1/1
Tartalom

    Budapest100 2025

    2025

    Több mint 15 ezer látogató vett részt május 22–25. között a Budapest100-on amely idén 76 ház, intézmény és közösségi kert megnyitásával ünnepelte a város építészeti örökségét és közösségeit. A 15. alkalommal megrendezett, idén a városi zöld nyomában járó fesztivál a belső udvarok, tetőkertek, zöld homlokzatok és közösségi kertek  világába vezette be a látogatókat – olyan terekbe, amelyek élhető várost és közösségeket teremtenek. A fesztivál közösségi erejét mutatja, hogy amilyen lelkesedéssel szervezték az önkéntesek és a KÉK – Kortárs Építészeti Központ munkatársai a fesztivált, a támogató látogatók ugyanolyan elköteleződéssel álltak be mögéjük és a Budapest100 folytatása mögé.

    “Egy ünnep, amely minden évben újra és újra segít szerelembe esni a várossal”

    A fesztiválra idén is több ezer kíváncsi érdeklődő érkezett, akik szeretik városi sétákon, vezetett épületbejárásokon vagy háztörténeti kiállításokon keresztül megismerni és megérteni a várost, amelyben élnek. A résztvevők idén is kivételes és ingyenes kulturális programokon vehettek részt: erkély- és kertkoncerteken, gyakorlatias és szemléletformáló zöldítő foglalkozásokon, gyerekprogramokon, jóga- vagy épp tangóórán. Mindezt olyan terekben – a város különleges panorámáját nyújtó napozóteraszain, közösségi kertjeiben, belvárosi házak példaértékű zöldített belső udvarain –, ahova ritkán nyílik lehetőség belépni.

    Egy új téma: a városi zöld

    A Budapest100 idei programját május 22-én szakmai nap nyitotta, ahol a szervezők interdiszciplináris szemlélettel járták körbe a városi természet szerepét a város ökológiai, társadalmi és kulturális működésében. Május 23-án az első Budapest Fafesztiválon 25 sétán keresztül ismerhették meg a látogatók Budapest fáit, zöldfelületeit, a városi természet örökségét és jövőjét – szakértők vezetésével, a belvárostól a külvárosig.

    Zöldebb udvarok – erősebb közösségek

    A Budapest100 zöldítési pályázatában részt vevő házak nemcsak szakmai figyelmet, de kézzelfogható segítséget is kaptak: az Oázis Kertészet felajánlásával növényeket és kertészeti eszközöket, az Életfa Permakultúra szakembereitől pedig a házak egyedi igényeihez szabott zöldítési terveket, növénycsomagokat és szemléletformáló tudást.

    Közösségi erőből születő fesztivál

    A 15. évforduló különleges év volt – nemcsak a tematika, hanem a háttérmunka szempontjából is. A korábbi évek megszokott kulturális finanszírozási forrásai idén nem álltak rendelkezésre, így a Budapest100 valóban közösségi ünneppé vált: 605 egyéni adományozó összesen 4 124 858 forinttal támogatta a fesztivált, bizonyítva, hogy a Budapest100 összetartó közössége nemcsak a város építészeti örökségét, hanem a fesztivál 15 éves hagyományát is együtt őrzi.

    Jövőre újra találkozunk!

    A Budapest100 idén is bebizonyította, hogy minden ház érdekes és ezúttal azt is, hogy  minden zöld és minden adomány számít. Egy élhetőbb város nemcsak téglákból, hanem történetekből, figyelemből és összefogásból épül.

    A fesztiválról készült hangulatvideó a Budapest100 youtube oldalán megtekinthető.

     

