreállítása 1964-1966, Berhidán – római katolikus templom helyreállítása 1962-1964, Fertőrákoson – püspöki kastély helyreállítása 1963-1964, Egerben – Lyceum helyreállítása 1962-1965, Vizsolyban – református templom helyreállítása 1972-1974, Szántódpusztán – kastély helyreállítása 1972-1976, és területrendezési terv 1961-1974. A kiemelkedő, sokrétű munkáját és annak eredményességét tükrözik a Magyar Köztársaság Lovagkeresztje, a Möller-díj, az Ybl-díj, az Építészeti Nívódíj, az Europa Nostra-díj, a Forster Gyula-díj a Magyar Műemlékvédelmi-díj, Hild-díj és számos más kitüntetés.

    FŐBER – A Fővárosi Építőipari Beruházó Vállalat rövid története 

    A FŐBER – Fővárosi Építőipari Beruházó Vállalatot 1957. január 6-án kelt határozatában alapította a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága. A romeltakarítás után szinte azonnal megkezdődött a vállalat elkövetkezendő harminc évében meghatározó fő tevékenység beindítása, lakások, lakótelepek építése. 1961-ig – több helyszínen – már több mint 10.000 lakás épült hagyományos technológiával. Mind kormányzati szinten, mind a Fővárosi Tanács kezdeményezésére erőltették a tömeges, telepszerű lakásépítés megkezdését. 1961-ben döntöttek az ”első 15 éves Lakásépítési Terv” jóváhagyásáról, mely egymillió új lakás megépítését irányozta elő országosan. Budapesten hosszabb időtávra tekintettek és 410.000 db lakás megépítését célozták meg 2000-ig. Elindultak a nagyobb lakótelepek előkészítései, már évi 3000-4000 lakás épült, de egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy hagyományos technológiákkal a tervezett lakások megépítése lehetetlen. 1966-ban helyezték üzembe az I. sz. Házgyárat (szovjet technológiával) a Szentendrei úton. Ezt később a fővárosban további három követte, országszerte pedig 1990-ig tíz működött. Elindult a nagy, paneles lakótelepek építése – Kelenföld, Óbuda, Zugló, Újpalota, Békásmegyer, Káposztásmegyer, Kőbánya, Gazdagrét, Rákoskeresztúr, Pók utca. Ebben az időszakban döntően tanácsi bérlakások épültek, majd 1976 után a ”második 15 éves Lakásépítési Terv” idején, már csak kisebb hányadban bérlakások, jelentős számban ún. szövetkezeti lakások, majd a 80-as évek végén az OTP öröklakások. A FŐBER Vállalat ebben az időszakban több mint 267.000 db lakás megépítését irányította, készítette elő, ellenőrizte a kapcsolódó közmű- és mélyépítési munkákat. 1991-től, a privatizáció után korlátolt felelősségű társasággá, majd 1995-től részvénytársasággá alakult a vállalat.[4]

    A Tárnok utca és a korábban itt álló épületek története

    Fontos ismertetni a jelenlegi három épület helyén állt házak és a Tárnok utca történetét, amelyet a Budai Jogkönyv alapján lehet felidézni. A régi iratok szerint a XV. században élelmiszerkereskedők sora húzódott az utcában. 1413 előtt az utcát Boltosok soraként vagy más néven Szatócs sor ill. Apothekergasse – Apothecariusok – Patikáriusok utcája néven ismerték, a Tárnok u. 9. helyén a zsemlyeszékek háza – Brotbanken állt. A XVIII. század közepén különböző német iparosok és kereskedők működtek itt. Az utca 1686 után Hauptgasse – Fő utca néven szerepelt, 1897-ben nevezték el Tárnok utcának a 15. sz. alatti palota tulajdonosáról, gróf Brunszwik Józsefről, aki a király tárnokmestere, királyi jövedelmek kezelésével megbízott főtisztviselő volt. ”A 13. számú épület 1947-évi falkutatásakor a ház északi tömbjének homlokzatán fel lehet ismerni a nagyméretű, szegmensíves patika kiszolgáló ablakot és a kisméretű szolgálati bejárót, amelyen a dolgozók közlekedtek. A háztömb déli végét Zolnay László tárta fel 1969–1970-ben. Ásatásán a sikátor kavicsos járószintje, pincék, alapfalak és patikatörténetileg is fontos leletek kerültek elő: arany és ezüstpénzek, könyvveret, mérlegserpenyők, mérlegsúlyok, posztóplombák, olvasztótégely és szarvtöredék.”[5]

