Úri utca 48-50. [Berényi-Zichy-palota] lakóház

A Berényi–Zichy-palotaként ismert, középkori alapokon álló, különleges német barokk díszítésű kapuval ellátott épület Albert Kázmér herceg magyar helytartó palotájaként, később hadtestfőparancsnokságként, majd honvédelmi miniszteri rezidenciaként is szolgált. A második világháborúban elpusztult nyugati szárny helyén épült modern társasházban élt Lengyel József író, és a házat tervező építész, Török Ferenc is.

Gótikus és barokk nyomok
A különleges barokk főhomlokzatával csalogató épületen a művészettörténeti korszakok és a funkcióváltozások széles skáláját követhetjük nyomon. A területen a 14. században épülhetett fel két különálló, gótikus lakó- és üzletház, bár a déli épületrész alatt húzódó pince román kori kőboltozata még korábbi építési periódusra utal. A két ház közül a déli (Úri u. 48.) lehetett a régebbi, a középkori maradványokat gótikus ülőfülkesorai, illetve a déli homlokfalában befelé buktatott szellőzőablak (amely az üzlethez tartozó tárolóhelyiség funkciójára utal) őrzik. A kapualj eredetileg sík mennyezettel rendelkezhetett, a ma látható kő dongaboltozat a 17. századból származik.[1] A déli épület másik érdekessége a főhomlokzaton fennmaradt gyalogos-, illetve lovaskapu maradványa, melyek közül az utóbbi záróköve török eredetűnek bizonyult, így jól mutatja, hogy a kereskedelmi funkció (az áruk lovaskocsin való beszállítása) sokáig fennmaradt. Az északi épületrész (mai Úri u. 50.) valószínűleg szintén a 17. századból származó, dongaboltozattal ellátott kapualjának déli falában feltárt középkori ablaknyílás elhelyezkedéséből arra lehet következtetni, hogy a kapualj helyén eredetileg utca húzódott: ezen az ablakon keresztül történt az üzletből a vevők kiszolgálása. Az északi falban látható gótikus ajtókeret pedig már egy nagyrészt a mai 52. számú ingatlan területére nyúló épülethez tartozhatott.[2]

Úri utca 48-50. (1941-1942)
Kép forrása: FSZEK – Budapest Gyűjtemény [HUNGARICANA] [leltári szám: bibFSZ01488219]

Úri u. 48. sz. kapualjának déli ülőfülkéi
Kép forrása: Marosi Ernő (szerk.): Magyarországi művészet 1300-1470 körül. 2 kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1987. p. 189. [ARCANUM]

A régi, bástya felőli nyugati szárnyépület (a mai Tóth Árpád sétány 30. területe) – amely a II. világháborúban nagyrészt megsemmisült – eredetileg községi raktár és kútház lehetett, amely a várfalat védő katonák számára az iváshoz és tűzoltáshoz szükséges vizet biztosította. A 17. század végén már valószínűleg a lakóház része lett[3] gazdasági épületként. Az egészen az 1950-es évekig megmaradt vörösmárvány lóetető kagylók arra engednek következtetni, hogy lóistállóként funkcionálhatott.[4]

A Vár 1686-os ostroma során a középkori épületek jelentős károkat szenvedtek, az emeletük elpusztult, de a földszinti falazat boltozatainak nagy része, illetve a pince fennmaradt.[5] A két telket 1696-ban ingyen kapta meg a kamarai adminisztrációtól Georg Prunner tanácsos. A középkori maradványok felhasználásával a 18. század elején a telek egy részén új épületet húztak fel, ami az 1723-as nagy budai tűzvészben sértetlen maradt, míg a telek másik felén ekkor egy szinte üres házhely volt.[6] A török hódoltság időszakát követően a Budavár előkelőségeinek otthont adó „Herren Gasse / Herrn gassen” (Úri utca)[7] 38-39. számú telkein álló[8] ház barokk eleganciáját a 18. század közepén nyerte el, ekkor egyesült a két (mai 48. és 50. szám alatti) épület és a déli, reneszánsz stílusú udvari szárny. A Várban egyedinek számító német barokk díszítésű kőkeretes főkapui, valamint szemöldökpárkányokkal ellátott emeleti ablakai által 12 tengelyre osztott homlokzata máig az utcakép jellegzetes eleme. Ehhez hasonlatos homlokzatdíszítés a Várban csak a Táncsics utca 21-23. szám alatt található, amely egyébként szintén a Zichyek tulajdonában volt.

A két utcafronti épületrészhez az idők folyamán három udvari szárny épült: az említett déli, reneszánsz szárnyhoz később egy északi, barokk és egy nyugati, copf stílusú társult. Az udvar teljes körülépítése 1763-1810 között történt meg. Az épület 1905-ben esett át egy jelentős átalakításon, amely a barokk architektúrát jelentősen módosította.[9] Ezt követően a II. világháború idézett elő olyan mérvű pusztulást a házon, hogy az ’50-60-as évekre jelentős mértékű műemléki helyreállítás, valamint az épület nyugati szárnyának újjáépítése vált szükségessé.