    Programfüzet

    Partnereink

    Megszólított házak

    Önkéntesek

      Adámy Luca, Ábrahám Krisztina, Ádám Zsófi, Alekszej Nikolaev, Árgyelán Ágnes, Árkos Iván, Arutiunian Arina, Asztalos Tímea, Bácskai-Horváth Hajnalka, Bácskay Andrea, Bálint Péter, Balogh Ágnes, Balogh Katalin, Balázsovicsné Szíj Judit, Bán Boróka, Bánlakyné Moravetz Edit, Baranya Péter, Barcza Dániel, Bertalan Nóra, Bihari Katalin, Blaumann Edit, Bodnár Andrea, Bolba Márta, Bordás Veronika, Braun Éva, Budai Krisztián, Csabai Viola, Cserhalmi Marcell, Csertán Tamás, Csatáry Orsolya, Csató Judit, Csegei Judit, Csuvik Gábor, Czermann Katalin, Cziegler Mária, Czvikovszky Kamilla, Dézsi Dániel, Dékány Diána, Dóka Eszter, Dózsa Lajos, Dörgő Boglárka, Dragon Tamás, Ecseki Judit, Egressy Benedek, Enyedy Ágnes, Erlitz János, Erőné Franczizi Adrienne, Esze Tamás, Eszik Veronika, Farkas Renáta, Fazekas Judit, Fekete Csanád, Fekete Dorottya, Fekete Fanni, Fekete Veronika, Fetter Gyöngyi, Filó Luca, Fodor Fanni, Fodor Nikoletta, Fonó Róbert, Fonyódi Anita, Fonyódi Mariann, Forgács Éva, Friedmann Ani, Fris E. Kata, Fullár Zoltán, Fülöp Erika, Gasparikné Jóna Katalin, Gerőné Ladányi Anna, Gláser Tamás, Gláser-Katona Zsuzsanna, Guba Sándor, Gulyás Emese, Gáspár Judit, Gyertyános Júlia, Győrfi Dániel, Gyulai Szilvia, Gyüre Anna, Hajdú András, Hakkel Vanda, Hauenstein Mátyás, Hegyesi Tünde, Hegyi Nóra, Hepp Ildikó, Hoffer Ádám, Hoffer Karolina, Hordós Márta, Horváth Anna, Horváth Eszter, Horváth Gábor, Horváth Klára, Horváth Laura, Horváth Péter, Illés Barbara, Illés Zsuzsanna, Jánosi Ferenc, Juhász Péter, Kaán Kinga, Kádár Tibor, Káldi Kata, Kaposi Barna, Kapui Zsuzsi, Karácsony Iván, Kasztovszky Anna, Kemény Fruzsina, Kelemen Luca, Kerényi Korinna Flóra, Kéry Eugénia, Kisvári Lilla Zsuzsanna, Kiss Etelka, Kiss Mikes Tamás, Kling Ferenc, Kocsiczki Ingrid, Kocsis Mihály, Koczor Ágnes, Koczor Eszter, Kolocz Dóra, Koltai András, Koltai György, Komáromi Csaba, Kovács Andrea, Kovács Ildikó, Kovács Szilvia, Kovács Tamás György, Kovács-Drkukta Krisztina, Kőhegyi Erika, Kőnig Tamás, Kövér Nóra, Krausz Katalin, Kujbus Zsófia, Kutasi Tamás, Lampert Mira, Lantos Regina Laura, Légrády Anna, Légrádyné Kertész Délibáb, Liber Enikő, Ligeti Anna, Limpek Veronika Lídia, Lőrincz Noémi, Lovrity Andrea, Maczák Ibolya, Magó Boróka, Magyari Silvia, Makai Borbála, Majer Júlia, Major Kata, Massány András, Medvigy Édua, Menyhért Júlia, Mihály Regina, Milák Szilvi, Mogyorósi Attila, Molnár Bianka, Molnár Dániel, Molnár Emese, Molnár Marcell, Molnár Rebeka, Molnár Zsófia Helka, Moravetz Edit, Muhari Rita, Nádasi Tibor, Nádosi Márta, Nagy Anikó, Nagy Dániel, Nagy István, Nagy Marcell, Nagy Zsolt, Naszályi Márta, Neuberger Eszter, Németh Éva, Németh Konkrét Gábor, Nemes Patrícia, Nikodém Nóra, Nikolaev Aleksey, Nyers Bernadett, Oláh Gábor László, Ofczianka Rita, Pataki Ferenc, Patay Melinda, Payn Mónika, Perényi László, Petrány Máté, Pocsai Bálint, Polyák Levente, Pongor Soma, Pongrácz Zsuzsanna, Párkány Kornélia, Párkányi Gábor, Ránki Júlia, Ráskai Szabolcs, Rácz Dénes, Révész-Bálint Angelika, Román Zsuzsa, Rosta Gábor, Samu Krisztina, Sándor Bea, Sára-Lukács Csilla, Savós Júlia, Schäffer Zsuzsa, Schreiner Dénes, Sebestyén Ágnes Anna, Sebők Istvánné Anna, Sedró Péter, Simon Debóra, Simon Róbert, Sisa Dóra, Sisák Eszter, Soltis Lilla, Spanyár Judit, Stokkerné Diószegi Zsuzsanna, Szabadi Péter, Szabó Andrea Csilla, Szabó Anikó, Szabó Dániel, Szabó Eszter, Szabó J. Tamás, Szabó Sándor, Szabó Tünde, Szabolcs Tornyossy, Szefcsik Boldizsár, Szefcsik Zsolt, Szefcsikné Nikodém Nóra, Szemenyei Zsuzsanna, Szerepi Hella, Szemerey Anna, Szij Barbara, Szilágyi József, Szlabey Luca, Szalai Krisztina, Szodorai Regina, Szűcs Zsuzsanna, Szentirmai Veronika, Szeift Igor, Takács Rebeka, Tamási Dóra, Tarralbo Lujza, Tarjányi Petra, Tekeres Réka, Tircsi Anikó, Tóth Anita, Tóth Gréta, Tóth Mária, Tölgyesi János, Toró Annamari, Tornyánszki Éva, Török Renáta, Tsvetukhina Mariia, Vadász Ágnes, Valasinyovszki Lilla, Valker Judit, Varga Zoltán, Váradiné Naszályi Márta, Várkonyi Ágnes, Veres Kristóf, Vetter Gyöngyi, Vidákovich Márton, Vincze Adél Veronika, Vinkovits Ágnes, Virányi Nusi, Vonza Edit, Vörös Éva, Weisz Szilvia, Wolf Renáta, Zsoldos Balázs