    A Tárnok utca 7-es számú ház 1817-ben került az Esterházy család tulajdonába, melyet bérpalotaként üzemeltettek 1888-ig. Az 1955-ös Horler Miklós: Budapest műemlékei I. leírás alapján akkor egy zártsorú, egy utcai és egy különálló udvari épületből álló egyemeletes lakóház állt a telken, átalakított barokk homlokzattal, részben romokban, középkori belső maradványokkal. Helyén középkori lakóház állott, amely 1686-ban elpusztult, csupán földszintjének egy része maradt meg. A visszafoglalás után röviddel újjáépíthették, mivel egy, az ostrom után készült homlokzati felvételi rajz már helyreállított állapotban tünteti fel. A XVIII. sz. első évtizedeiben épülhetett fel az udvari épület egy része is, L alakban, mert Matthey 1730. évi helyszínrajzán már így szerepel. A XVIII. sz. első felében történt bővítések során zárt udvart körülvevő beépítés alakult ki. A XIX. sz. folyamán az udvari oldalszárnyak kibontásával a két épületet újra kettéválasztották. A XIX. sz. elején homlokzatát átalakították és a barokk homlokzat lizénáit lefaragták. 1904-8. évi nagyarányú átalakítása során homlokzatát teljesen átépítették, udvari homlokzata elé vasszerkezetű függőfolyosót készítettek, oldalszárnyainak maradványait lebontották, lépcsőházát módosították. 1944-45-ben utcai szárnyának északi része, valamint az udvari épület emelete súlyosan megrongálódott. 1952-ben az udvari épület romtalanítása során emeletét lebontották. Kapualja két szakaszból állt, utcai szakasza keskeny középkori dongaboltozatos, belső szakasza szélesebb, barokk fiókos dongával volt fedve. A két szakaszt középkori kőheveder választotta el. A belső szakasz rövid nyugati falán – a középfőfalban – gótikus körablak került elő, háromkaréjos lóhere-osztás maradványaival. Az első szakaszból indult a lépcsőház, a kapualj tengelyével párhuzamos egyetlen karral. A kapualj két oldalán levő utcai helyiségek XVI. sz-i dongaboltozatosak voltak, az udvari traktus meglévő részét barokk fiókos donga fedte. A telek hátsó részén levő különálló épület U alakú beépítésű volt, közepén keskeny, fiókos dongaboltozatos folyosó vezetett át rajta a bástya oldalán lévő hátsó kertbe. A folyosóból észak felé kétkarú barokk lépcső nyílt, áttört orsófallal, pillérekkel és hevederekkel tagolva, pihenőjét eredetileg stukkódíszes csehsüvegboltozatok fedték, amelyeket a romtalanitáskor lebontottak. A földszinti helyiségek barokk fiokos dongaboltozatosak voltak, emelete hiányzott.

    A Tárnok utca 7. sz. telek első épületrészét 1961-ben Budai Aurél, a hátsó, Hunyadi János út felőli épületet pedig 1965-66 közt Sedlmayr János tervei alapján építették újjá, az épület megmaradt részeinek felhasználásával, az Országos Műemléki Felügyelőség dolgozói számára, állami bérlakásként. Az épületben lakik a mai napig Pusztai Ilona Ybl díjas építész, akinek a hajdani férje, Schőner László készítette az épület statikai terveit, a művezető hajdani felesége és fiai, valamint olyan lakó is van, aki a két kezével vett részt az építkezésben. Mivel a Tárnok utca 7. sz. épületen jelenleg látható sgrafittós homlokzat elméleti rekonstrukció alapján készült el, az ingatlan nem tükrözi híven vissza az épület XVIII. századi állapotát. 