Nemesi palota: lakók a Zichy-, Berényi-, Habsburg- és Péchy-családból
A területen álló egyik középkori épület első ismert tulajdonosa Hintenausz Farkas lehetett 1499-1510 között. A következő adat a török hódoltság utáni időszakból áll rendelkezésre: 1698-ban Prunner György kamarai tanácsos az itt található két romépületet ingyen kapta meg.[10] Tőle az ingatlanokat 1737-ben vásárolta meg 2000 forintért Zichy (II.) Miklós szabolcsi főispán felesége, gróf Berényi Erzsébet,[11] akik leginkább óbudai kötődéseikről ismertek. Erzsébet saját korában művelt asszony hírében állt, 63 éves korában, férje halála után tanult meg görögül, és gazdag könyvtári gyűjteményre is szert tett, amit aztán a kiscelli trinitárius szerzetesekre hagyományozott.[12]

Albert Kázmér szász-tescheni herceg (1795 körül)
Kép forrása: WIKIMEDIA COMMONS [JdH]

A ház alig 30 évvel később, 1763-ban tízszeres áron (20 000 Ft) a Magyar Királyi Udvari Kamara tulajdonába került, s Albert Kázmér szász-tescheni herceg kormányzói palotájaként funkcionált.[13] Albert pozsonyi palotájának 1763-as földrengésben való elpusztulását követően érkezett Budára. Nem sokkal később, 1766 áprilisában házasságot kötött Mária Krisztina főhercegnővel, Mária Terézia legkedvesebb leányával. És hogy méltó legyen a főrangú hölgy kezére, különféle címeket is kapott, így vált 1765-ben Magyarország „ideiglenes” – de végül 15 évre szóló – helytartójává, majd 1766-ban főparancsnokává, s megkapta a legmagasabbnak számító magyar kitüntetést, a Szent István-érdemrendet. Bár a Helytartótanács székhelye, a magyar főváros ekkor Pozsony volt, a Hétszemélyes Tábla ülésein való elnökölési feladatai Budához kötötték. Feleségével még az esküvő évében Budára utazott, ahonnan a környező városokba (Vác, Gödöllő) is látogatásokat tettek. Albert különösen műgyűjtő, művészetpártoló tevékenységéről ismert, a bécsi Albertinát, a világ egyik legnagyobb grafikai gyűjteményét is ő alapította, de nevét őrzi Budapest Albertfalva városrésze is.[14]

Az ingatlan ezután 1772-ben öröklés útján került Orczy József zempléni főispán feleségéhez, Berényi Borbálához, mely tényt 1813-ban vezették telekkönyvbe. Ezt követően gróf pécsújfalui Péchy Gábor septemvir (hétszemélyes bírói tábla tagja) neje, Majthényi Katalin 48 000 forintért vásárolta meg az épületet. 1821-ben egy újabb tulajdonosváltás következett, Wilhelm Metzner („Edler von Deteg”) vásárolta meg azt 64 000 forintért, mígnem 1830-ban újra a Péchyek tulajdona lett az ingatlan: özv. báró Heus Józsefné Péchy Alexia a korábbi áron vásárolta meg a palotát. 1854-ben Kecse Péterhez került árverés útján, 12 000 forintos vételi áron.[15]

Tersztyánszky Károly vezérezredes
Kép forrása: DKA OSZK

A hadügyi szál: hadtestparancsnoki palota – honvédelmi miniszterek rezidenciája
A 19. század második felében a ház kincstári tulajdonba került,[16] majd a levéltári források tanúsága szerint a budai hadtestparancsnokság palotájaként funkcionált. Gróf Pejacsevich Miklós, a félkezű hadtestparancsnok 1890-ben bekövetkezett haláláig szolgált itt,[17] majd őt a IV. hadtestparancsnokságot vezető Lobkowitz Rudolf herceg (1840-1908) követte.[18] 1902 decemberében a palotához köthető halálhír járta be a pesti lapokat: a parancsnok gazdasági írnoka, Boldinger Károly felakasztotta magát munkahelyén attól való elkeseredésében, hogy a munkájában elkövetett sorozatos hibák következtében Lobkowitz ki akarta őt küldeni egyik morvaországi birtokára, családjától távol.[19] 1912-ben nádasi Terstyánszky Károly vezérezredest – aki az osztrák-magyar haderő egyik legmagasabb rangú magyar származású tábornokaként is ismert – nevezték ki a IV. hadtest élére, amellyel a világháborúban is harcolt. Terstyánszky Wekerle Sándor korábbi miniszterelnökkel, az Országos Kaszinó igazgatójával, személyes jó barátjával és szomszédjával a bástyán rendszeresen tett reggeli hosszú sétáik keretében vitatta meg például a „kaszinó-affér” néven elhíresült ügyet,[20] mely végül Szmrecsányi György ellenzéki képviselő párbajra hívásával végződött.[21]

