1/1
Tartalom

    Budapest100 2023

    2023

    2023-ban nem kisebb alkalmat ünneplünk, mint Budapest 150. születésnapját. Ez alkalomból visszatértünk az egyidős házak – most a száz helyett a százötven évesek – köszöntéséhez. A 2022-ben négynaposra bővített városi fesztivál keretében a nyitott házak hétvégéje egy közösségi workshoppal és egy sétanappal gazdagodott 2023. május 11–14. között. Ezen a hosszú hétvégén egy múlttól a jövőig ívelő városi időutazásra invitáltuk a városi közösségeket, amelynek középpontjában Pest, Buda és Óbuda 1873-as egyesítése állt. Felderítettük, milyen volt a város másfél évszázaddal ezelőtt, hogyan fejlődött azóta, és milyen utak állhatnak előtte.

    A Városegyesítés 150. évfordulója kapcsán a házak történetei mellett kíváncsiak voltunk, milyennek látják most a fővárost az itt lakók, vagy éppen milyen jövőképet vizionálnak neki, milyen várost tartanának ideálisnak. Előbbi cél érdekében áprilisban Városvariációk címmel közösségi alkotópályázatot hirdettünk, amelyre Budapest színeit, hangjait és történeteit vártuk. A beérkezett fotókat, hangfelvételeket és szövegeket Csizik Balázs képzőművész, Mizsei Zoltán zenész és Tóth Emese szociológus dolgozták fel.

    Ami pedig a város jövőjét illeti, május 11-én csütörtökön nyílt jövőképalkotó workshopot tartottunk a Kassák Múzeumban. A foglalkozáson különböző korcsoportok (gyerekek, fiatalok, aktív korosztály, idősek) igényei mentén mértük fel a lakhatás, a közlekedés, a szórakozás/pihenés/közösségi élet, valamint az infrastruktúra/egészség/oktatás jelenlegi adottságait. Végeredményként tíz pontban, Budapest Manifesztum címmel fogalmaztuk meg a résztvevőkkel, hogy milyen lenne az ideális fejlődés ezeken a területeken.

    Ugyanezen a napon megnyitóeseményt tartottunk a Szimpla Kert 150 éves épületében, ahol bemutattuk a Városvariációk-pályázat keretében elkészült művészeti alkotásokat. Ezek a Budapest100 teljes hétvégéje alatt megtekinthetőek voltak a helyszínen, és egy kiadványt is készítettünk belőlük.

    A 13. Budapest100 hétvégéjét megelőző pénteken tematikus városi sétákkal vártuk egész nap mindazokat, akik közelebbről is kíváncsiak rá, hogyan alakult Budapest a városegyesítés óta eltelt 150 évben az építészet felől szemlélve. A tizenöt túra egy-egy évtizedhez kapcsolódott, és változatos útvonalakon keresztül mutatta be fővárosunk születését, épülését és a háborút követő újjáéledését egészen a jelenkori tendenciákig.

    A hagyományos nyitott házak hétvégéjét idén olyan házak lakóival, illetve intézmények dolgozóival együttműködve rendeztük meg, akik a Városegyesítés idején épült vagy jelentősen átalakított, és eredeti részleteiket nagyrészt a mai napig őrző házakban élnek, dolgoznak. A hétvégén 50 épületbe szerveztünk 206 önkéntes közreműködésével összesen 431 programot. A programok között szerepelt számos épületbejárás, épülettörténeti és egyéb kiállítás, beszélgetések, előadások, séták, koncertek, zenés programok, gyerekprogramok és egyéb közösségi kezdeményezések, s a lakók sokszor még étellel és itallal is várták a látogatókat. A pénteki Sétanapon túl a hétvégén is megvalósult több mint 60 városi séta, amelyeket önkénteseink tartottak.

     