    A Tárnok u. 9. számú telken 1528-ban egy Brikcius nevű kereskedő háza állt, a kereskedő gyakran abban a házban lakott, ahol az üzlete is volt, mely 1686-ban Buda visszavétele után, északi szomszédjával együtt nagyrészt elpusztult. Megmaradt földszinti, boltozott terei a kincstár tulajdonába kerültek és puskaművesek szállásául szolgáltak. 1687 előtt a terület dunai oldalán a Nagyboldogasszony főtemplom, a mai Mátyás templom, gótikus stílusú Szent László kápolnája állt. A puskaművesek szállását 1697-ben ingyen kapta meg a Kamarától Kurz János Ignác alsó-magyarországi kamarai tanácsos, budai kamarai igazgató. Örököseitől 1702-1714 között az állam visszaváltotta a területet, mely puskaporos toronyként került említésre, és valószínűleg a Szent László kápolna romjaira épült rá. A telek keleti oldalán Szent Borbála lőportár állt, melyet egy kis sikátoron át közelítettek meg.  Az utcai részt 1805-ben Esterházy Miklós vásárolta meg, és csatolta a család Tárnok utca 11-13. számú házához. Neoklasszikus stílusú épületük egy ismeretlen nevű építész tervei szerint készült el. Az ingatlan 1896-1898 között herceg Esterházy Pál nádor, majd 1898-1916 között az Esterházy-hitbizomány neve alatt volt nyilvántartva a telekkönyvben. 

    A Tárnok u. 11. sz telken а XIV. században két középkori ház állt, melyek a török hódoltság alatt összeolvadtak. A ház az 1686-os ostrom alatt majdnem teljesen romba dőlt, nem sokkal ezután, 1687-ben Beck budai várparancsnok építtette újjá, aki még ugyanebben az évben eladta herceg Esterházy Pál nádornak.  1908-ban egyesítették utcai homlokzatát a szomszédos 13. sz. házéval és egységes, eklektikus neobarokk vakolatarchitektúrával látták el. A 11. sz. ház kapuját megszüntették és ablakot alakítottak ki a helyén. Ettől eltekintve az épület nagyjából a XIX. század eleji formájában maradt meg 1945-ig.  Az elbontott Tárnok utca 9-11. sz. épületek helyén 1968-ban adták át a Budavári Általános Iskola épületét.[6]

    A Tárnok utca 13. sz. lakóház tervezésébe példa értékűen illesztették be az eredeti boltozatos pincét és a hajdani középkori maradványokat. A ház így méltó példája a történelmi és a modern építészet ötvözésének. A II. Világháború után több alkalommal, 1947, 1952, 1959, történt műemléki feltárás. Ezeket a műemléki feltárásokat figyelembe véve Ágostházi László építész gondos műemlékvédelmi tervei alapján, Gulyás Zoltán tervezte meg 1967-ben a mai épületet. Ennek köszönhető például az is, hogy a Tárnok utca felőli üvegezett kapun keresztül megcsodálhatóak az igényesen felújított középkori ülőfülkék. A jelenlegi épület előtt az Esterházy-palota állt a Tárnok utca 9-11-13-as telkeken. Az egykori Esterházy-palota romépületén 1952-ben Csemegi József és Czagány István végett kutatásokat a KÖZTI megbízásából. Az ingatlanok udvarán hosszú évekig az Országos Műemléki Felügyelőség műhely- és raktárépületei álltak, mely a régészeti kutatásokat megnehezítette. Ennek ellenére a 13. sz. telken ekkor kerültek elő a kapualj középkori ülőfülkéi és ajtónyílásai, továbbá a déli udvari szárny földszintjén és az emeleti középső falban a gótikus kő ablakkeretek. Néhány középkori eredetű boltozat és az épület északnyugati sarkánál emeletmagasságban meglévő armirozása is előkerült. Ugyancsak ekkor váltak ismeretessé az északi udvari szárny földszinti két helyiségének fagerendák közé rakott poroszsüveg boltozatai. Sajnos a kapualjtól északra levő középkori dongaboltozatos helyiség, a déli szárny udvari
 homlokzatán lévő két gótikus ablak, az emeleti középfőfalban lévő kétosztású gótikus ablak, valamint az északi szárny két földszinti helyisége, melyben a fagerendák közé rakott poroszsüveg boltozatok voltak, a vár területén az egyetlen ilyen típusú megoldás, elbontásra kerültek.

