1/1
Tartalom

    Budapest100 2023

    2023

    2023-ban nem kisebb alkalmat ünneplünk, mint Budapest 150. születésnapját. Ez alkalomból visszatértünk az egyidős házak – most a száz helyett a százötven évesek – köszöntéséhez. A 2022-ben négynaposra bővített városi fesztivál keretében a nyitott házak hétvégéje egy közösségi workshoppal és egy sétanappal gazdagodott 2023. május 11–14. között. Ezen a hosszú hétvégén egy múlttól a jövőig ívelő városi időutazásra invitáltuk a városi közösségeket, amelynek középpontjában Pest, Buda és Óbuda 1873-as egyesítése állt. Felderítettük, milyen volt a város másfél évszázaddal ezelőtt, hogyan fejlődött azóta, és milyen utak állhatnak előtte.

    A Városegyesítés 150. évfordulója kapcsán a házak történetei mellett kíváncsiak voltunk, milyennek látják most a fővárost az itt lakók, vagy éppen milyen jövőképet vizionálnak neki, milyen várost tartanának ideálisnak. Előbbi cél érdekében áprilisban Városvariációk címmel közösségi alkotópályázatot hirdettünk, amelyre Budapest színeit, hangjait és történeteit vártuk. A beérkezett fotókat, hangfelvételeket és szövegeket Csizik Balázs képzőművész, Mizsei Zoltán zenész és Tóth Emese szociológus dolgozták fel.

    Ami pedig a város jövőjét illeti, május 11-én csütörtökön nyílt jövőképalkotó workshopot tartottunk a Kassák Múzeumban. A foglalkozáson különböző korcsoportok (gyerekek, fiatalok, aktív korosztály, idősek) igényei mentén mértük fel a lakhatás, a közlekedés, a szórakozás/pihenés/közösségi élet, valamint az infrastruktúra/egészség/oktatás jelenlegi adottságait. Végeredményként tíz pontban, Budapest Manifesztum címmel fogalmaztuk meg a résztvevőkkel, hogy milyen lenne az ideális fejlődés ezeken a területeken.

    Ugyanezen a napon megnyitóeseményt tartottunk a Szimpla Kert 150 éves épületében, ahol bemutattuk a Városvariációk-pályázat keretében elkészült művészeti alkotásokat. Ezek a Budapest100 teljes hétvégéje alatt megtekinthetőek voltak a helyszínen, és egy kiadványt is készítettünk belőlük.

    A 13. Budapest100 hétvégéjét megelőző pénteken tematikus városi sétákkal vártuk egész nap mindazokat, akik közelebbről is kíváncsiak rá, hogyan alakult Budapest a városegyesítés óta eltelt 150 évben az építészet felől szemlélve. A tizenöt túra egy-egy évtizedhez kapcsolódott, és változatos útvonalakon keresztül mutatta be fővárosunk születését, épülését és a háborút követő újjáéledését egészen a jelenkori tendenciákig.

    A hagyományos nyitott házak hétvégéjét idén olyan házak lakóival, illetve intézmények dolgozóival együttműködve rendeztük meg, akik a Városegyesítés idején épült vagy jelentősen átalakított, és eredeti részleteiket nagyrészt a mai napig őrző házakban élnek, dolgoznak. A hétvégén 50 épületbe szerveztünk 206 önkéntes közreműködésével összesen 431 programot. A programok között szerepelt számos épületbejárás, épülettörténeti és egyéb kiállítás, beszélgetések, előadások, séták, koncertek, zenés programok, gyerekprogramok és egyéb közösségi kezdeményezések, s a lakók sokszor még étellel és itallal is várták a látogatókat. A pénteki Sétanapon túl a hétvégén is megvalósult több mint 60 városi séta, amelyeket önkénteseink tartottak.

     

    Programfüzet

    Partnereink

    Megszólított házak