    Támogatók

      Czékus, Ágnes Bárd, Alexandra Assabiny, Ambrus Éva, Ambrus ÉVA, Andódy Dóra, Andrássy Dorottya, Anikó Juhász, Aranka Sin, Bagi Henriett, Bagi Orsolya, Baker Ildiko, Bakos Éva, Balázs Bálint, Balázs Hajós, Balázs Jenő, Bálint Endre, Balogh Zsuzsanna, Banet Stacy, Bank Livia, Banyó Péter, Bardics Anna, Baricz Imola, Barna Zsófia, Bartal Anna Mária, Bartha Dorottya, Bélteky-Tóth Ágnes, Benedek Ágnes, Benedek Ágnes, Benedek Ágnes, Benedek Hock, Benkhard Borbála, Bereczki Ivett, Berta Lujza, Boer Katalin, Boer Katalin, Bognár Gábor, Bödör Bálint, Budai Boglárka, Budai Krisztina, Bujdosó Attila, Buránszki Nóra, Burány Ákos, Burmeister Zsuzsa, Bürger Nora, Czanik Ágnes, Czermann Kata, Cziegler Mária, Cs. Tímea, Csaba Soós, Csabai Beatrix, Csapo Adam, Csatáry Orsolya, Cseh Attila, Cseh Balazs, Csepely Fanni, Cseremin Katalin, Csernus Eszter, Csík Péter, Csinkov Barbara, Darida Mónika, Dávid Laci, Dénes Erzsébet, Dicső-Erdődi Balázs, Divald Zsuzsanna, Divéki Lili, Dobosi Mária, Doller Gabriella, Dr Klenner-Bobák Erzsébet, Dr Kubinyi Erika, Dr Rácz Kristóf, Éci, Elek Imola, Ellinger Örs, Entz Sarolta, Eperjesi Andrea, Erdei Csilla, Erdész Dávid, Fábián Beri, Fajcsi Roland, Faragó Éva, Farkas Edina, Farkas Edina, Feher Gábor, Fekete Csanád Antal, Fekete Dorottya, Fenyő Eszter, Ferencz Andor, Ferenczy-Faludi Nóra, Forrai Gábor, Friedmann Ani, Gabor Eszter, Gábor Eszter, Gábor Péter, Gács Katalin, Gaspar Julia, Gasparikné Jóna Katalin, Gerlits Judit, Ghyczy Diana, Gombos Zsuzsanna, Gőcze Veronika, Gulyas Emese, Gyárfás Eszter, Gyenes Orsolya Virág, Győrfi Katalin, Gyurcsó Renáta, Hartmann-né Zubek Ágota, Hatalyák Zsófia Gizella, Hauenstein Mátyás, Haviár Ágnes, Héber Vera, Hervay Míra, Hevesi Viktória, Homolyáné Csete Zsófia, Honti Eszter, Horváth Anita, Horvath Balint, Horvath Viola, Horváth-Libárdi Julianna, Hutai Zsófia, Illés Timea, Illich Daniella, Imre Katalin, Imre Szabina, Jándi Péter, Jennifer Walker, Jeszenszky Márton, Jobb Tímea, Jóvér Ildikó, József Mundweil, Juhász Anett, Kacsko Dora, Kácsor Attila, Kalocsay Gergely, Kapcsos Bence, Karinthy Vera, Kasnya Regina, Kata Fris, Kátai Ádám, Kelemen Bíborka, Kéry Eugénia, Kicsiny Györgyi, Király Júlia, Kiss Akos, Kiss Blanka, Kiss Eszter, Kiss Fanny, Kiss Márton, Kiss Renáta, Kiss-Serfőző Evelin, Klaáb Adrienn, Knakker Balázs, Kocsmár Roland, Kolonics Viktória, Koltai Dóra, Kondora Dóra, Kovács Ágnes, Kovács Borbála, Kovács Dóra, Kovács Enikő, Kovacs Gabriella, Kovács Gergely, Kovács Kinga, Kovács Szilvia, Kováts Zoltán Gábor, Kozák Csaba, Kozma Eszter, Kozma Ildikó Júlia, Kővári Istvánné, Kraus Csaba, Kujalek Éva, Kujbus Zsofia, Kunos