    1959-ben ismét sor került a Tárnok utca 9-11-13. sz. ház II. Világháború után megmaradt romjainak építéstörténeti kutatására, Gerő Győző és G. Sándor Mária által, a Budapesti Történeti Múzeum megbízásából, akik a Fővárosi Műemlékfelügyelőség muzeológusai voltak. Az egész terület műemléki, várostörténeti feldolgozását, Bánrévy György és Kovács Lajos gyűjtésének felhasználásával, Czagány István végezte el. Műve értékes összefoglalása mindannak, ami ezeken a telkeken 1945 után még megmaradt. 

    Ekkor ”zártsorú, U alakú beépítésű, egyemeletes lakóház romjai, jelentős középkori maradványokkal állt a telken. A jelenlegi épület helyén a középkorban is egy ház állott. A Haüy féle 1687-es helyszínrajz a mai romépület helyét a 314-es számmal jelöli. A terület első beépítése a XV. sz. elején történhetett, amikor oda egy egytraktusos egyemeletes lakóépületet emeltek, amely az udvar felé egy északi rövidebb és déli hosszabb szárnyból állt. Az 1500-as évek táján nagyobb méretű átalakítást végeztek az épületen, mely alkalommal a kapualjból nyíló eredeti bejárati ajtókat elfalazták és az ülőfülkéken keresztül vágtak új ajtónyílásokat. Ekkor készülhettek az utcai homlokzat üzletajtói és ablakai. A török időkben az épületen csupán kisebb átépítések történtek. Az 1686-os ostrom alkalmával aránylag nem sokat szenvedett, mert földszintje és emeletének egy része épségben megmaradt. Az ingatlant 1688-ban Esterházy Pál nádor veszi meg. Családja birtokában marad 1945-ig. Az 1696-os budai Zaiger számozása szerint a mai épület akkor a 235-ös számú ház volt. A ház régebbi eredeti maradványaira vonatkozólag a következőket jegyzi: „No 235. Ain Haus an dem Haubt Platz hat im gesicht 13 clf. 3 sch. und an der linckhen 38 clf. 4 sch. Hat vüll guets gemeür, gwölber und Kellez. Fürst Paulus Esterházi Palatinus in Ungarn. „Egy 1743-as leírás szerint az udvari északi szárny még nem állott, viszont az udvar keleti felében elpusztult épületrészeket láttunk jelezve. Az épület az 1786-os számozás szerint 201-es volt. A romépületet a középkori részletek felhasználásával még a XVIII. sz. első felében újjáépítették. Ezzel egy időben bővítették ki az utcai részt kéttraktusossá és emeltek az udvari szárny fölé egy emeletet. Ekkor készült a mai lépcsőház is. A XVIII. század második felében a házon kisebb átalakításokat végeztek, a XIX. században pedig fokozatosan kiépítik az udvari északi szárnyat. Az 1853-56 közötti számozásnál a mellette levő mai 11-es számú házzal együttesen a 192-es számon szerepel. Az 1908-10 közötti időben történő átalakítás alkalmával utcai homlokzatát a szomszédos 11-es épülettel közös neobarokk vakolat-architekturával látták el. Az északi, szabadon álló tűzfalát 1940-ben ugyancsak vakolat-architekturával díszítették. Az 1944-45-ös háborús cselekmények során az épület nagy károkat szenvedett. Emeleti és földszinti helyiségeinek jórésze elpusztult vagy megrongálódott. Ez alkalommal került elő középkori architekturájának egy része. Homlokzata 1944 előtt négytengelyes volt, balról a második tengelyben kosáríves kapunyílással. A kaputól északra lévő földszinti homlokzaton korábban előkerült középkori, gótikus részletek az újabban történt ideiglenes jellegű átépítés folytán elpusztultak.”[7]