Az 1920-30-as években a honvédelmi miniszter rezidenciája lett a palota. 1923-29 között gróf Csáky Károly lakott itt,[22] őt 1929 és 1934 között Gömbös Gyula (1929-32 között honvédelmi miniszter, majd 1936-ig miniszterelnök) követte.[23] Gömbös második feleségével, horogszeghi Szilágyi Erzsébettel élt itt az asszony otthonukban tragikus hirtelenséggel bekövetkezett 1933-as haláláig. A miniszter dolgozószobájának reprezentativitására sajtófőnöke, Antal István emlékszik vissza, „Colleoni-s szoba”-ként emlegetve (Verrocchio Colleoni zsoldosvezérről kicsinyített lovasszobor-másolata díszítette a helyiséget). A visszaemlékezések szerint

Gömbös harmadik házasságakor (első nejét, Greta Reichertet véve el újra) a Sándor-palotába költözött, ekkor már miniszterelnökként.

Úri utca 48-50.
Kép forrása: Horváth Henrik: Budapest művészeti emlékei – Magyarország művészeti emlékei 2. Műemlékek Országos Bizottsága, Budapest, 1938. Képes táblák [ARCANUM]

Háború utáni újjáépítés – a ház a szocializmusban és ma
Az épület az 1944-45-ös ostromban súlyos sérüléseket szenvedett, a Tóth Árpád sétány felőli nyugati szárny, valamint az északi (Úri u. 50.) és déli (Úri u. 48.) szárny nyugati végei nagyrészt elpusztultak. Az 1950-ben lezajlott állagmegóvást követően az Úri utca felőli épületszárnyak helyreállítása 1966-ig megtörtént. Az épület belső felosztását módosították, a korabeli igényeknek megfelelő lakásokat alakítottak ki (a földszinten 5, az emeleten 6 lakást). A műemléki helyreállítás során fontos szempont volt a két kapualj középkori elemeinek feltárása és bemutatása, valamint a barokk homlokzat 1944 előtti állapotának helyreállítása. A helyreállításnak áldozatul estek egyrészt állapota, másrészt a tervezett új nyugati szárnyhoz való illeszkedés biztosítása érdekében az északi épületszárny barokk lépcsőháza, illetve a csekélyebb értéket képviselő, déli szárnyban lévő kétkarú lépcső – helyükre vasbeton szerkezetű lépcsők kerültek. Az épület további különlegességének, a vári lakóházakban megőrződött egyetlen reneszánsz homlokzatnak (amely a 46. számú telken található udvarra néz) megőrzését a helyreállításnál szintén figyelembe vették.[25]

1967-ben a háborúban lerombolt, majd a pince kivételével elbontott nyugati épületszárny helyére egy öröklakásos, 11 lakásból álló háromemeletes OTP-lakóház épült, amely a szomszédos Úri utca 44-46., valamint Tóth Árpád sétány 29. és 30. alatt álló épületekkel közös helyrajzi számon került bejegyzésre, ugyanazon tervezők munkájaként. Ebben az épületszárnyban élt a ’70-es évek közepétől haláláig Török Ferenc, az új épületszárny egyik tervezője, Ybl- és Kossuth-díjas építész, a nemzet művésze, a BME Középülettervezési Tanszékének egykori egyetemi tanára, a 20. század magyar templomépítészetének fontos alakja. Itt jutott komfortos kétszoba-konyhás lakáshoz élettársával, Margittay Ilonával például Lengyel József is, a több mint három évtizedes emigrációból hazatérő, Gulagot is megjárt író élete végéig. A gyakran „magyar Szolzsenyicinként” is aposztrofált író lágerekben szerzett tapasztalatairól szóló írásai miatt gyakran meggyűlt a baja a pártállami cenzúrával. Élete utolsó évtizedeiben a nyarakat monoszlói házában töltötte, de az év másik felében Ilonával budai lakásukban éltek. Élénk társasági élet folyt itt, többek között megfordult náluk Csoóri Sándor író, Károlyi Mihályné Andrássy Katinka, Duczynska Ilona műfordító, nyelvész, történész, újságíró, Major Ottó író, vagy Jász Dezső hadtörténész.[26] A lakás ma a Petőfi Irodalmi Múzeum vendéglakásaként funkcionál.

Videó forrása: YOUTUBE [Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum]

E ház földszintjén élt továbbá dr. Manojlov László (1896-1980), görögkatolikus pap, hitoktató. A vajdasági származású pap budai kötődése kapcsán megemlítendő az a 18. századig visszanyúló értékes egyházművészeti gyűjtemény, amely családi örökségét a remetekertvárosi Szentlélek-templomra hagyva annak egyik kápolnájában mind a mai napig megtekinthető.[27] Az Úri utca 48.-nak egykor lakója volt Bánk László (1924-1993) rendezőasszisztens, akinek a nevéhez több mint félszáz film kötődik, többek között az ikonikus „Éjfélkor” – az első, 1956-os forradalomról szóló magyar film –, amelynek forgatókönyvét is ő írta.