Linda, Kunz Dorottya, Lantosné Tari Katalin, László Péter, Légrádyné Kertész Délibáb, Lengyel Judit, Lengyel Mária, Lévai Gábor, Liang Xue, Ligosztájeva Annamária, Losonczy Gergő, Luchaninova Iana, Lukács Adél, M Andris, Madaras- Horogh Petra, Major Zsombor, Márta Edit, Marton Bernadett, Marton Rausch, Márton Zsuzsanna, Merai Dora, Mészàros Adrienn, Mészáros Dóra, Mészáros Péter, Meszaros Zoltan, Michaletzky Márta, Michaletzky Márton, Michaletzky Maria, Michelisz Éva, Mihácsi Mónika, Mihályfi-Biró Emese, Miklós Dániel, Mohay Klára, Molnár Borbála, Móra Krisztina, Murányi Anna Zóra, N P, Nagy Anita, Nagy Edit, NAGY IMRE, Nagy Klára, Nagy-Lengyel Orsolya, Nánay Fanni, Nemes Orsolya, Németh Eszter, Ney Krisztina, Olah Gabor Laszlo, Orosz Tamás, Orova Melinda, Országh Erika, Ozin Igor, Őry Júlia, Pál Viktória, Palásthy Dávid Pál, Pap Katalin, Papp Andrea, Pazsiczki Beatrix, Pengő Emese, Persik Tünde, Persik Tünde, Petnehazy Klaudia, Pető Boglárka, Pflum Dorina, Pirity Ádám, Pléh Kamilla, Pogonyi Ildikó, Porkoláb Ildikó, Radácsi Mónika, Rádai Dániel, Radics Ági, Radics Geza, Ramocsai Erzsébet, Randjelovic Ivan, Rangos Bence, Rigó Bálint, Rónay Réka, Rostás Nikolett, Róth Krisztina, Rusz Andrásné, S. Niki, Saly Noémi, Sári Zsolt, Saskőy Márk, Schicke Péter, Schmidt Edina, Schöck Cecília, Sebestyén Ágnes Anna, Sebestyén Anna, Sebők Anna, Sedró Péter, Segesdi Móni, Simon Viktória, Sipos András, Sóki Diána, Solt Katalin, Sólyom Márta, Somogyi Bálint, Soós Tamás, Sömenek Péter, Stadlerné Pásztor Ildikó, Szabados Éva, Szabados Györgyi, Szabadváry Tamás, Szabirova Gulnara, Szabó Dániel, Szabo Gyorgy, Szabó József, Szabó-Kristóf Imola, Szalai Krisztina, Szalai Teréz, Szalasi Orsi, Szalka Zsuzsanna, Szánthó Csaba, Szász László, Szczepaniak Thomas, Szerencsés Rita, Szergejev Zsuzsanna, Szij Barbara, Szilágyi Anna, Szőke Boglárka, Szőke Judit, Szőke Katalin, Szőke Tímea, Sztavropulosz Niko, Szűcs Júlia, Takács Ágoston, Telek Ágnes, Tihanyi Judit Noémi, Tkachuk Anzhela, Tomasz Gábor, Tomor Krisztina, Tompos Zsófia, Torma András, Tóth Enikő, Tóth Györgyi, Tóth Olga, Traubert Jessica, Turai Balázs, Tütő Zsuzsa, Udvarnoky Zsófia, Ugray Berill, Urbán Attila, Urbán Dorottya, Urbán Ildikó, Vályi Csaba, Varga Edina, Varga Gabriella, Várhelyi Judit, Vásárhelyi Tamás, Vass Lili, Vég Zsuzsanna, Veinelt Gyuláné Erzsébet, Veres Tamás, Vida Mónika, Vidákovich Márton, Vincze Miklós, Vincze Zsuzsanna, Vinczi Dóra, Virág Csilla, Viski Noémi, Viszoki Csaba, Vojtek Balázs, Vöő László, Vörös Orsolya, Vukelics Anikó, Wieszt Andrea, Wieszt Margit, Zelenov Yuri, Ziegner Bence, Zimán Adrienn, Zöldi Anna, Zsély Anna, Zsitvai Kata, Zsuzsanna Hodován