    „Ma három ház áll az Esterházy palota helyén: a Tárnok utca 7, 9-11. és 13. Egy lakóház, a budavári iskola és ismét egy lakóház. A háború előtt Esterházy Pál herceg szintén három házból álló rezidenciája volt itt. Kívülről nem volt hivalkodó, hogy belül milyen lehetett, azt kevesen tudják. Néha láttuk a herceg nagy fekete autóját a középső ház portáján kijönni. Legtöbbször a titkára kísérte. 1938-ban tudtuk, hogy a palota vendége Pacelli bíboros, a pápai legátus, aki az Eucharisztikus Kongresszusra jött Magyarországra. Ragyogott akkor Budapest. Fényes ünnepségek, ünneplő magyarok. Nem gondoltunk arra, hogy lassan beborul az ég felettünk. A második világháború felhői gyülekeznek. Pacelli bíborosból XII. Pius pápa lett. Nagyon nehéz időkben viselte ezt a tisztséget. Lassan kúszott felénk a háború réme. Budapestre is nehéz napok jöttek. Gyakori bombázások. Hol itt, hol ott szállt fel a fekete füst, égett valami. 1944 telén már tudtuk, hogy nem kerülhetjük el Budapest ostromát. A Várra dobott bombák kitárták a csendes palota titkait. A Tárnok utcát úgy elborították a romok, hogy egy bicikli sem tudott volna elmenni az út közepén. A herceget most már közelről is megismerhettük, hiszen a Tárnok u. 10. sz. alatt a mélypincében vasárnaponként szentmise volt, csaknem az egész Ostrom alatt. Itt találkoztunk vele. Sőt, később a romtakarításnál együtt lapátoltunk és beszélgettünk. Az oroszok minden élelmet elvittek tőlük, még a párnát is a fejünk alól. Gondolom, közpréda lett a ház is. Később a hatóság keresni kezdte az értékeket a romok alatt. Úgy emlékszem, ez akkor volt, mikor Esterházyt elítélték a Mindszenty- perben. Ahol most az orvosi rendelő van, hatalmas bombatölcsér volt. Annak a fenekén találták meg az összetört ládákban azokat a kincseket, amiket nemégen az Iparművészeti Múzeumban kiállítottak.”[8]

    Az Esterházy család a Salamon nemzetségből eredő hercegi és grófi ranggal rendelkező régi magyar főnemesi család, amely a 17. századtól meghatározó szereppel bírt a magyar történelemben. Tagjai nádori, érseki, országbírói, miniszteri, illetve miniszterelnöki rangot is betöltöttek, Esterházy Péter pedig nemzetközileg elismert Kossuth-díjas író volt. Az Esterházyknak három fő ágát különböztetjük meg: a fraknói, a cseszneki és a zólyomi. Az évszázadok során a család hatalmas vagyonra tett szert, amelyből európai hírű várakat, kastélyokat, uradalmakat építettek, illetve gazdag műgyűjteményt hoztak létre. A családi gyűjtemény kialakítását Esterházy Miklós nádor, 1583-1645, kezdte meg, majd fia, herceg Esterházy Pál nádor folytatta. Hadizsákmányként, ajándékként kerültek a családhoz értékes ötvös-, érem-, ékszer- és textiltárgyak, például a Losonczy-féle reneszánsz díszkancsó és tálja, II. Lajos király kardja, Mátyás király mentéje, Thököly Éva menyasszonyi ruhája, Kapisztrán Szent János és Sobieski János lengyel király olvasói is.