    Programfüzet

    Partnereink

    Megszólított házak

    Önkéntesek

      Ábrahám Krisztina, Aggod Judit, Ágoston Boglárka, Andódy Dóra, Bácskay Andrea, Balassa Dorottya, Balázs Márta, Bálint Péter, Bálint Valentina Lilla, Balla Judit, Bántai Erzsébet, Bányai Éva, Bártfai Bence, Bartók Boróka, Beke Márton, Bihari Katalin, Biró Bence, Bíró Glória, BME Építészmérnöki Kar hallgatói, Boda Viktória, Bodó Sára Borbála, Bóka László, Bolla Adrienn, Borók Imre, Borókai Fruzsina, Brasnyó Gyöngyvér, Braun Éva, Bródy Italintézet munkatársai, Budapest School Középiskola diákjai, Buzás Kálmán, Czeglédi Nándor, Cziegler Mária, Czigány Enikő, Csákvári Lili, Csala Kata, Csatáry Orsolya, Csernus Erzsi, Csik Veronika, Csíkász Anna, Csomor József, Daken stúdió, Dáni Eszter, Dankovics Rita, Darázs Adrienn, Deák Borbála, Dobosi Mária, Dombovári Márton, Dorfinger Sarolta, Dörnyei Sylvia, Dragon Tamás, Dúll Andrea, ELTE BTK "Kulturális örökség tanulmányok" MA hallgatói, Fáczán Eszter, Farkas Edit, Feid Judit, Fekete Dorottya, Flores Bianka, Fonyódi Anita, Fonyódi Mariann, Forgács Éva, Földváry Gergely, Friedmann Lajosné Ani, Fris Kata, Fullár Zoltán, Gáspár Balázs, Gáspár Borbála, Gasparikné Jóna Katalin, Gellért Bence, Geri Barbara, Gönczi Ambrus, Gutjahr Zsuzsanna, Gyányi Tímea, Gyetvai Gabriella, Gyócsi-Mozga Viktória, György Emese, Győri Kata, Györökné Kiss Szilvia, Hajdu Alexandr, Hámori Fruzsina, Harmath-Gyetvay Enikő, Hauenstein Mátyás, Heiner Anita, Hirsch Annamária, Holczer Ágnes, Holler Zsuzsa, Hornyik Anna, Horváth Andrea, Horváth Andrea Katalin, Horváth Benji, Horváth Dániel, Horvátth Orsolya, Husz József, Huszár Dóra, Iljopulu Eszter, Illich Daniella, Joósz Gabriella, Juhász Bálint, Juhász Emese, Kálmán Dániel, Kátai Ádám, Kele Juci, Kiss Henriett, Kiss Tamás, Kiss Viktória, Kiss Wanda, Kiss-Hodosi Emma, Klinga Nóra, Kollár Róbert, Kolocz Dóri, Kolumbán Zsuzsi, Kóródi Petra, Kovács Anna Franciska, Kovács Anna Luca, Kovács Beáta, Kovács Dominika Sára, Kovács Katalin, Kovács Tamás, Kőhegyi Erika, Kövér Nóra, Közép-Magyarországi ASZC Pesti Barnabás Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola tanárai, Kulcsár Júlia, László Ottó, Latorczai Balázs, Leimeiszter Katalin, Lencsés Ida, Liska Márton dr., Lusánszki-Csomós Anita, Maczó Balázs, Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Budapesti Területi Szervezete munkatársai, Magyary Anna, Major Luca, Maklári-Klekner Mariann, Makláryné Tóth Andrea, Márk Péter, Marlokné Cservenyi Magdolna, Maróthi-Krett Andrea, Máthé Csilla dr., Meiszterics Enikő, Merker Iván, Metz Laura, Milák Szilvi, Miskolczi Lilla, Molnár Attila, Molnár Zoltán, Mucsi Dóra, Nádai Zsófia, Nádosi Márta, Nagy Károly, Nécsei György dr., Nemes Patrícia, Németh Beáta, Nemzeti Örökség Intézete munkatársai, noppa stúdió, Orosházi Enikő, Orova Melinda, Pakot Ágnes, Papp Júlia, Pardi Margit Juanita, Párkányi Gábor, Párkányi Kornélia, Pflum Dorina, Pirity Ádám, Pohankovics Ágnes, Polák Emma, Polgár Ádám, Polinszky Tibor, Pünkösti Ilona, Radvány László, Rákóczi Marianna, Refle-Tatár Barbara, Rohály Gergely, Rostás Nikolett, Salamon Tímea, Sándor Tamás, Sarlós Judit, Sas Bernadette, Saufert Eszter, Schlekman-Virányi Nusi, Séra Natália, Simon Istvánné Éva, Szabó Annamária, Szabó Lívia, Szádvári Lídia, Szarvas Erika, Szász Noémi, Szeift Igor, Szekér Erika, Szél László, Széll Rita dr., Szilágyi Zsuzsa, Szundyné Ihász Erzsébet, Szűcs Virág, Tompa Éva, Torma Tamás, Tóth Mária, Turai Katalin Ráhel, Tűzfalon túl csoport, Ujhelly Anikó, Vadász Ágnes, Valasinyovszki Lilla, Varga Kinga, Varga Olivér, Varga Tamás Ágoston, Varga Zoltán, Viczián Zsófia, VIKEND stúdió, Vincze Zsuzsanna, Volkov Alexandra, Vratarics Adél, Wéber Dóra, Wierzicky Anett, Zétényi Blanka, Zsemberovszky Zita