    A kincstár anyagának kettéválása a Tanácsköztársaság idején következett be, amikor 1919 március 22-én, egy nappal az új rendszer megalakulása után, szovjet mintára döntést hoztak a nagy magánvagyonok államosításáról. A főúri magángyűjtemények begyűjtését a Műkincseket Társadalmasító Bizottságra bízták. Fraknón április 1-jén zárolták az Esterházyak magánvagyonát. Néhány nappal később egy Budapestről érkezett szakmai bizottság a tárgyak egy részét becsomagoltatta, és a fővárosba szállíttatta. Miután júniusban a Műcsarnokban kiállításon mutatták be az elvett főúri javakat, a tárgyak az Iparművészeti Múzeumba kerültek. A kommün bukása és a műtárgyak köztulajdonba vételét előíró rendelet hatályvesztése után is maradtak a kincsek a múzeumban. 1919 szeptemberében Fraknó osztrák terület lett, ezért az Esterházy-hitbizomány tulajdonosa az Iparművészeti Múzeummal letéti szerződést kötött 1920 februárjában. A hitbizomány következő tulajdonosa Esterházy V. Pál, 1901–1989, 1923-ban megújította a szerződést. A műtárgyak a herceg tulajdonában maradtak, aki tartós letétbe helyezte őket a múzeumban, de bármikor lehetősége volt ezt felmondani, és a kincseket elszállíttatni. 1942-ben a háborús helyzet súlyosbodása miatt az Esterházy-kincstár kiállítását is lebontották, és a tárgyakat átszállították a Nemzeti Múzeumba, ahol zárt fémládákba helyezték őket bombabiztos óvóhelyen. Mivel a második világháború alatt, 1944 márciusától a szövetséges hatalmak bombázni kezdték Budapestet, majd az év őszétől a Vörös Hadsereg elérte a keleti országrészt, a háború pusztításaitól való félelem miatt Esterházy Pál herceg, hogy a kincsek biztonságosabb elhelyezését szorgalmazza, a letéti szerződést az Iparművészeti Múzeummal felfüggesztette. 1944 november 29. és 1945 december 4. között a múzeumi ládákból a herceg ládáiba átcsomagolt anyagot átszállították a Tárnok utca 9-13. szám alatti Esterházy-palota pincéjébe, ahol ekkor svéd és svájci diplomáciai képviselet is működött, ezért a herceg úgy gondolta, hogy a kincsek itt biztonságosan átvészelik a háborút. 1945-ben, a budai vár drasztikus ostroma során azonban az Esterházy-palota is súlyos bombatalálatokat kapott. A pince boltozatai beszakadtak, beomlottak. Mivel az elszállításkor a fémládákból faládákba pakolták át a műtárgyakat, amelyek így védtelenek voltak, a beomló törmelék darabokra törte a sérülékenyebb elefántcsont-, üveg- és porcelántárgyakat, az ötvösművészeti alkotások össze-vissza horpadtak, megrongálódtak, a nyergek, textilek a sárban bomlani kezdtek. A háború után a kincsek 1949-ig a romok alatt rejtőztek, hollétükről nagyon kevesen tudtak, mert Esterházy Pál herceg, látva az ország gyors szovjetizációját, attól tartott, hogy amennyiben a tárgyak előkerülnek, azonnal államosítás lesz a sorsuk. Végül, amikor 1948 decemberében értesítették, hogy a főváros megkezdi a romok eltakarítását, jelezte a hatóságoknak, hogy a pincében műtárgyak lehetnek. Az 1949 januárjában meginduló régészeti feltárást ezért karhatalmi felügyelet mellett végezték. Mire a roncsolt állapotú kincsek január második hetében előkerültek, Esterházy Pál herceg már börtönben volt. Esterházy Pált 1948 december 26-án törvénytelenül letartóztatták, majd 1949-ben a Mindszenty József bíboros és társai ellen indított koncepciós per negyedrendű vádlottjaként tizenöt év fegyházbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Szabadulása után 1956-ban Svájcba emigrált. A kincseket a hitbizományok megszüntetéséről szóló 1949. évi VII. törvény alapján államosították, ám az Esterházy Magánalapítvány szerint a műtárgyakat 1949-ben jogi okok miatt nem vette, nem vehette tulajdonba a magyar állam, noha azok ténylegesen közgyűjteményi őrizetben maradtak a mai napig.

    Az Esterházy Privatstiftung (Magánalapítvány), mint az utolsó Esterházy herceg, V. Esterházy Pál, aki az Esterházy hitbizomány utolsó birtokosa volt, jogutódja a magyar kormány képviselőivel folytatott tárgyalásokat a Fraknói Kincsek tulajdonjogáról, majd 2016-ban közigazgatási úton nyújtotta be kérelmét a kincsek visszaszolgáltatására. 2017 elején polgári pert is indított a magyar állammal és társaival, többek között az Iparművészeti Múzeummal és az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft.-vel, szemben. Az Esterházy Magánalapítvány sokmilliárdos értékű gyűjteményt szeretne visszakapni a magyar államtól. A perek közvetlen előzménye volt, hogy az Iparművészeti Múzeumból az Esterházy-kincsek egy részét 2016 végén a fertődi Esterházy-kastélyba szállították. A magánalapítvány a tulajdonjog megállapításán túl azt szeretné elérni, hogy ezek a kincsek Budapesten maradjanak. Az Eszterháza Központ e kincseket a mai napig nem mutatta be a nagyközönségnek, így felvethető, hogy mennyiben sérült a muzeális intézményekről szóló törvénynek az az alapelve, amely a kulturális javak megismerhetőségét írja elő. Az Esterházy család több budapesti kiállításon bemutatta a gyűjteményt, elsőként 1876-ban, majd 1884-ben az Iparművészeti Múzeumban megrendezett ötvösművészeti tárlaton, aztán az 1896-os millenniumi kiállításon is. Az 1876-os és az 1884-es kiállítás abból a szempontból különösen lényeges, hogy a tárgyakat ekkor egyenként le is fotózták, mégpedig a korszak két neves fotográfusa, Klösz György, 1876-ban, és Weinwurm Antal, 1884-ben, dokumentálta a remekműveket. Ezek a fényképek nagyon értékessé váltak, hiszen megőrizték a kincstár 20. századi megrongálódása előtti állapotát, és jó néhány műtárgy már csak ezekről a képekről ismerhető meg. Esterházy Pál ellenszenvvel nézte a nácizmus hazai térhódítását, a zsidók egyre nagyobb mértékű jogfosztását. Amikor 1944 március 19-én a német csapatok bevonultak Magyarországra, a Sztójay-kormány idején Esterházy Pálhoz forduló Keresztény Nők Szövetségének 100 000 pengőt adott, hogy segítse az irgalmas nővérek oltalma alatt álló üldözött gyermekeket. A várban több lakást alakítottak ki a gyermekek elhelyezésére.[9] 1944 április közepétől megkezdődött a zsidó emberek gettókba gyűjtése, kötelezték őket a sárga csillag viselésére, áprilisban pedig megkezdődtek a deportálások. 1944 júliusáig 445 ezer magyar embert, a magyar hivatalnokok segítségével és a magyar rendőrség és csendőrség aktív részvételével lengyelországi megsemmisítő táborokba deportáltak. A deportálásokat Magyarországon megelőzte a Numerus Clausus, a zsidótörvények és a katonai munkaszolgálat. A nyilas hatalomátvétel idejére, 1944 október 16-ra, a vidéki zsidóságot már deportálták. Ekkor honvédségi zsidó munkaszolgálatban 150 ezer, Budapest területén pedig 200 ezer ember volt az úgynevezett csillagos házakban. A budapesti gettó 1944 novemberi felállítása után a gettón kívül eső csillagos házak lakóinak is a gettóba kellett költözniük. 1944 őszén a Tárnok utca 9-13. épületbe Pestről ideiglenesen átköltözött a svájci és svéd nagykövetség egy kihelyezett részlege. A lakosság körében Svájc-ellenes hangulat uralkodott, mert a svájciak viselkedését „zsidóbarátként” értelmezték, ezért ezzel nagy kockázatot vállalt Esterházy, de egyben védettséget is jelentett a palota és családja számára. Carl Lutz 76 lakóházat nyilvánított svájci védelem alatt állónak Budapesten. Raul Wallenberg, svéd diplomata és Carl Lutz, svájci diplomata védlevéleikkel, védőútleveleikkel zsidók ezreinek életét mentették meg.  Ennek ellenére több száz svédek által védett embert elhurcoltak a nyilasok, megkínoztak, majd a Dunába lőttek. Budapesten végül a Vörös Hadsereg bevonulása szüntette meg a zsidók elleni nyilas terrort. Amint bezárult az ostromgyűrű Budapest körül, 1944 decemberében, Esterházy felajánlotta az Ottrubay családnak is a palotája alatti pince védelmét, Ottrubay Melinda prímabalerinával a háború után összeházasodtak. Az Esterházy-palota pincéi mintegy tíz méterre a föld alatt voltak találhatóak. Több boltozatos pincerészből álltak, tíz kilométer hosszú, hévizektől kivájt, természetes, föld alatti barlangrendszerként terültek el. A Várhegy belsejét a középkor óta használták védelmi célokra. A föld alatti labirintus közepén forrás buzogott, amely nemcsak hogy megkönnyítette a „föld alattiak” életét, hanem többekét meg is mentette, hiszen a városban sok embert eltaláltak a gránátszilánkok, akik vizet keresve az utcán bolyongtak.[10]

    A jelenlegi Tárnok utca 13. sz. ház, mely ezekre a boltozatos pincékre épült, legismertebb egykori lakója a bányászból lett színész, Avar István volt. Emléktáblája a ház homlokzatán található. 1991-ben a ház jobb oldalán, az akkor megnyitott népművészeti üzlet kialakítása miatt, az eredeti két homlokzati ablakot az üzlet bejáratává alakították, a beton virágtartót elbontották, így alakítva a földszinti lakás egykori hálószobáját üzlethelyiséggé. Az átalakítás terveit Gulyás Zoltán készítette. Az üzletet Boszorkánykonyha, Parasztromantika, majd Dorka folklór néven azóta is üzemelteti Éva, a ház egyik lakója. Az ajtó belső fogóján a mai napig látható a névadó a seprűjén repülő boszorkány, fakanállal a kezében. 

    Ezúton szeretném megköszönni odaadó és segítő együttműködését, beszélgetéseinket a ház lakóinak, akik a kutatási anyag és a programok létrejöttét segítették. Nagyon köszönöm Éva, József, Attila, Ilona, Beáta!

    Tudsz valamit erről a házról? Oszd meg velünk a budapest100@kek.org.hu email címen!

    A ház programjai

      • 12:00 - 19:00
         
        Kiállítás
        Kiállítás a ház történetéről

      • 12:00 - 19:00
         
        Kiállítás
        Kiállítás a ház történetéről

      • 12:00 - 12:30
         
        Koncert
        Égzengés rézfúvós kamarazenekar koncertje

        Programváltozás: Schön György koncertje a Tárnok utca 7. alatt lesz 13:00 órától

      • 16:00 - 16:30
         
        Előadás
        Szemezgetések Esterházy Péter novelláiból

      • 17:00 - 18:00
         
        Koncert
        Osztrák Intézet kórusa

        A Tárnok utca 13.-mal szemben

      • 18:00 - 19:00
         
        Koncert
        Hundalú zenekar koncertje

        Latinos dallamok A Tárnok utca 13. melletti kis téren

      • 14:00 - 14:30
         
        Előadás
        Versek a 70-es évekből

      • 15:00 - 15:30
         
        Koncert
        Városminor Kamarakórus koncertje

        A Tárnok utca 13.-mal szemben

      • 18:00 - 19:00
         
        Koncert
        Creme de la Pop zenekar koncertje

        A Tárnok utca 13. melletti kis téren

      • 17:00 - 18:00
         
        Song Factory Budapest énekkar

    Források

    1. Főváros Tanácsa Végrehajtóbizottságának VIII. Városrend. és Ép. Műemlékfelügyelőség Osztálya, 1966. március 16.
    2. Főváros Tanácsa Végrehajtóbizottságának VIII. Városrend. és Ép. Műemlékfelügyelőség Osztálya, 1966. március 16.
    3. Reimholz Péter szövege. Elhangzott 2008. január 8-án a MOME nagytermében kreditpontokért szervezett előadáson. [link]
    4. A FŐBER weboldala. [link]
    5. Benda Judit: Patikusok és patikák a későközépkori Budán. Tanulmányok Budapest Múltjából 45. (2020) pp. 18–19.
    6. Feltöltés alatt.
    7. Feltöltés alatt.
    8. Joanovitsné Imre Ilona: Emlékek az Esterházy palotától a Táncsics Mihály utca végéig. Budavári emlékek és emlékezések, Várbarátok köre, 2016
    9. Feltöltés alatt.
    10. Hannah Molden: Griff és rózsa (Esterházy Pál és Ottrubay Melinda, egy hercegi pár története). Elektra Kiadóház, 1999

    Házak a közelben